Erzsébet hídA magyarok által annyira kedvelt Erzsébet királyné, Sissi tiszteletére nevezték el a hidat, mely a budapesti hidak közül az egyetlen, ami annyira megrongálódott a II. világháborúban, hogy már nem lehetett helyreállítani, ezért egy teljesen új hidat építettek az eredeti helyére. A híd a pesti belvárost és a Gellért-hegyet kapcsolja össze, a Dunán áthaladó forgalom legnagyobb része itt bonyolódik. Kherndl Antal és Czekelius Albert terveit 43 pályamunka közül ítélték a legjobbnak. Ez alapján épült meg a világ akkori legnagyobb fesztávolságú, mederpillér nélküli lánchídja. 1926-ig 290 m-es nyílásával a világon a legnagyobb nyílású lánchíd volt.

A hidat 1945-ben felrobbantották, így a felújítás helyett 1960-ban egy új Erzsébet-hidat építettek Sávoy Pál tervezésében. 1964-re fejezték be a korábbival azonos nyomvonalon épített kábelhíd munkálatait. Pillérei eredetiek, az útpálya viszont jóval szélesebb, mivel a járdák a függesztőkábeleken kívülre kerültek. A szélesebb – 2×2 forgalmi sávos, 18 m széles, villamossínekkel kiépített – útpálya kialakítását a megnövekedett forgalom indokolta. Mivel utoljára 1972-ben közlekedett villamos a hídon, napjainkban már 2×3 sáv bonyolítja le a Ferenciek tere és a Gellért rakpart közti forgalmat.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here