Ahány ház, annyi szokás – és igaz ez az országokra, különböző kultúrákra is, hiszen mindegyiknek megvannak a maga sajátosságai, melyek évszázadok óta jól beváltak, de a külföldiek számára mégis furcsának tűnhetnek. Főként, ha tőlünk távoli népekről van szó.
A törökök például otthon sohasem viselnek cipőt. Ha valaki belép a házba, azonnal leveti a lábbelijét, súlyos udvariatlanságnak számít, ha nem...
Ha Törökország nevét hallom, bennem mindig egy misztikus kép jelenik meg. Kultúrája, mely a keleti és nyugati világ ötvözetéből született, örökre kiismerhetetlen és rejtélyes marad.
Fekvéséből adódóan különböző világokat kapcsol össze. Él benne a kelet varázsa, az európai civilizáció, de határán már ott vannak a görögök a maguk ősi múltjával és Ázsia délnyugati részének érintése. Történelme ennek megfelelően változatosan...
Törökország dél-nyugati vidékén a kellemes éghajlat és a meleg tenger páratlan kombinációja teszi varázslatossá az Égei- és a Földközi-tenger mentén több mint 1000 kilóméter hosszan elterülő partszakaszt. Itt találhatók az ország leghíresebb üdülőhelyei, Antalya és Mugla régió népszerű városai, mint Kas és Fethiye, de itt áll az ókori világ hét csodájából kettő is, a halikarnasszoszi mauzóleum és Artemisz temploma....
Ha Törökországba indulunk, a híres Bazár egyike a kihagyhatatlan látnivalóknak. Számos utazó pedig kimondottan azzal a céllal kel útra, hogy itt vásárolhasson.
A Kapali Carsi a magyarok körében a ’90-es évektől vált nagyon népszerűvé. A Törökországból hazatérők ódákat zengtek a Nagy Bazárról és örömmel mutogatták ott szerzett zsákmányaikat. A vásárláshoz kapcsolódó élményeiket pedig a legendás alkudozásról szóló történeteik színesítették, amikkel...
Patara ókori városát még ma sem tárták fel teljes egészében. Mivel régészetileg értékes területről van szó, a parton nem épülhettek hatalmas szálloda-komplexumok, ez pedig a legjobb garancia arra, hogy Patara csodás strandja sosincs zsúfolásig tele turistákkal.
Patara Lükia legfontosabb kikötője volt, az ókori romjai mellett leginkább 18 km hosszú, varázslatos, fehér homokos strandjáról híres, mely az utóbbi években egy felmérés...
Törökország legnagyobb kincse egyértelműen a történelem, illetve azok az emlékek, melyek az ország több ezer éves múltját teszik ma is kézzelfoghatóvá. Számtalan régészeti lelőhely, ősi városok romjai, misztikus vallási helyszínek tarkítják a török vidékeket, így a tengerparti nyaralást bőven van mivel színesíteni. A különböző kultúrák névjegyeit nem kell sokáig keresgélnünk, a legnagyobb városokban éppúgy megtaláljuk őket, mint a kietlen,...
Törökország dél-nyugati részén található ez a természeti csoda, mely az UNESCO Világörökségének része.
A 14.000 évvel ezelőtt keletkezett geológiai képződmény nevét a hófehér mészkőmedencékről kapta, melyek különböző alakzatokat öltve fodrozódnak a hegyoldalon. A sziklákról lezúduló 35 fokos víz gyógyító erővel is bír, már az ókorban ismerték a reuma-, vese- és szívproblémákra gyakorolt pozitív hatásait. Ez a gyönyörű, fehér kálcium-medence...
Antalya neve mára egybeforrt a homokos partokkal, a türkizkék vízzel és a minden igényt kielégítő szolgáltatásokkal. Valódi üdülőparadicsom, mely gyönyörű partszakaszai mellett ráadásként történelmi látnivalókban sem szűkölködik. De az Antalyaról készült képeket nézegetve tegyük a szívünkre a kezünket: ha semmi egyéb programlehetőség nem várna ránk itt, csak a hihetetlenül szép tengerpartok, akkor is örömmel vágnánk neki az útnak.
A...
A mediterrán régió a Földközi-tenger menti vidékeket foglalja magába, melyek az ország területének mintegy 15%-át teszik ki. A partvonallal párhuzamosan a Középső- és a Nyugat-Torosz-hegység vonulatai futnak, melyek meredekek és nagyon magasak, ezért a hegy és a tenger közt húzódó partmenti sáv keskeny, szélessége 120-180 km között mozog. A vidéken több fontos folyó halad át, melyek a téli olvadások...
A Törökország dél-keleti részén található hegy 1987-ben került be a Világörökségek sorába, de elsősorban nem természeti értékei miatt. Amit ma kopár és kietlen szikláknak látunk, ott több mint kétezer évvel ezelőtt csillagászati és vallási szertartások zajlottak, melyek emlékét perzsa és görög istenek többméteres szobrainak maradványai őrzik.
A Nemrut-hegy ma a világ legnagyobb szabadtéri múzeumaként ismert az ókori kultúrák iránt...
IDŐJÁRÁS
Budapest
enyhe havazás
-1.8
°
C
-1.4
°
-2.2
°
85 %
5.1kmh
100 %
ked
1
°
sze
2
°
csü
2
°
pén
2
°
szo
3
°