Murcia

Murcia elmúlt századait a mezőgazdaság és az élénk kereskedelem jellemezte. Ez Spanyolország egyik legkisebb régiója és mivel a Földközi-tenger övezi, napjainkban már természetesen a turizmus is egyre nagyobb hangsúlyt kap. Azt szokták mondani, hogy Murcia határain belül mindent megtalálhatunk, amit maga Spanyolország tartogat. Aranyhomokos strandjai mellé kitűnő éghajlat is dukál. A napsütéses napok száma Murcia vidékén több mint 320. Hegyek és tavak, rizs- és gyapotültetvények, narancs- és citromligetek teszik varázslatossá a tájat errefelé.

Spanyolország legnépszerűbb üdülőhelyeihez képest Murcia mégis rejtett területnek számít, amit az utazók még nem igazán fedeztek fel maguknak. Jellemzően a turisták csak véletlenszerűen tévednek errefelé. Az átutazásból egy kellemes kirándulás lesz, a következő nyaralások egyikét pedig már ide szervezik. Murciáról nemcsak a külföldi turisták, de maguk a spanyolok is viszonylag keveset tudnak. Az utazási irodák nem igazán hirdetnek ide utakat, a hozzáférhető információk pedig sok esetben nem elég meggyőzők ahhoz, hogy a vidék idegenforgalma jelentősebben fellendüljön. Bár Murcia fejlődik, ez elsősorban La Manga környékén látható. Itt épülnek világszínvonalú golfpályák és üdülőhelyek, de ettől távolabb a sok zöld terület és a parkok védettsége miatt ilyen jellegű fejlesztésekre nincs lehetőség.

MurciaLegnagyobb vonzereje kétségkívül maga a tenger. Costa Calida, a „Meleg part” finom homokos strandjával a legnépszerűbb. A természeti látnivalók között említést érdemel a két sós vízű lagúna, a Mar Menor és a La Manga del Mar Menor, melyek a vízisportokhoz nyújtanak kiváló terepet. Murcia belső vidékei szinte sivatagosak, amit szintén érdemes megnézni, emellett hangulatos városokat is találunk, melyek még mindig őrzik középkori arculatukat.

Murcia városai olyanok, mint egy doboz bonbon. Bár kívülről egyformának tűnhetnek, végül mégis kiderül, hogy mind különböznek egymástól. Mindegyik különleges, de könnyen lehet, hogy nem minden esetben tartjuk őket egyből elragadónak. Amikor viszont betérünk egy nem éppen színvonalasnak tűnő kávézóba és megrendeljük a Menu del Dia-t vagyis a napi menüt, akkor érezhetjük Spanyolország valódi esszenciáját. Az ételeket, amiket a legnagyobb mesterszakácsok is megirigyelhetnek, leöblítve egy pohár helyi borral, mindezt a legbarátságosabb árakon, tapasztalhatjuk, hogy miért olyan élhetők a spanyol hétköznapok.

Aguilas egy virágzó, spanyol, tengerre néző város. Murcia dél-nyugati részén fekszik, ahol az éghajlat igencsak száraz. Rengeteg étterem és üzlet van a városban és az éjszakai szórakozási lehetőségekből sincs hiány. Bár Aguilas fő strandja Kék Zászlós, vagyis kitűnő a minősége, mégis megéri autót bérelni és megkeresni a félreesőbb partszakaszokat. Februárban Spanyolország legnagyobb fesztiválját rendezik meg itt.
Archena pezsgő város, ahol több felsőkategóriás hotel és termálfürdő is várja az érkezőket. Murcia város után kellemes meglepetés, hogy Archena vidéke buján zöldell és gazdagon termő az itt futó Segura-folyónak hála.

MurciaBolnuevo Puerto Mazarron közelében egy nagyon népszerű város. Murcia régió egyik jelképe is itt található, az a homokkő képződmény, amit a legtöbb prospektusban viszontláthatunk. Bolnuevoban nyaranta rock fesztivált tartanak.
Lorca egy középkori kisváros, ami egy iszlám erőd árnyékában épült ki. Aki érdeklődik az építészet iránt, az itt sok élményt szerezhet. Szép épületek és üzletek szegélyezik az utcákat. A Húsvét megünneplése az egész régióban itt a leglátványosabb. A római légió katonái és harckocsikat húzó fehér lovak száguldoznak a szűk utcákon.
Puerto Mazarron nem tévesztendő össze a szárazföld belsejében található bányászfaluval, Mazarronnal. Ez egy hamisítatlan tengerparti üdülőhely, hosszú, homokos strandokkal, kitűnő haléttermekkel. Nem véletlen, hogy a nyaralók kedvence.

Több mint 200 km hosszú partszakaszán Murcia elsőosztályú strandokkal büszkélkedhet. Lenyűgöző öblök, kristálytiszta víz és egész évben kellemes idő hívogatja azokat, akik a legfelkapottabb turistaközpontok helyett érintetlenebb vidékekre, valami új felfedezésére vágynak.

Csatlakozz a csoportunkhoz!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here