Sapa vietnami piacEurópa egyik legszebb városa, melynek a számtalan építészeti stílus adja különleges karakterét. Világszinten is óriási idegenforgalmat bonyolít, Prágát évente több mint 5 millió turista keresi fel, főként az országhatárok túl is ismert műemlékei, történelmi épületei miatt.
Prágának azonban vannak egyéb látnivalói is, melyeket csak kevesen ismernek. Ezek a híres nevezetességektől még csak nincsenek is messze, nem nehéz őket megtalálni. A cseh főváros még a jól bejáratott turista útvonalakról letérve is tartogat meglepetéseket.

Sapa vietnami piac

A Kis Hanoi néven is ismert területre érkezve, mintha csak Vietnamban járnánk. Pedig csupán Prága délkeleti csücskében vagyunk, ahol a főváros bevándorlóinak harmadik legnépesebb csoportja, a vietnamiak kínálják portékáikat. A színek, ízek, illatok, hangok kavalkádjából jön létre az a különleges hangulat, amit Európában csak kevés helyen lehet tapasztalni. Az autentikus piacon szinte bármi beszerezhető, még hagyományos vietnami népviseletek is. Közvetlenül Prága történelmi belvárosa mellett a vietnami piacra már csak néhány fotó készítésének erejéig is érdemes ellátogatni.

Lennon-Fal

Lennon-Fal

1980-as halálát követően John Lennon sok cseh fiatal számára a békeharcos hőst testesítette meg. Az óváros határain kívül található falra festették fel a képét, azóta pedig a prágai fiatalok körében a fal jelentős politikai szimbólummá vált. 1989 után a béke és a szeretet jelképe lett, a csehek és a turisták maguk is díszítik a falakat, tisztelegve Lennon emléke előtt. A rajzok, feliratok, idézetek száma folyamatosan bővül, a Lennon-Fal ma már nemcsak a Beatles rajongók számára, de történelmi szempontból is érdekes látnivaló.

Vysehrad temető

Kevés temető van a világon, ami látnivaló számba megy, közülük egy a prágai Vysehrad, ahol tucatnyi neves cseh személyiség nyugszik. Ez a város egyik legcsendesebb szeglete, ahol lenyűgöző szobrokkal díszített síremlékek között lehet sétálni. Ezen a területen már a 13. században is temető volt, melyet használtak a 17. században is. 1870-ben a helyi prépost javaslatára kezdték el újra ide temetni. A temető fénypontja a Slavín, az Antonín Wiehl által tervezett hatalmas és figyelemfelkeltő síremlék, melyet 1889-1893. között építettek a temető keleti felében. Először 1901-ben temettek ide, mégpedig Julius Zeyer költőt.

Novy Svet

Az Új Világ utca több mint három évszázad óta vonzza a festőket és a romantikus lelkeket, ugyanakkor csak kevés turistának van tudomása arról, hogy a dinamikus európai nagyváros, Prága ilyen békés zugokat is tartogat. A prágai vár felé vezető úton található keskeny utcát apró házak szegélyezik, gyönyörű látványt nyújtva az év bármely szakában. Az itt álló házak a 14. század közepén épültek, hogy a prágai váron dolgozó munkásoknak a közelben szállást biztosítsanak. Az utca kétszer is leégett, utoljára 1541-ben. A kis házak többségét azonban a 17. században újjáépítették. Az utcának két híres lakója volt, az egyik II. Rudolf csillagásza, Tycho de Brahe, aki az 1-es házszám alatt lakott, a 25-ös számú házban pedig a hegedű virtuóz, Frantisek Ondricek élt.

Emauzy kolostor

Emauzy kolostor

A kolostor alapítása IV. Károly nevéhez fűződik, aki az 1340-es években hívta át letelepedni a bencés és domonkos rendi szerzeteseket Dalmáciából azzal a céllal, hogy létrehozzák a birodalom egyetlen szláv kolostorát. Az akkoriban itt használt liturgikus nyelvezet a később kialakuló cseh nyelv elődje volt. Nevét Emmaus faluról kapta, melynek közelében az egyik evangélium szerint Jézus találkozott a tanítványaival. Ezt az evangéliumot olvasták fel a kolostor felszentelésekor. A kolostor hamarosan a skolasztika központja lett, ahol Husz János is tartott prédikációkat. Régen is fantasztikus hely volt a művészeteket kedvelők számára és ma is az, hiszen tele van falfestményekkel és gótikus alkotásokkal.

Éhségfal

Prága több pontjáról is látni lehet a hosszú, fehér falat, mely egykor az Alsóváros védelmi rendszerének része volt. Többször is felújították, ma 1200 m hosszan láthatók fennmaradt részei, ezek nagyjából 6 m magasak és 2 m vastagságúak. Építését IV. Károly rendelte el 1360-ban, a fal két év alatt teljesen elkészült. Úgy tartják, az építkezéssel az volt a célja az uralkodónak, hogy segítsen a szegényeken, akiket ebben az időben szörnyű éhínség sújtott. Azok, akik dolgoztak a falnál, a fizetségből nemcsak magukat, de családjukat is el tudták látni élelemmel. Az 1360-as években az éhínség valóban nagy problémát jelentett Csehországban, ugyanakkor a történészek szerint IV. Károly kizárólag stratégiai szempontokat figyelembe véve rendelte el a fal építését.

Faust-ház

A házat a hozzá fűződő titokzatos történetek miatt Dr. Faustról nevezték el, aki maga is szövetséget kötött az ördöggel. A 14. századi barokk kastély Vaclav Opava tulajdonában volt, aki szabadidejében szívesen foglalkozott a természettudományokkal és az alkímiával. II. Rudolf uralkodásának idején Jakob Krucinek asztrológus élt a házban két fiával, akik közül a fiatalabb megölte az idősebbet egy állítólagos kincs miatt, ami a házban volt elrejtve. A ház későbbi híres lakói között megtaláljuk Edward Kelley alkimistát és a kémikus Ferdinand Antonin Mladotat, aki gyakran végzett robbanással végződő kísérleteket, melyekkel a szomszédokat riogatta. Fia szintén a tudományokban próbálta ki magát, többek között a kilincsbe is áramot vezetett és önmagától nyíló ajtót tervezett. Ezután egy diák élt a házban, aki a legenda szerint rátalált a titkos könyvre, melynek néhány sorát hangosan felolvasta, mire az ördög magával ragadta. Ennyi különös történet mellett a háznak mégis a legfurcsább lakója talán Karl Jaenig volt a 19. században. Ő festett a falakra temetési szövegeket, lakásában az egyik “bútordarab” egy akasztófa volt és mindenki tudta róla, hogy éjszakánként egy koporsóban hajtja álomra a fejét, ráadásul arccal lefelé. Sajnos, a Faust-ház nem látogatható, de a benne történtek ismeretében kívülről is érdemes megcsodálni és elképzelni, vajon mennyi minden eshetett meg még a rejtélyes falak mögött.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here