RévfülöpA római időkben is lakott volt már ez a terület. Az 1055-ben kelt tihanyi alapítólevélben Filip néven találjuk meg a települést, mint az apátság birtoka. A török dúlások idején a település és vele együtt, a XIII. században épült temploma is megsemmisült. Révfülöp századokon át az északi és déli partok között fontos átkelőhely volt, így az egykori Fülöp település lakói maguk voltak a révészek is. Erre a tényre utal a település elnevezésének első tagja is. Egészen 1891-ig itt közlekedett a Balaton első csavargőzöse, Révfülöp és Boglár között. A község parkjában áll Czigány Károly (1833-1893) emlékműve, akinek nevéhez a fürdőhely fejlesztése kötődik.

Az ecséri templomrom egykor egy háromhajós templom volt, amely a XIII. században épült. A templom szentélye ívelt, az épület egykor fallal volt körbekerítve. Napjainkra már csak a romai láthatóak. Pár évtizeddel korábban még álltak a templom falainak a támasztó pillérei, de azóta az építőköveket széthordták. A templom akárcsak a falu a török időkben pusztult el. A korabeli dokumentumok szerint a templomtorony 1936-ban dőlt le. A templom homlokzati falán nyomokban ugyan, de még látható a templom védőszentjének, Szent Kristófnak a freskója.
A Honismereti Gyűjtemény kollekcióján keresztül megismerhetjük Révfülöp és a fürdőhely történetét. Ugyan itt van kiállítva az1848-as aradi vértanú Pöltenberger Ernő honvéd tábornok búcsú levele és más emléktárgyai.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here