Kolašin egy aprócska üdülőhely a tengerszint felett 954 méterrel, amit három hegyvonulat vesz körül: Sinjajevina, Komovi, Bjelasica. Podgorica repülőterétől 80 kilométerre, míg a tivati repülőtértől 160 kilométerre található. Bármelyikről eljuthatunk a városba busszal vagy akár taxival is. Belgráddal pedig vasút köti össze.
Itt nincsenek híres, felkapott emlékművek, óváros vagy nevezetes múzeumok, de ez a város a montenegrói hegyi turizmus központja...
A kávét szinte már vallásos buzgalommal fogyasztják Montenegróban, ez általában a szüretlen török kávé, de a klasszikus eszpresszó is eléggé kedvelt. Ha az égetett szeszeket vesszük, a pokolian erős rakija is sűrűn kínált ital vendégségben, de a turisták leggyakrabban a helyi söröket fogyasztják, mint amilyen a Nikšićko, vagy annak szintén világszínvonalú barna változata (tamno).
Természetesen vannak jó borok is, mint...
Nem véletlen, hogy Európa legmélyebb kanyonja éppen Montenegróban található.
A magas hegyeket lélegzetelállító kanyonok választják el egymástól. Felfedezheti a Tara folyó vagy épp a Lim folyó kanyonját, adja át magát a vadvizeknek és a lezúduló, elképesztő vízeséseknek. Az biztos, hogy a kanyonok megismeréséhez kicsit több bátorság kell.
A legnagyobb kihívást a leghidegebb és legsötétebb kanyon jelenti, a Prokletije-hegységben található Grlje kanyon....
A gyönyörű Bar riviéra 44 kilométer hosszan húzódik Montenegró tengerpartján és 20 strandot foglal magába, melyek együttes hossza körülbelül 9 kilométert tesz ki. Megtalálhatók itt a finomhomokos partoktól az érintetlen sziklás vagy aprókavicsos strandokon keresztül minden, amit az Adriai-tenger nyújtani tud.
A királynő strandja
A Čanj városához közeli királynő strandja, vagy a Kraljičina plaža egy kavicsos strand és a hatalmas szikláknak...
Montenegróban öt térség kapott nemzeti park címet. Lovćen, Durmitor, Biogradska gora, Shkodrai-tó és Prokletije.
A természeti és kulturális értékeiket a látogatók is megcsodálhatják, valamint rengeteg lehetőségünk van, hogy egy igazán aktív pihenéssel teli napot tölthessünk el. A kijelölt séta, túra, és bicikli útvonalak mellett, a parkokban tematikus-, bor-, és tanösvények is találhatóak. Akár sportolhatunk is, hiszen lehetőségünk van kerékpározásra, kempingezésre,...
A horvátországi Dubrovnikot rengeteg ember választja Európában tengerparti nyaralásként. Sokan közülük egy ilyen üdülés alkalmával ugranak át egy napra a lenyűgöző montenegrói Kotori-öbölbe. Csak sétálnak és élvezik azt a csöppnyi szépséget, amit ez a vidék nyújthat egy nap alatt nekik.
De Kotor városa és annak környéke az az apró, kicsinyke pötty a térképen, ami rengeteg programlehetőséget rejt magában, melyeket egy...
Montenegró egy hihetetlenül szép ország, de a fővárosát, Podgoricát nem igazán kedvelik. A legtöbb turista nem szívesen tölt időt Podgorica városában. Nem éppen ez a hely jut eszébe elsőként az embereknek ha erre a gyönyörű országra gondolnak. A legtöbben a reptérről egyenesen az UNESCO Világörökségi Listáján is szereplő Kotor-i öböl partjára indulnak.
Azt fontos tudnia az idelátogató turistáknak, hogy a...
A Vrmac hegység lábánál, a Tivati-öböl csodálatosan tagolt partszakaszának 17 hivatalos strandja várja a fürdőzőket mintegy 31200 m2 területen. A Tivat környéki strandok nyugodt vizei a különböző vízisportokhoz is ideális helyszínéül szolgálnak.
Opatovo strand
A Lepetaniból Tivatba vezető út mentén található Opatovo strand az ugyanilyen nevű faluhoz közel fekszik. Azok, akik szeretik a nyugalmat, és az intimebb pihenést, biztos, hogy élvezni...
Montenegró egyik legfelkapottabb nyári üdülőhelyei a Kotori- és a Risan-öböl partvidékén találhatók. Nem csoda, hiszen jobbnál jobb strandok várják a fürdőzni, pihenni vagy éppen szórakozni vágyó turistákat. A következőkben megpróbáljuk felsorolni és bemutatni az összes említésre méltót.
Kostanjica strandja
Kostanjica a gesztenyefák zöld oázisában helyezkedik el, amiről a nevét is kapta. A hajósok és halászok falvát, Konstanjicát a rengeteg babérlevél jellemzi,...
Cetinje volt Montenegró első fővárosa és a korábbi Zeta állam legrégebbi központja. Az ugyanilyen nevű kis folyó után kapta a nevét. A hihetetlen hosszú történelemmel rendelkező város az egykori montenegrói metropolisz központja volt. A 19. század végén a Montenegrói királyság fővárosa lett és I. Miklós montenegrói király rezidenciájává vált. A híres Budva városától csupán 29 kilométerre található Cetinje.
Egy kis...
IDŐJÁRÁS
Budapest
tiszta égbolt
19.1
°
C
21
°
18.3
°
69 %
2.2kmh
1 %
vas
23
°
hét
24
°
ked
25
°
sze
18
°
csü
23
°