Baev híd

A Jantra folyó partján, a Sipka-Balkán hegység lábánál, a tengerszint felett 390 méterre fekszik Gabrovo, melyet „Bolgár Manchester-nek” is neveznek a város fejlett textilipara miatt. Gabrovo közvetlen szomszédságban áll Bulgária földrajzi központjával, az Uzana sí üdülőterülettel. Egy legenda szerint, egy vándor kovács fedezte fel a 15. században.

Történelme

Gabrovo a középkorban stratégiai település volt a Balkán-hegység közelsége miatt. A 12. században Veliko Tarnovo, Bulgária akkori fővárosa nagy hatással volt a városra, lakosai kézművességgel és a kereskedelem fejlesztésével foglalkoztak. A gyors gazdasági növekedésnek és a nemzeti újjászületésnek köszönhetően nyílt meg az első bolgár gimnázium, amely alapítója után a Vassil Aprilov nevet kapta. Az újjászületés korában épültek templomok, hidak, közkutak és egy toronyóra.

A kőhidak

Gabrovo híres a városban szétszórt, különleges kőhídjairól. A „Baev” híd a bolgár építészet egyik remekműve. Kulturális műemlékként 1968-ban újították fel teljesen és manapság már csupán a gyalogos forgalom előtt áll nyitva.
Az „Igoto”, vagyis a Rabszolga híd, négy szobrot ábrázol, melyek közül az egyik a város megalapítója, Racho Kovacha. A másik három közül az egyik egy üvöltő oroszlán, a másik egy nő, Bulgária anyja, a harmadik pedig egy tipikus bolgár férfi, olyan erős, hogy képes szétszakítani a bilincset.
A színház épülete mögötti Négy Oroszlán hídja, a Mesteremberek hídja és a Fehér Művészetek hídja is három lenyűgöző bolgár alkotás. Utóbbin négy csodás szobor áll: egy zenei múzsa, egy maszkot viselő színész és két bolgár lány, akik tipikus bolgár népviseletben táncolnak.

Múzeumok

Etar

A bolgár nemzeti újjászületés korában épült a különleges építészeti és néprajzi komplexum, az „Etar” is, amely a mesteremberek igazi életét mutatja be a nemzeti újjászületés idejéből. Az Etar az egyetlen néprajzi múzeum az egész Balkáni félszigeten.
Bulgária egyik leghíresebb látványossága, a szabadtéri múzeum 8 kilométerre található Gabrovotól. Az idelátogatók megnézhetik hogyan működnek a vízimalmok, valamint gabrovoi mesteremberek által készített fém díszekben vagy hagyományos agyagedényekben is gyönyörködhetnek.
A Humor és Szatíra Biennále egy régi bőrgyár alapjaira épült, ironikusan éppen 1272. április 1-jén, vagyis bolondok napján. 153 ország íróinak a műveit tekinthetjük meg a kiállításon 10 különböző teremben.
A történelemmel és kultúrával kapcsolatos helyek még a városban például a Nemzeti Történelmi Múzeum vagy a Nemzeti Oktatási Múzeum.

Kulturális rendezvények

A városnak jelenleg három színháza van: a Racho Stoyanov Dráma Színház, a Bábszínház és a Szatíra és a Változatosság Kísérleti Színháza. Augusztusban, Gabrovoban tartják a „Fiatalok a Balkánon” nevű fesztivált. Szeptember végén pedig szintén a város ad otthon a Kamarazenei napoknak. Gabrovo saját planetáriummal és állatkerttel is büszkélkedhet.

Orgona kert komplexum

Orgona kert komplexum

A Gabrovotól 16 kilométerre elterülő orgona kert komplexumában a magas ózon tartalomnak és a kémiai összetételnek köszönhetően sikeresen gyógyítják a tüdőbetegségben, érelmeszesedésben vagy neurológiai betegségben szenvedőket.

Gradishte erőd

A Gradishte terület egy Gabrovotól három kilométerre lévő középkori várfal. Itt állva lenyűgöző kilátás nyílik az egész városra. A Gradishte erőd romjai egy hatalmas, 4-5. században épült komplexumból maradtak fent, amely azért épült, hogy megvédje a Sipka-csúcsot. Szívesen járnak erre a területre a fiatalok, családok, idősebbek, egyszóval minden korosztályból, hogy eltöltsenek egy kellemes délután egy finom piknik mellett.

Síelés

Közel a városhoz található az Uzana sí övezet 1120 méterrel a tengerszint felett, ami kedvez a téli sportok fejlődésének. A meglévő infrastruktúra, a sí és szállodai szolgáltatások teszik Uzanat népszerű turista célponttá.

Bulgarka Természeti Park

Nem utolsó sorban Gabrovo az ökológia szerelmeseinek is kedvez. A Buglarka Természeti Parkot 2002-ben hozták létre, hogy megőrizze és fenntartsa a növény, állat és kulturális örökségeket a Gabrovo vidéken. A park több mint 1300 növény lelőhelye, melyek közül 32 védett fajnak minősül.

Csatlakozz a csoportunkhoz!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here