Cascais, a királyi üdülőhelyA helyi legenda szerint nem Kolumbusz Kristóf, hanem egy cascaisi halász, Alfonso Sanchez volt az, aki felfedezte Amerikát, ráadásul tíz évvel a híres 1492-es időpont előtt. A történetnek annyi alapja biztosan van, hogy Cascais története a tengerrel és a halászattal mindig is szorosan összefonódott, hiszen egy apró halászfalu volt egészen addig, míg a 19-20. század fordulóján a királyi család úgy döntött, itt tölti a nyaralását. Ettől kezdve gyorsan vált népszerűvé először a portugál, majd a külföldi turisták körében is. Az 1930-as években művészek érkeztek egyre nagyobb számban és a város és annak környéke lassacskán elegáns üdülőhellyé változott.

A Lisszabontól mindössze 30 km-re nyugatra fekvő település gyakorlatilag a főváros agglomerációjához tartozik. A középkorban Cascais a halászat mellett főként olíva-, bor- és gyümölcskereskedelemből élt. 1488-ban az uralkodó egy kis erődöt építtetett a falu tengerpartján. Mivel túl kicsinek bizonyult ahhoz, hogy ellássa stratégiai szerepét, a 16. században kibővítették, ekkor kapta jellegzetes reneszánsz formáját. A 17. század során Cascais partjai mentén egy sor erődöt húztak fel, melyek többsége még ma is áll. A település helyzete gyökeresen megváltozott, amikor II. Lajos király az 1870-es években átalakította az erődöt nyári rezidenciává. Ettől kezdve a család rendszeresen itt töltötte pihenését, így a vidék egyre gyorsabban fejlődött. Ezt bizonyítja, hogy Cascais erődje volt az első épület Portugáliában, ahova villanyvilágítást vezettek be 1878-ban. Kiépült a vasút és az ország arisztokratái egymás után fogtak bele a parti villák építésébe.

CascaisA Tenger Múzeumában a Cascais múltjához szorosan kapcsolódó halászati kellékeket, modell hajókat és a helyiek népviseletét nézhetjük meg, amit még az 1800-as években is hordtak. A Museu do Conde de Castro Guimaraes a 18-19. századi portugálok mindennapjaiba enged betekintést. A tárlaton kerámiákat, antik tárgyakat, kézműves termékeket láthatunk. A város legfontosabb temploma a Igreja de Nossa Senhora da Assunção, a Nagyboldogasszony templom, melynek különlegessége, hogy belsejét a 17. században szokatlan módon egy festőművésznő, Jozefa de Óbidos alkotásai díszítik.
A helyiek és a turisták számára egyaránt Cascais egyik legvonzóbb látványossága a Monumental de Cascais, vagyis a bikaviadalok helyszíne, mely a belváros mellett található. Ha a tengerpart helyett egy napot a zöldben töltenénk, a Parque do Marechal Carmona csodálatos hely a pihenésre. A sekély vízű tó, egy hangulatos kis kávézó asztalokkal a fák alatt és egy állatsimogató az egész család számára kellemes kikapcsolódást kínál.
A város bevásárlóutcáján kis boltok sorakoznak egymás mellett. Elsőosztályú haléttermek, fényűző szállodák és kis butikok népesítik be az utcát. Cascaisban számtalan üzletben és útszéli bódéban árusítják a helyi tradicionális kézműves termékeket, a hímzéseket és a csipkéket. Úton Sintra felé pedig egy gigantikus bevásárlóközpontba is betérhetünk, ahol a legnagyobb világmárkákat és egy mozi-komplexumot találunk.

Cascais strandjaCascais partjainál gyönyörű strandok várják a nyaralókat. A főtértől az Atlanti-óceánig portugál arisztokraták villái szegélyezik a Ribeira strandhoz vezető utat. Ez ugyan nem a legalkalmasabb a fürdőzésre, mivel a halászok még mindig használják, ahhoz azonban kiváló, hogy partján heverészve nézelődhessünk. A Rainha strandhoz szintén a főtértől juthatunk el a sziklák tetején lévő exkluzív paloták alatt vezető úton. Ez a strand egy apró kis homoknyúlványként fekszik a sziklaszirtek között, éppen elég nagy egy tucatnyi napernyőnek, ezért itt a tömegtől nem kell tartanunk. Ha még tovább megyünk a parton, elérkezünk a Conceicao strandhoz, ami már egy sokkal szélesebb sávban nyúlik el. Az aranyhomokos strand mögött végig parti sétány fut éttermekkel, bárokkal. Conceicao kétségkívül a városkörnyék legnépszerűbb strandja, mivel teljesen kiépített és minden adott ahhoz, hogy az egész napot itt tölthessük el.
Sziklás partja sok fotósnak szolgáltat témát és Cascais egyik nevezetességét, legnépszerűbb kirárndulóhelyét is itt találjuk. A Boca do Inferno, vagyis a Pokol Szája 3 km-re található a várostól. A hullámok olyan erővel csapódnak itt a partokhoz, hogy az idők során egy széles lyukat vájtak sziklákba. Amikor süvít a szél, földöntúli hangok jönnek sziklák felől, innen az elnevezése.

Cascais ideális célpont egy nyugodt tengerparti nyaraláshoz, de a lisszaboni kiránduláshoz is érdemes itt szálláshelyet keresni.

Csatlakozz a csoportunkhoz!Miénk a Világ Facebook csoport

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here