Református Nagytemplom, DebrecenDebrecen Magyarország második legnagyobb városa, közel 205 ezer lakossal. Hajdú-Bihar megye székhelye és a Tiszántúl legnagyobb és legjelentősebb városa. Kelet-Magyarország térségének nagytáj szellemi, kulturális, idegenforgalmi, gazdasági és közlekedési központja, valamint az ország egyik legdinamikusabban fejlődő nagyvárosa.
Debrecenben nem lehet unatkozni, ugyanis a város sokszínű programokkal és izgalmas látnivalókkal várja a turistákat. Kultúra, művészet, sport, történelmi nevezetességek kavalkádja fogadja a kirándulókat. Természetjárásra is adott a lehetőség, mivel számtalan pompás parkkal és egy gyönyörű erdővel is találkozhatunk a településen.

Nagyerdő

Békás-tó, Nagyerdő

A híres debreceni Nagyerdő 1082 hektárnyi védett terület. Elnevezése valószínűleg a fák méretéből ered. Az erdő növényvilága 700-800 növényfajból áll. Debrecen tüdejének is szokás emlegetni, éppen ezért kedvelt kiránduló hely minden korosztály számára. Botanikus kerttel, a Medgyessy sétánnyal, az Aquaticum Spa fürdőkomplexummal, a Békás-tóval, Toldi-panoptikummal, Nagyerdei Kultúrparkkal, Víztoronnyal és még sok más érdekes látnivalóval találkozhatunk erdei sétánk közben. Felejthetetlen élményben lehet része annak, aki párjával egy kis romantikus kiruccanásra vágyik, vagy akár barátainkkal, családunkkal is felfedezhetjük az erdő nyújtotta tiszta levegőt, békét és csendet, távol a város zajától.

Debreceni Állat- és Növénykert

Debreceni Állat- és Növénykert

A Nagyerdei Kultúrpark Állat – és Növénykertje 17 hektáros területen helyezkedik el. Magyarország első vidéki állatkertje 1958 óta várja látogatóit a debreceni Nagyerdő elbűvölő környezetében. Öt földrész 165 faja, azaz 1500 állat él Debrecen állatkertjében. A látogatók megfigyelhetik az állatok természetes viselkedését, hiszen úgy alakították ki lakóhelyüket, mintha naturális környezetükben élnének. Egzotikus állatokkal, nagyragadozókkal, madárvilággal, a hazánkban is honos fajokkal és háziállatokkal is találkozhatunk, sőt, állatsimogatásra is adott a lehetőség. Egy lovas iskola is működik az állatkertben, ahol terápiás lovagoltatásokat tartanak. A Nagyerdei Kultúrpark 1992-től növénykertként is fogadja a kirándulókat és 1994 óta kertje védett terület. Számos őshonos növényfaj őrzi az ősi táj emlékét. Hazai növényfajokkal és távoli vidékekről érkezett fajokkal is megismerkedhetünk, a növénykert színes növénygyűjteménye jelenleg 600 fajból és fajtából áll. Egy Lúdas Matyi nevet viselő vidámpark is található a Kultúrparkban, amely 1961-től az állatkerttel közös intézményként fogadja a szórakozásra vágyó vendégeket. A Vidámpark 15 közkedvelt játékkal várja a látogatókat, és egy lovasforgó is található itt, amely az 1800-as évek végén készült és iparművészeti értéknek tekinthető. Az elvarázsolt kastélyban a magyar népmesék szereplőivel és egy bábkiállítással is találkozhatunk.

Debreceni Emlékkert

Az Emlékkert egy tér Debrecenben, a Kálvin téren található, a Nagytemplom és a Kollégium között helyezkedik el. Az 1861-ben megalakult Emlékkert Társulat tagjai úgy gondolták, hogy emlékszobrokkal szeretnének tisztelegni a haza elhunyt tudósai és érdemeket szerzett nagyjai előtt. Az első szobor, amit felhúztak a Kollégium előtti téren, az 1849. augusztus 2-i debreceni csata elesett honvédei emlékére állított „Haldokló Oroszlán” volt. A kőoroszlán 1899-ben átkerült a Hősök temetőjébe. Bocskai István fejedelem szobrát 1906 novemberében avatták fel, és a Gályarabok emlékoszlopa pedig 1895 óta áll az Emlékkertben.

Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ

Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ

A 2006-ban megnyílt képzőművészeti központ a régió legnagyobb és legmodernebb művészeti galériájának számít. A Baltazár Dezső téri hatalmas méretű MODEM épület tere együttesen 4650 négyzetmétert tesznek ki, ebből mintegy 3000 négyzetméternyi terület kiállítótérként üzemel. A művészeti központ második emeletén hazánk legnagyobb egy légterű kiállítótermét tekinthetjük meg, ami 1300 négyzetméternyi területen a különböző kiállítások otthonául szolgál. A MODEM időszaki kiállításai mellett rendszeresen megrendezésre kerülnek különféle kulturális programok, irodalmi estek, a kiállításhoz kapcsolódó társművészeti programok és múzeumpedagógiai foglalkozások is.

Református Nagytemplom

Református Nagytemplom

A Református Nagytemplom Debrecen jelképéül szolgál. A kéttornyos templom 1805-1824 között klasszicista stílusban épült, ma Debrecen és a hazai reformátusok egyik szimbolikus építménye. Az épület a belvárosban a Kossuth tér és a Kálvin tér között található. 1500 négyzetméterével az ország legnagyobb református temploma. A Nagytemplom helyén már a középkorban is egy templom állt, ami azonban leégett. Helyére az András templom épült, ami szintén leégett, újjáépítését elsőként Bethlen Gábor kezdeményezte, majd Rákóczi György folytatta, végül 1828-ban elkészült az új András templom. Az épülethez tartozik a vakolatlan veres téglás Verestorony, amely az 56 mázsás harang otthona lett. Jelenleg a Nagytemplom nyugati oldalán található az András-templom és a Verestorony alapjainak régészeti kiállítása. A templom jelentős történelmi múlttal is rendelkezik, hiszen 1849. április 14-én itt kiáltották ki Magyarország függetlenségét, valamint Kossuth Lajost is itt választották meg akkor kormányzó elnökké. Kossuth Lajos széke a Nagytemplom félve őrzött kincse, amit megtekinthetnek a látogatók.

Déri Múzeum

Déri Múzeum

A város központjában található a több mint egy évszázados múltra visszatekintő neobarokk stílusú Déri Múzeum, amely gazdag régészeti, helytörténeti, képzőművészeti, kulturális, néprajzi gyűjteményével, történelmi ereklyéivel a magyar nemzet felbecsülhetetlen értéke. Az épület 1930-ban nyitotta meg kapuit a nagyközönség számára. A múzeum rendkívül nagyra becsült tárgyi anyaggal rendelkezik, melynek alapját Löfkovics Artúr teremtette meg és kezdeményezésére 1902-ben megalakult a Városi Múzeum. Csodálatos népművészeti alkotásoknak a gyűjteményét tekinthetjük meg, amely a Kárpát-medence népeinek népművészetét mutatja be. Néprajzi, történeti és régészeti kiállításokkal is találkozhatunk a múzeumban. Debrecen városának történetét, Munkácsy Mihály néhány lenyűgöző alkotását, a térség tájait, Debrecen és Hajdu-Bihar megye népművészetét, hagyományait ismerhetjük meg a kiállításokon. A legnagyobb népszerűségnek a lenyűgöző Munkácsy Mihály trilógia örvend, név szerint a Krisztus Pilátus előtt, az Ecce homo és a Golgota festmények. A múzeumnak állandó és időszaki kiállításai is vannak.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here