ChebAz ország egyik legtávolabbi nyugati szegletében, a német határhoz legközelebb fekvő település Cheb, melynek létezéséről a turisták általában nem is hallottak. Pedig elbűvölő és magányában is megragadó városka, központjában tele történelmi épületekkel. Cheb nem csak kevésbé zsúfolt, de jóval autentikusabb is, mint a turisták körében legnépszerűbb cseh városok. Utcáinak egyedi hangulatát a cseh és a német kultúra keveredése adja, kettős öröksége az ott élők mindennapjaiban is tetten érhető.

Az évszázadokon át német nevén, Egerként ismert Cheb az egyik legrégebbi és történelmi szempontból egyik legjelentősebb települése Csehországnak. Gyönyörű állapotban megőrződött emlékei miatt az egyik legszebb városnak is tartják az országban. Története közel 1000 évvel ezelőtt kezdődött, amikor a Római Birodalom keleti felének egyik erőssége lett. Később a német-római császár, Barbarossa Frigyes vette át felette az uralmat, majd többször cserélt gazdát a német és cseh uralkodók között, mielőtt 1322-ben része lett a cseh birodalomnak.

Történelme elválaszthatatlanul összefonódott Albrecht von Wallensteinnel, aki a cseh és az európai történelem máig egyik legvitatottabb alakja. A kereskedő, politikus és hadvezér fokozatosan küzdötte fel magát és vált korának egyik legmeghatározóbb személyiségévé. Olyan mértékű hatalomra tett szert, hogy még a császárt is kordában tudta tartani. A hatalom megragadásának kísérletével alaptalanul megvádolták és meggyilkolták 1634-ben, Cheb főterén, a Pachelbel Házban. Ma itt látható az életét és halálát bemutató kiállítás.

A 30 éves háborút követően Cheb Csehország fennhatósága alatt maradt, egészen az 1938-as müncheni egyezmény megszületéséig. Ekkor átadták Németországnak, annak ellenére, hogy a város cseh lakossága erőteljesen kifejezte nem tetszését a döntés iránt. De az őslakos szudétanémetek minden erejükkel támogatták a nácikat tervük megvalósításában. A II. világháború után nem sokkal Cheb visszakerült Csehországhoz, a szudétanémet lakosság nagy részét pedig elűzték a városból.

Cheb váraCheb vára az óváros északkeleti részén foglal helyet. Ez Európa legnagyobb román stílusú erődje, de nem is kell ahhoz az építészet terén szakértőnek lenni, hogy élvezzük az ott töltött időt. Az Elba-folyóra letekintő várat a 12. században építették, ma is az ország egyik legjobb állapotban fennmaradt erődkomplexuma. Története Barbarossa Frigyesig nyúlik vissza, de mesél a cseh királyokról is, köztük Podjebrád Györgyről, aki a 15. században foglalta el a várat. Látnivalói közé tartozik a St. Erhart és Ursula kápolna, a két szintes, kora gótikus stílusú épület, melynek első, komor és sötét emeletén a társadalom alsóbb tagjai gyűltek össze, míg a császári család tagjai a jóval fényűzőbb, gótikus üvegablakokkal dekorált második emeleten tartózkodtak. A vár másik nevezetessége a Cerna vez, azaz a Fekete Torony, ami 18 m-es magasságával az egész várudvart uralja. A torony fekete színét a lávakövek adják, melyeket a közeli Komorní Hurká vulkántól szállítottak ide. A torony tetejéből a városra és annak környékére is ráláthatunk.

Cheb középkori terén sétálva egyből a város jelképe kapja meg a szemet. Ez a Spalícek, 11 gyönyörű középkori épület együttese, melyek a 13. században épültek. Egykori tehetős kereskedők házai voltak, melyeknek aljában üzletek működtek. Először 1472-ben említi írott forrás a két épülettömböt, ezek ma is eredeti helyükön állnak. Létezett egy harmadik házsor is a tér nyugati oldalán, amit azóta leromboltak.
A Piactéren álló Zöld Ház a környéken híres Wrendl dinasztia tulajdona volt, családi címerük a bejárat fölött látható. Az épület nevezetessége, hogy Johann Wolfgang Goethe többször is megfordult itt.

Szent Miklós templom, ChebA város legfontosabb temploma a 13. századi Szent Miklós. Építésének idején a templom még a Német Lovagrend kötelékébe tartozott. A háromhajós templom 1742-ben tűzvész során megsérült, tornyait ezután újjáépítették, ekkor toldották hozzá a barokk kupolát Balthasar Neumann tervei alapján. A tornyokat a II. világháború során a németek szétlőtték, helyreállításuk 2008 nyarán történt meg.
Cheb főterének közepén áll a Csehország több városában is megtalálható Roland-szobor, ami a település városi jogait hirdeti. Érdemes alaposabban megnézni a szobor jobb lábát, egy kis alakot láthatunk rajta karddal és egy fejjel a kezében. Ez szimbolizálja, hogy Cheb a maga ura, saját bírája és saját hóhéra is volt.

Cheb egyik érdekes épülete a Két Herceg Fogadó, melyhez egy történet is kapcsolódik. 1803-ban a két osztrák főherceg, Johann és Ludwig ebben a fogadóban szálltak meg. Egyezséget kötöttek a fogadóssal, hogy tiszteletükre átnevezi vendéglőjét. Az ezt tanúsító emléktáblát az épület falán 1806-ban helyezték el. 1926-ban a fogadó bezárt, de a tábla még ma is látható a Brezinova utca 2-es szám alatt. Ma már védett műemlék, mint Cheb kevés Habsburg emlékeinek egyike.
A Kunzel Ház Cheb belvárosának egyik szép épülete. Nevét Dr. Wilhelm Kunzel után kapta, aki kereskedő, bankár és pénzváltó volt, a házat pedig az 1890-es években építtette. Az épület sajátossága, hogy a környező házakkal ellentétben a francia reneszánsz stílusjegyeit viseli magán. Dr. Kunzel testvéreivel együtt a házban kötötte üzleteit. Mikor 1908-ban megalapították az Angol-Osztrák bank egyik fiókját, az alsó szinten működött a kincstár és ott folyt az ügyintézés. Dr. Kunzel azonban kevés időt töltött itt, mivel Bayreuthban élt.
Adam Mack háza egy hatalmas art nouveau stílusú épület Cheb sétálóutcájában. 1868-ban bérháznak építették, a sörfőzde tulajdonos Adam Mack pedig 1874-ben vásárolta meg. Akkoriban a ház első két szintjén hét üzlet és öt szoba volt, minden további szinten pedig 13-13 szoba 1901-ben még egy emeletet húztak fel az épületre és dekoratív olasz reneszánsz stílusú homlokzatot kapott.


1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here