Lara strandAntalya neve mára egybeforrt a homokos partokkal, a türkizkék vízzel és a minden igényt kielégítő szolgáltatásokkal. Valódi üdülőparadicsom, mely gyönyörű partszakaszai mellett ráadásként történelmi látnivalókban sem szűkölködik. De az Antalyaról készült képeket nézegetve tegyük a szívünkre a kezünket: ha semmi egyéb programlehetőség nem várna ránk itt, csak a hihetetlenül szép tengerpartok, akkor is örömmel vágnánk neki az útnak.

A Földközi-tenger mentén egész évben kellemes az időjárás, a turizmus nem korlátozódik csupán a nyári hónapokra, de természetesen a főszezon, mint valamennyi tengerparti régióban, itt is a július-augusztus. A kánikulával együtt megjelennek a turisták is, akik zsúfolásig ellepik Antalya vidékét, mely mindig is vászonra kívánkozó strandjaival csábította ide a legtöbb utazót.

Antalya több strandján is lobog a part és a víz tisztaságát és a minőségi szolgáltatásokat jelképező Kék Zászló. A partok nagyon változatosak, egyes strandok inkább a gyerekeknek pancsoláshoz ideálisak, míg mások mély vizükkel a búvárokat vagy a vízisportok szerelmeseit kényeztetik el.

Lara strand

Törökország egyik leghosszabb, egyben egyik legkedveltebb strandja. 10 km hosszan húzódik Antalyatól keletre. Itt nemcsak maga a part és a tenger jelenti az élményt, egész üdülőpark épült ki körülötte éttermekkel, kávézókkal, klubokkal, vidámparkkal. A part mentén félóránként minibuszok közlekednek, melyek 45 perc alatt érnek el a strand egyik végétől a másikig. Ez a legegyszerűbb módja annak, hogy eljussunk az általunk választott szakaszra. Napernyőket és napágyakat, vízisporthoz szükséges felszereléseket bérelhetünk itt. A strand felett húzódik a fákkal szegélyezett tengerparti sétány, tele hotelekkel és éttermekkel.

Konyaalti strand

Ha olyan strandot keresünk, ahol távol lehetünk a nyári tömegtől, talán Konyaalti a legjobb választás. A 7 km hosszú, aranyhomokos és fehér kavicsos partoknál a mediterrán napfényben sütkérezhetünk, majd belevethetjük magunkat a kellemesen hűs vízbe. A strand kék zászlós, ezen garantáltan nem lepődünk meg, amint meglátjuk, valójában mennyire gyönyörű. A strandot pálmafák keretezik, melyek alatt bárok és éttermek sorakoznak. Egyik végén aquapark, akvárium és játszótér várja a látogatókat, de lehet paintballozni, jetskizni, víziejtőernyőzni, kajakozni, szörfözni is. Sötétedés után a tengerparti klubok elegáns éjszakai szórakozóhelyekké alakulnak át.

Kleopátra strand

Ez a környék egyik leginkább családbarát strandja. A gyönyörű, homokos partokat sekély tengervíz mossa, ahol zavartalanul lehet pancsolni a gyerekekkel. Az egész napot is eltölthetjük itt, programlehetőségként pedig a vízisportok széles skálájából válogathat a család valamennyi tagja.

Olympos strand

Az Olympos strand egy nemzeti park területén belül fekszik. Megérkezve rögtön megértjük, hogy a törökök miért viselik annyira szívükön természeti kincseik sorsát. Egy érintetlen partszakaszról van szó, melyet ma már szabályokkal védenek az idegenforgalmi fejlesztésektől. Ennek megfelelően az Olympos strand nem kiépített, itt nincsenek éttermek, sem hotelek, csak a tiszta tenger és az aprókavicsos, homokos part, mögöttük a zöldbe burkolózott hegyekkel. Egy nap biztosan nem elég ahhoz, hogy a part és a környező területek minden látnivalóját felfedezzük. Ha szeretnénk jobban megismerni a vidéket, a közelben számos apartmanban bérelhetünk szobát.

Kaputas strand

Kaputas strand

A csendes üdülőhelytől, Kalkantól 7 km-re fekszik a Kaputas strand, ahol talán a legszebb fotókat készíthetjük a tengerről. A homokos part és a békés tenger idilli hátterei a meredeken emelkedő sziklák. Érintetlen szépsége miatt nagyon sok turista látogat el ide. Ezen a strandon sincsenek éttermek, se kávézók, az árusok mindennap újra meg újra felállítják kis standjaikat és innen kínálják a frissítőket, tőlük bérelhetünk napernyőket, napágyakat. Mivel a tenger itt viszonylag gyorsan mélyül, egyik kedvenc kikötője a jachtoknak is.

Phaselis strand

Phaselis strand

Kemertől nyugatra fekszik a háborítatlan Phaselis strand. Szépsége, békés hangulata miatt sok jacht köt ki itt, melyeknek utasai egynapos kirándulásokat tesznek a környéken, strandolással egybekötve. A természetet még közelebb hozzák a három kis öblöt szegélyező fenyők. Érdemes benézni a közeli városba is, sétálgatni a fő utcán, megnézni a templomokat és a hagyományos török fürdőket.

Incekum strand

Ez a strandot gyakran emlegetik egész Törökország legszebbjeként. Az áttetsző víz hihetetlen kék árnyalatokban ragyog, a partok pedig homokosak – tökéletesen megtestesítik a megszállott strandolók minden álmát. Mivel a víz sekély, a gyerekek is biztonságosan játszhatnak, pancsolhatnak. Incekum strandja kb. 1 km hosszan húzódik és homokja híresen finom, puha. Napernyőket, napágyakat lehet bérelni, a parton zuhanyzók, wc-k és öltözőkabinok is találhatók.

Kemer strand

A Kemer sokban különbözik a környék strandjaitól. Környékén nincsenek történelmi látnivalók, sőt természeti környezete sem különösebben figyelemreméltó. Ugyanakkor mindenféle létesítmény megtalálható itt, ami a strandolók kényelmét szolgálhatja. Elsősorban azoknak ajánlott, akik az egész napot a tengernél tervezik eltölteni – maximális kényelemben. Ők királynak és királynőnek fogják érezni magukat itt!

Ulas strand

Alanyatól autóval 10 perc alatt érhetjük el a környék egyik legszebb strandját. Asztalok, székek, grillsütők is a strandolók rendelkezésére állnak, ezért nemcsak fürdőzéshez, de egy kellemes piknikhez, egésznapos kikapcsolódáshoz is kitűnő választás. Ha itt strandolunk, lehetőleg kerüljük a monokinizést, ezt a partszakaszt ugyanis a helyiek is szívesen látogatják.

Belek strand

A nem kevesebb, mint 16 km hosszú, fehérhomokos partszakaszról méltán zengnek ódákat a helyiek és azok a turisták, akiknek már volt szerencséjük itt strandolni. A nyugodt vízű, türkizszínű tengert fenyőfák koszorúzzák. Kajakozni, csónakázni, vízibiciklizni is lehet, a strandon vizesblokkok is találhatók és napernyő, napágy bérelhető. A Belek strand az egyik híres fészekrakó helye a védett cserepes teknősöknek.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here