A Skocjan-barlangrendszer a Karsztvidék és egyben Szlovénia legértékesebb földalatti természeti képződménye, mely világviszonylatban is különlegesnek számít. Kiemelt jelentőségét az UNESCO is elismerte, 1986-ban felvette a világ természeti és kulturális örökségeinek sorába. Nemzetközi tudományos körökben is méltatták jelentőségét, hiszen itt látható a világon a legszélesebb, folyó által kivájt, földalatti kanyon. A Skocjan-barlangrendszer nagyon szerteágazó, mintegy 6,2 kilóméternyi útvonalat járhatunk be benne....
Viharos történelme során Brezice mindvégig megőrizte határmenti hangulatát, ami lakóinak egyszerre volt előny és hátrány. Fekvése miatt stratégiailag kulcsfontosságú terület volt a török háborúk idején is, emiatt a Habsburg Birodalom hatalmas összegeket fektetett a város védelmi rendszerének erősítésére. Ezt tanúsítja többek közt a még mindig kiváló állapotban lévő vár, ahol ma a Posavje Regionális Múzeum működik. A Katonai Határőrvidék...
Aki először jár Piranban, azt elsősorban a türkizszínű tenger, a velencei stílusú városkép és a gyönyörű panoráma fogja meg. De ez a különleges város, mely a szlovén Isztria települései között kulturális értékek szempontjából a legjelentősebb, jóval több, mint egy szép üdülőhely. Igazi gasztronómiai Mennyország, ráadásul itt található a világ néhány legjobb gyógyfürdője is. A félsziget csücskén fekvő város teli...
Ljubljana sok szempontból mesés hely. Nevezik a sárkány városának, ez a motívum pedig címerétől és várától kezdve a zászlókon és a hidakon át a helyi reklámokig mindenütt visszaköszön. Történelmi belvárosát látványos műemlékek és tágas terek gazdagítják és szemléltetik a körültekintő és hozzáértő várostervezést. A graffiti művészek kéznyomait Ljubljana szinte összes utcájában láthatjuk, kezdve a műalkotás számba menő rajzoktól az...
Európa egyik legkisebb országa, mégis elmondhatja magáról, hogy mindennel rendelkezik, amit az utazó egy nyaralás során elvárhat. Tengerparti kikötők, gyönyörű tájak, történelmi városok, kulturális rendezvények, mindez ráadásul megfizethető árakon. Kis méretéből adódóan nem kell kompromisszumokat kötnünk és kizárólag az ország egyetlen pontjára szervezni az utazást, hiszen egymástól minden elérhető távolságban található, Szlovéniát akár pár nap alatt bejárhatjuk. Bledi-tó A szlovénok első...
Annak ellenére, hogy az ország második legnagyobb városa, Maribor népessége csupán egyharmada Ljubljanaénak és kifejezetten vidékies hangulatú település. Nincsenek világraszóló látnivalói, de bája magával ragadó, köszönhetően a Dráva partján helyet foglaló óvárosának. Sétálóutcája tele van kávézókkal, melyeket rendszerint az 1975-ben alapított egyetemének diákjai töltenek meg. Lent városrész ad otthont a nagy nyári művészeti fesztiválnak, mely csupán egy Maribor kulturális...
Szlovénia dél-nyugati részének egy 46 km-es partszakasza az Isztriai-félsziget északi felét alkotja. A Szlovén Riviérának is nevezett vidék egy tágabb földrajzi és történelmi régió része. A partok mentén 120 szlovén település található, ezek között Koper tölti be a központi szerepet. A vidék érdekessége, hogy a szlovént és az olaszt egyenrangú anyanyelvként használják errefelé. Isztria Szlovéniához tartozó része sokkalta kevesebb...
A Kiemelt Európai Úti célok, vagyis az European Destinations of Excellence (EDEN) az Európai Unió idegenforgalmi fejlesztéseket célzó programja, melyhez Szlovénia is csatlakozott. A program tulajdonképpen egy verseny keretében zajlik, melynek minden évben más a témája, pl. a vidéki turizmus vagy a szellemi örökség. A díjat azok az országok kaphatják, melyek kevésbé frekventáltak az idegenforgalom szempontjából, az EDEN nem...
Magyarországhoz mérten is kicsiny Szlovéniának a fővárosa nem épp egy könnyen kiejthető nevű város. Ljubljana az ország méreteihez igazodva alig több, mint 200.000 lakója mellett egy gyönyörű közepes méretű város. A Kamniki-Alpok lábától alig 20 kilométerre található főváros kiváló közlekedési lehetőségei miatt sok utazónak esik útba és feltétlenül megérdemel néhány órát. Akár a tengerpartra menet például Velence irányába, akár a...

IDŐJÁRÁS

Budapest
tiszta égbolt
6 ° C
6.9 °
3.3 °
84 %
2.6kmh
0 %
pén
20 °
szo
23 °
vas
21 °
hét
24 °
ked
15 °

EZ ÉRDEKELNI FOG