KumlubükAki családdal – főként, ha kisgyermekekkel – tervezi a nyaralást, nem biztos, hogy a török üdülővárosok nyüzsgésére vágyik. A már májustól kezdve benépesülő tengerparti városok forgalmas utcái, zsúfolt strandjai és pezsgő éjszakai élete jóval több bosszúságot, mint örömet okozhat a szülőknek és könnyen beárnyékolhatja a várva várt nyaralás napjait.
Azonban Törökország azok számára is ideális hely, aki nyugodt körülmények között szeretnének pihenni, szép környezetben és a turistaparadicsomok zajától távolabb eső, ám mégis a fontosabb látnivalóktól elérhető közelségben fekvő üdülőhelyet keresnek. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a legfrekventáltabb üdülőkörzeteken kívül a szállás és az étkezés költségei is jóval barátságosabbak, így több legyet üthetünk egy csapásra!

Kumlubük

Marmaris-tól csupán 24 km-re, egy fenyvesekkel borított kis félszigeten fekszik Kumlubük. Házai és kis szállodái szétszórva pettyezik a homokos tengerpartot, melynek hegyek adnak festői hátteret. Viszonylagos elérhetetlensége mentette meg a kis települést attól, hogy a turisták érdeklődésének középpontjába kerüljön, bár vonzereje egyre többeket csábít ide. Mivel a hajótaxik szinte megállás nélkül járnak át ide, ha Kumlubükben szállunk meg, bármikor átugorhatunk a közeli Marmaris-ba. Ám ha beljebb, a hegyek felé indulunk, szintén rengeteg élmény vár ránk, hiszen az apró hegyi falvak a tradicionális török mindennapokat tárják elénk.

Bezirgan

Bezirgan

Annak ellenére, hogy Kalkan, az idegenforgalmi központ, csupán 20 percnyi autóútra fekszik tőle, Bezirgan még mindig a hagyományos falusi hétköznapjait éli. A fennsíkot parasztházai tarkítják, a településen egyetlen kávézó és csupán egy üzlet található. Tökéletes helyszín a természet felfedezéséhez, a hatalmas sétákhoz és ahhoz, hogy bepillantást nyerjünk a vidéki életbe. Ugyanakkor Kalkan elérhető közelében fekszik, akárcsak a mesés tengerpart, Kaputas.

Akyaka

Ez a kis üdülőhely a Gokova-síkságon, az Azmak-folyó partján fekszik. Híres a kitűnő haléttermeiről, a településen néhány üzlet és egy kis strand is található. Nagyszerű kirándulásokat tehetünk innen, egyik irányban fél órányi tőle felfedezhetjük Mugla városát, a másik irányban elindulva pedig ízelítőt kaphatunk a Török Riviéra pezsgéséből, ha ellátogatunk az egyik legnépszerűbb tengerparti városba, Marmairisba. Akyakatól 28 km-re fekszik a Sedir-sziget, ahol a legenda szerint Kelopátra és Marcus Antionius találkoztak egymással.

Kaya

Ölüdeniz Törökország egyik legfelkapottabb üdülőhelye, de közvetlenül mellette, a hegyekben ott rejtőzik ez az apró település. Itt csupán néhány hotel és panzió található, számuk már eleve gátat vet a turistaáradatnak. Kaya az egykori, mára elnéptelenedett görög Karmylissos falura tekint le, egy rövid autóútra tőle pedig a gyönyörű Gemiler strand fekszik. Szépsége ellenére a turisták hadai még nem fedezték fel, ezért szerencsés választás egy idilli családi nyaraláshoz. A közelben található Fethiye, ahova szintén érdemes ellátogatni, szép óvárosában kellemes sétát tehetünk, hangulatos éttermeiben megkóstolhatjuk a helyi specialitásokat, nagy heti piacán pedig beszerezhetjük a legfrissebb portékákat.

Yalikavak

Yalikavak

A Bodrum-félsziget tökéletes választás azok számára, akik kamaszkorú gyerekekkel érkeznek Törökországba és nem szeretnék az egész napot a strandon heverészve tölteni. Yalikavak heti piaca legendás, a hegyek mögött pedig kitűnő a terep a lovagláshoz, túrázáshoz, kerékpározáshoz. Egy esti séta a tengerparton és a vacsora egy remek vízparti étteremben nemcsak idillibb lesz, de jóval olcsóbb is, mint a közeli nagyvárosokban.

Gökceovacik

Mintha az egész világot magunk mögött hagytuk volna, ám Gökceovacik csupán 20 perces autóútra fekszik a turisták egyik kedvelt üdülőhelyétől, Göcek városától, ahol a mítosz szerint Ikarusz ereszkedett alá a tengerben, miután elmenekült a toronyból, ahova bebörtönözték. Gökceovacikban van néhány étterem és üzlet, a környék elsősorban az aktív kikapcsolódást kedvelő családok számára ideális. Lehetőség van vadívízi evezésre, felfedezhetjük az erdőket lóháton vagy gyönyörű túrákat tehetünk. Egy rövid autóúttal elérjük Iztuzu 4,5 km hosszú, keskeny strandját, ahol a védett cserepes teknősöket is megfigyelhetjük.

Cirali

Cirali 3,5 km hosszú, ívelt, homokos strandja védett terület, mivel a cserepes teknősök egyik legfontosabb fészekrakó helye. Ez azonban semmiben sem zavarja az önfeledt strandolást, amihez a természet gyönyörű tájképes festett. A strand egyik végén a Tahtali-hegy magasodik, másik végében pedig Olympos híres romvárosát nézhetjük meg. Cirali nevét világszerte ismertté Chimaera, az “Örök Tűz” tette, ami szintén karnyújtásnyira van a tengerparttól.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here