Aphrodisias

Az emberi civilizáció bölcsőjének központjában Törökország rengeteg élményt tud nyújtani azoknak, akik érdeklődnek a történelem iránt, szeretik felfedezni több ezer év eseményeinek és kultúrájának apró darabkáit.

Ezekből összeállhat egy teljesebb kép, mely segít jobban megismerni az ország múltját, ezen keresztül pedig megérteni jelenét is.

Az ősi anatóliai civilizációk, mint a hettiták, lüdiaiak, urartuiak nyomait számos helyszín őrzi Anatólia középső tájain, emlékeiknek egy részét múzeumokban, kiállításokon nézhetjük meg Ankaraban és annak környékén.

Az ókori görögök virágzó településeket hoztak létre Dél- és Nyugat-Törökországban.
A lenyűgöző tengerpartokkal szegélyezett vidékek évezredek történelmét visszhangozzák.


Aphrodisias

Aphrodisias

Az i.e. 2800 körül fénykorát élő kis görög település az égei régió egyik legérdekesebb történelmi helyszíne. Nevét Aphrodité istennőről kapta, egykor Lüdia fővárosa volt, ez az ország egyik legrégebbi szent helye. Itt állt Aphrodité varázslatos temploma és egy híres iskola, ahol a márványszobrok készítését oktatták. A templomot később keresztény bazilikaként használták, ma részben helyreállított formájában láthatjuk, ami épp elég ahhoz, hogy el tudjuk képzelni, milyen ragyogó lehetett több ezer évvel ezelőtt. Aphrodisias-ban egy színház és egy stadion romjait, valamint szobrok töredékeit is megnézhetjük.

Gordion

Mídász király és a legendás gordiuszi csomó földje. Idefelé autózva több kis dombot láthatunk, melyekről elsőre kitűnik, hogy nem természetes képződmények. Ezek Gordion egykori lakóinak fából és agyagból épült sírhelyei, melyekből nagyjából száz található itt. Köztük a legnagyobb magáé Mídász királyé, ez Gordion legnevezetesebb régészeti látnivalója. A 300 m átmérőjű és 45 m magas halmot 1957-ben tárták fel. A halmokban talált tárgyak, régi bútorok nagy részét az ankarai múzeumban állítják ki, de a helyszínen is található egy múzeum, ami átfogó képet ad a város egykori életéről. Ez pedig rendkívül változatos volt, hiszen az ásatások során a bronzkortól a római időkig 18 réteget tártak fel.

Perge

Az eredetileg hellén település később virágzó római várossá nőtte ki magát. A 18 km-re Antalyatól, a Pamphüliai-síkságon fekvő helyszín gazdag örökséget tudhat magáénak, mivel eredete i.e. 1500-ig nyúlik vissza. Jelentőségét a római település romjai adják, melyek kivételesen teljes képet nyújtanak a múltról, ezért fontosságuk régészetileg felbecsülhetetlen. Aki azon tűnődik, hogy mi lehet olyan érdekes egy régészeti lelőhelyen, az nem mulassza el felkeresni ezt az egyszerre egzotikus és ősi helyszínt.

Assos

Assos

Bár Assos egy ősi város, csak az 1980-as évek végén lett belőle népszerű látnivaló. Legfőbb nevezetessége a legmagasabb pontján ülő Akropolisz és pre-hellenisztikus Athéna temploma i.e. 530 tájáról. Eredeti 38 dór oszlopa közül mára csupán 6 maradt épségben. Az Akropolisztól nyugatra állnak a szép állapotban megmaradt, i.e. 4. századi városfalak és a főkapu a 14 m magas toronnyal. Láthatunk itt egy 5000 néző számára készült színházat is az i.e. 3. századból. Assos régi városát nagyrészt romok alkotják, de a mellette fekvő modern város nagyon is élénk és rengeteg turistát fogad.

Simena

A török partok egyik legszebb pontja Simena vagy ahogy jelenleg hívják, Kale. Az ősi, középkori és modern korok keveredése teszi ezt a várost bájossá. Látképét a hegytetőn ülő vár uralja, ami a turisták által legkeresettebb látnivaló. Részben egy lükiai építmény helyén áll, főként a bizánci időkben töltött be fontos szerepet. Belül egy egészen kicsi, mindössze 300 néző befogadására alkalmas amfiteátrumot találunk a sziklába vájva. Simenaban ezenkívül a római, lükiai, bizánci és oszmán építészet szép példáit is megtaláljuk.

Didim

Didim, másik nevén Dydma a gyönyörű égei partoknál fekszik. A legenda szerint neve az iker szóból ered, úgy tartják, a két istenség, az ikerpár Apolló és Artemisz ezen a helyen születtek. A város tengerparti üdülőhelyként is híres, de nem lehet szó nélkül elmenni ókori kincsei mellett sem. Ezek közt talán a leginkább figyelemreméltó Apolló temploma, mely egyes állítások szerint az i.e. 2. évezredben épült. A templom szent hely volt, ahova messziről elvándoroltak az emberek, hogy a papnőktől magas áron mért jóslatokat kapjanak. Didim másik nevezetessége a Szent Út, mely a mítosz szerint Apolló templomát kötötte össze Artemisz Miletus-ban található templomával.

Csatlakozz a csoportunkhoz!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here