Shkodrai-tóMontenegróban öt térség kapott nemzeti park címet. Lovćen, Durmitor, Biogradska gora, Shkodrai-tó és Prokletije.
A természeti és kulturális értékeiket a látogatók is megcsodálhatják, valamint rengeteg lehetőségünk van, hogy egy igazán aktív pihenéssel teli napot tölthessünk el. A kijelölt séta, túra, és bicikli útvonalak mellett, a parkokban tematikus-, bor-, és tanösvények is találhatóak. Akár sportolhatunk is, hiszen lehetőségünk van kerékpározásra, kempingezésre, kalandparkozásra, és egy bungalót is kibérelhetünk. Bármelyiket is választjuk, biztosan egy felejthetetlen természeti élményben lesz részünk.
Hódítsuk meg a csúcsokat, csodáljuk meg a gazdag növény- és állatvilágot, tapasztaljuk meg a víz gyógyító erejét, kóstoljuk meg a hagyományos, nemzeti ételeket… csupán néhány ötlet, amiért megéri ellátogatni Montenegró egyik nemzeti parkjába.

Shkodrai-tó – a Balkán legnagyobb tava

A terület 1983 óta számít nemzeti parknak. 1989 óta az IBA-program része, amelynek feladata a madárvilág szempontjából kulcsfontosságú területek hálózatának kijelölése, megfelelő védelme, és folyamatos monitorozása, azaz a területek, fajok állapotának követése.

A térségre jellemző a szubmediterrán éghajlat, vagyis a telek enyhék és esősek, míg a nyarak száraz és forró hónapokból állnak.

A földrajzi elhelyezkedése és a szubmediterrán éghajlatának köszönhetően a nemzeti park a mocsári madarak egyik legfontosabb élőhelye Európában. A tó területén körülbelül 280 madárfaj él, köztük egy ritka pelikán faj, amely a nemzeti park védjegyévé vált. Az egész Balkán-félsziget legnagyobb tava, a Shkodrai-tó két állam területén fekszik, körülbelül a 2/3-a Montenegróhoz, míg a többi Albániához tartozik.

A Shkodrai-tó vizét legfőképpen a Moraca és Rijeka Crnojevica nevű folyók szolgáltatják, a Bojana pedig az Adria-tengerbe vezeti le a vizét. Az élővilág igen gazdag és különböző, a vízben körülbelül 40 halfaj, míg a felszínen 280 madárfaj él. A Shkodrai-tavon körülbelül 50 sziget található, melyek közül néhány híres a régi, fontos kulturális emlékműveiről, az ókori kolostoraikról és erődjeikről, így nem csoda, hogy a nemzeti parkot a kultúra imádói is szívesen látogatják. A legnagyobb sziget a Vanjina, de legalább olyan szép és fontos szigetek még a Lesendro, Grmozhur, Starcevo, Beska, Moracnik vagy akár a Gorica.


A télen vándorútra induló madarak is gyakran megállnak a tónál pihenni. A tóparton több madártani állomás is található, ahonnan figyelik a madarakat. A tó körüli gazdag vegetációban más állatokat is megcsodálhatunk, a legapróbb planktontól kezdve a hatalmas madarakig. A tó eszméletlenül sok halfajnak ad otthont, mint például pontyoknak, angolnáknak, lazacoknak és márnáknak.

Amellett, hogy a Shkodrai-tó híres a természeti csodáiról, ugyanannyira érdekes hely a történelmi és kulturális nevezetességei miatt is.

Lovcen Nemzeti Park

Lovćen Nemzeti Park

Az 1952-től nemzeti parknak számító térség a Lovćen hegytömb középső részén terül el.


A Lovćen Nemzeti Park legalacsonyabb pontja egy útkereszteződés Krstac-ban, 965 méterrel a tengerszint felett, míg a legmagasabb csúcsa az 1749 méter magas Štirovnik, amely nem csak a park, de az egész Lovćen hegység legmagasabb pontja.

A Lovćen különlegessége, hogy bárhol is állunk, megismételhetetlen és felejthetetlen látvány fogad bennünket. A leglenyűgözőbb kilátást és látványt nyújtja például a Jezerski vrh, Štirovnik, az osztrák stratégiai utak, melyek a hegycsúcsra vezetnek vagy a kotor-i szerpentinek.

A térségben az eredeti nemzeti építészetet is megismerhetjük. Körülbelül tíz templom díszíti a lovceni tájat különleges templomtornyaikkal.


II. Petar Petrović Njegoš mauzóleuma, Lovćen hegyHa a Lovćen Nemzeti Parkba látogat, mindenképp másszon fel Montenegró legnagyszerűbb költőjének, és vezetőjének, Petar Petrović Njegoš mauzóleumához. Ez a síremlék a remek horvát szobrász, Ivan Meštrović legfontosabb munkája. Állítólag Meštrović csupán egy szimbolikus fizetséget kért a művéért, Njeguški sajtot és sonkát, egy montenegrói kis falu specialitásait.

A mauzóleum leglenyűgözőbb része a kápolna, a maga 9 méteres magasságával és boltívével, melyet 200.000 aranyozott csempe borít. A díszkoporsó a hagyományos montenegrói sírokra emlékeztet, melyet egy állami jelkép, egy kőbe faragott kereszt díszít.

Durmitor Nemzeti Park

Durmitor Nemzeti Park

A terület 1952 óta számít nemzeti parknak, s 1980 óta pedig az UNESCO természeti és kulturális örökségi listáján is szerepel.

A nemzeti parkban van Durmitor fő hegytömbje, a Piva hegység egy része, a Grabovica és Komarnica kanyonvölgyek felső része, és a Tara folyó szurdoka.

A legnagyobb látványosság a parkban az a széles fennsík, amely tengerszint felett 1500 méterrel fekszik. A legmagasabb csúcsa a Bobotov kuk, a maga 2525 méteres magasságával. A leglenyűgözőbb látványosság az úgy nevezett „hegyszemek”, amely 18 gleccserből áll 1500 méterrel a tengerszint felett. A legnagyobb és legszebb közölük a Crno tó, ahol valami elképesztő látványban lehet részünk, mivel a gyönyörű tó felett emelkedik a Medvjed csúcs.


A park közepén található Žabljak, egy aprócska város Durmitor délkeleti részén. Ez a kis település a legnagyobb téli központ Montenegróban, a rengeteg szálláslehetőségnek és a téli sportoknak köszönhetően igazi turista paradicsom lesz belőle a téli hónapokban. A hegymászó útvonalak ki vannak jelölve, sőt még egy szervezett hegymászó útmutató szolgáltatás is elérhető.

A Nemzeti Park zónában felfedezheti az örvényeket és szorosokat a Tara folyón tutajjal vagy kajakkal. Csodálja meg az egyik legszebb és legmélyebb kanyont Európában és ússzon a tökéletesen tiszta vízben.

Biogradsko tó, Biogradska Gora Nemzeti Park

Biogradska Gora Nemzeti Park – Esőerdő & Gleccsertó

A park legnagyobb természeti értéke a Biogradska gora esőerdő, amely 1600 hektáron terül el és az utolsó három fennmaradt esőerdő egyike Európában. 1878-ban, az akkori montenegrói uralkodónak, Nikola hercegnek adományozták, s azóta állami védelem alatt áll.

A park körülbelül 2000 növényfajnak és alfajainak ad otthont. A 200 madárfaj közül a legérdekesebb a parlagi sas. A park szarvasoknak, őzeknek, farkasoknak, vaddisznóknak, rókáknak, nyulaknak és több mint 350 különböző rovarnak szolgál élőhelyül. 1094 méter magasan, az esőerdő szívében található a Biogradsko tó, a legnagyobb és legismertebb gleccsertó a Nemzeti Parkban. A tó számos örvényből és tipikus jeges barlangokból áll, s így szokatlan, ám ugyanakkor lenyűgöző látványt nyújt. Manapság a Biogradsko tó híres kirándulóhely nem csupán amiatt mert egy igazi természeti csoda, de az éttermei, bungalói, túra ösvényei és kempingjei miatt is. A klímájának köszönhetően, a nyári hónapokban rengeteg turistát vonz a hely, különösen azokat, akik megállnak itt egy kis pihenőre, elbújnak a meleg elől, miközben a partra tartanak.

Prokletije Nemzeti Park

Prokletije Nemzeti Park

A Prokletije régió 2009-ben vált nemzeti parkká. A park Montenegró és Albánia határvidékén fekszik. Prokletije legfőbb jellemzője, hogy igencsak bővelkedik vízből. Két természetvédelmi terület található a parkban, a Hrid tó és a Volusnica. Az idelátogatók megcsodálhatják a kilátók nyújtotta lenyűgöző látványt, az érintetlen, hófödte hegycsúcsokat, a hegyi tavakat, barlangokat, egy mély kanyonon átívelő hidat, sőt még a hagyományos falusi házakat is.


A montenegrói Prokletije növényvilágára a kelet-európai jelleg a jellemző, a sarkvidék-alpesi és szubmediterrán fajok. Sok itt termő növényfaj endemikus, igen ritka és gyógyászati célokra is felhasználható. Több mint 1700 különböző gyógynövényt regisztráltak a területen. Prokletije állatvilágát a sokszínűség jellemzi, a leggyakoribb fajták a rovarok, kétéltűek, madarak és emlősök. A térségben 161 madárfajt regisztráltak. Közülük a legjelentősebbek például a szürke gémek, szakállas keselyűk, fakókeselyűk, vagy épp a vándorsólymok.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here