Mostnica-szurdok

A megszelidítetlen természet Szlovéniában mindenütt jelen van. Hegyek, völgyek, mezők, folyók, tavak, erdők sokasága teszi Európa ékszerdobozává ezt az kis országot, ami ezeknek a természeti örökségeknek köszönheti elsősorban vonzerejét. Örömüket lelik benne a kalandvágyók, az adrenalin függők és a nagyvárosokból menekülő, a természetben feltöltődést kereső utazók. Szlovénia legszebb szurdokai védett területeken húzódnak, évezredek nyomaiban járhatunk, ha felkeressük őket.

Mostnica-szurdok

Az alpesi Voje-völgyben, Stara Fuzina falu közelében található a nagyjából 2 km hosszú szurdok, amit a Mostnica-patak mélyített ki. A szurdok egyes részein nagyon keskeny, szélessége helyenként az 1 m-t sem éri el. Legmélyebb az Ördög-hídja alatt, ahol 20 m magasan sétálhatunk a szakadék felett. A hidat 1777-ben építette Ziga Zois báró, hogy megkönnyítse a közeli hegyekből kibányászott szén és a vas szállítását. A kőből faragott híd figyelemre méltó mérnöki szempontból is, hiszen egyetlen boltívvel építették fel a meredek szurdok felett. A Mostnica-szurdokban a legérdekesebb látnivalók a kis elefántokhoz hasonlító sziklák és az apró hidak. Nyaranta a szurdokot belépési díj ellenében lehet meglátogatni, mindkét oldalán ösvények futnak, így teljesen körbejárható.

Vintgar-szurdok

Vintgar-szurdok

Április végétől október végéig áll nyitva a látogatók előtt, de időnként közben is lezárják, ha az időjárás körülmények indokolják. 1891-ben fedezte fel a szurdokot Benedikt Lergetporer fotós és Jakob Zumer, Gorje falu polgármestere, kartográfus. A turisták előtt 1893-ban nyitották meg, azóta ösvényeit helyreállították. Az 1,6 km hosszú Vintgar-szurdokban a gyönyörű zöld színű Radovna-folyó fut, útja során medencéket, vízeséseket, zuhatagokat hozva létre, melyeknek zubogása visszhangzik a keskeny átjárókon. Az ösvények kis fahidakon vezetnek át a folyó felett, a túrához strapabíró cipőt érdemes húzni, mivel az út sok helyen csúszós és veszélyes. A szurdok végén látható a 15 m magas Sum-vízesés, mely egyike a Szlovéniában ritkaságszámba menő folyami vízeséseknek. A Vintgar-szoros 1-1,5 óra alatt kényelmesen bejárható, az egyik legszebb természeti jelensége az országnak, nyáron pedig kellemesen hűs.

Tolmin-szurdok

Tolmin városától kőhajításnyira, a Tolminka és a Zadlascica folyók összefolyásánál található a szurdok, melyet a kiépített ösvényekről alulról, a káprázatos türkiz színű folyó partjáról és felülről is megcsodálhatunk. A szurdok az ország egyetlen nemzeti parkjának, a Triglav Nemzeti Parknak a legalacsonyabb pontján húzódik. Az 1953-1958. között kialakított turistaösvények végig visznek egészen a termál forrásig és érintik a Dante (más néven Zadlaska) barlangot is. A barlangot a költő Dante Alighieri után nevezték el, aki feltehetően járt itt a 14. században, hogy inspirációt gyűjtsön a pokol leírásához az Isteni színjáték című művéhez. A Medvefej egy természetes híd a szurdok felett, egy hatalmas szikla, ami az évszázadok során beékelődött a sziklafalak közé.

Dovzan-szurdok

A Trzic városától északra található szurdok és környéke fokozottan védett, mivel fosszíliák gazdag lelőhelye. A megkövült állati és növényi maradványok a paleozoikum idejéből származnak, az itt talált legrégebbi és legnagyobb fosszíliák 270 millió évesek. Sok különleges fosszíliát itt találtak és jegyeztek fel először, ezért a Dovzan-szurdok geológiai szempontból kiemelt fontosságú Szlovéniában. Bejárni 1 km hosszú ösvényen lehet.

Pekel-szurdok

Pekel-szurdok

A neve (Pokol) legalább olyan vad, mint maga a szurdok. Ljubljana mellett található az Otavscica által kivájt hasadék, gyönyörű vízesésekkel és medencékkel. A nyár a szurdokban kellemesen hűvös, télen pedig a természet hihetetlen jégszobrokat hoz létre a vízfolyáson. Most 1,5 km hosszú út vezet a szurdokhoz, a legelső ösvényt egy évszázaddal ezelőtt alakították ki szénégetők, akik tűzifáért jártak az erdőbe. Több malom is állt a szinte megközelíthetetlen szurdokban, némelyik maradványa még ma is látható. Turista attrakcióként először 1897-ben írtak róla, akkor egyenesen a kirándulók Mennyországának nevezték. Hivatalosan 1904-ben adták át a látogatóknak, de az ösvényeket teljesen csak 1925-re építették ki.

Pokljuka-szurdok

Bledtől nem messze rejtőzik ez a kevésbé ismert, ám annál lenyűgözőbb szurdok. Buja növényzet, természetes hidak, lyukak és barlangok az ékességei az 50 m mély szakadéknak. Mivel a közeli Vintgar-szurdok sokkal nevezetesebb, több látogatót is vonz, a Pokljuka-szurdokot a természet teljes zavartalanságában fedezhetik fel a látogatók.A szurdok legkeskenyebb pontján fahidak vezetnek át, ezeket András herceg karzatainak nevezik, a helyiek építették őket az 1930-as években. A kirándulóknak ajánlott sisakhoz viselniük a lehulló kődarabok miatt.

Bistriski Vintgar-szurdok

Ne számítsunk arra, hogy egy néhány méter széles, drámaian magas sziklákkal körülvett szakadék mentén fogunk sétálgatni, mivel a Bistriski Vintgar a szó szoros értelmében nem szurdok, inkább egy festői völgy. A Bistrica-patak folyása mentén 6 km hosszan sétálhatunk az ösvényen, az út pedig egyáltalán nem lesz unalmas. A fantasztikus természeti környezet mellett látható itt egy római kori kőbánya, régi malmok romjai és Európa egyik legvastagabb törzsű – 605 cm átmérőjű – fenyőfája, amit egy villámcsapás szerencsétlenül kettéhasított. Az út nem kíván különösebb edzettséget, bárki számára könnyen teljesíthető 3-4 óra alatt.

Csatlakozz a csoportunkhoz!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here