GöbeklitepeUrfa vagy másik ismert nevén Sanliurfa zarándokhely és spirituális központ. Őrzi Jób és Ábrahám nyomait, egy varázslatos hely, ahol Törökország gazdag kultúrája és öröksége lépten-nyomon szembe jön. A török hagyomány szerint ez a bibliai Ur városa, a hely, ahonnan Ábrahám próféta útjára indult terjeszteni az egyistenhitet. Ilyen hosszú múlt birtokában nem csoda, hogy Urfa városában és környékén rengeteg a látnivaló.

Göbeklitepe

Urfa határain kívül található ugyan, de a legtöbb turistának mégis ez a látnivaló jut először eszébe a városról. Göbeklitepe régészeti lelőhely, ahol ma már a romok is csak korlátozott mennyiségben láthatók, ugyanakkor még mindig ez az emberiség számára az egyik legfontosabb helyszín. Amikor az ásatások itt az 1990-es években megindultak, a régészek a világ legősibb vallási helyszínét tárták fel. Az i.e. 9500 tájáról fennmaradt leletek átírták a történészek korábbi elképzeléseit arról, hogy a neolitikum idején a vallás még nem született meg. A helyszínnek mindeddig csupán elenyésző részét sikerült feltárni, de akit érdekelnek az emberiség történetének kezdetei, a törökországi utazásából nem hagyhatja ki ezt a valóban varázslatos helyet.

Gölbasi

Urfa központjában, egy gondozott parkban található a város legfontosabb nevezetessége. Az Ábrahám medencéiként is ismert Szent Halastavakat veszi körül a gyönyörű Rizvaniye Vakfi Mecset és Medresz komplexum. A tavakban százával úszkálnak a szentként tisztelt pontyok, melyek fontos szereplői voltak Ábrahám próféta történetének. A legenda szerint, amikor Ábrahám szembeszállt a bálványimádó Nimród királlyal, Isten közbelépett, hogy megmentse őt a király haragjától. Hatalmas szél kerekedett, ami felkapta Ábrahámot a levegőbe, majd amikor ezen a helyen földet ért, a tűz vízzé, a hamu pedig halakká változott. A pontyok így váltak szentté, etetésükre minden látogatót ösztönöznek, ugyanakkor arra is figyelmeztetnek, hogy aki kifogna egyet belőlük és arra vetemedne, hogy meg is egye, az a legenda szerint megvakul.

Bazár

Bazár

Egy török város igazi lüktetést mindig a bazárban lehet legintenzívebben érezni és nincs ez másként Urfa esetében sem. Az egyik legautentikusabb török bazárral büszkélkedhet a város, ahol számtalan kanyargós sikátort töltenek meg az illatos fűszerektől, bőráruktól, húsoktól roskadozó asztalok. Mindent meg lehet itt találni, kezdve az olcsó farmertől a műanyag háztartási árukon át a régiségekig. Nagyszerű hely néhány kellemes óra eltöltéséhez.

Dergah-komplexum

Itt található az a barlang, ahol állítólag Ábrahám próféta meglátta a napvilágot. A helyi legenda szerint anyja titokban kellett, hogy megszülje gyermekét, mert Nimród király látomás formájában tudomást szerzett a jövendő próféta születéséről és hadjáratot indított minden újszülött ellen a városban. A barlangból zarándokhely lett, ahova évente egyszer látogatnak el a hívők, hogy áldásban részesüljenek.

Erőd

Az ősi erőd még romjaiban is gyönyörű, ahogy a magaslatról tekint le a városra. A Gölbasi parkból egy kanyargós ösvényen keresztül lehet feljutni a Nimród pulpitusának is nevezett hegyre, melynek sziklafalaiban íbisz kolóniák fészkelnek. Hogy az erőd pontosan mikor épült, nem tudni, a hagyomány úgy tartja, ez az a hely, ahol Ábrahámot máglyára vetették. A régészek az erődnek görög, bizánci és ottomán részeit is feltárták, külső falain még mindig látható három kapu, az erőd belső udvarán pedig 25 erődített torony maradványa hever.

Ulu mecset

Ulu mecset

A 12. századi Ulu mecsetet a 6. századi Szent István templom helyén emelték, ami feltehetően egy korábbi zsinagóga alapjain épült fel. Az épület nyugati oldalán egy szokatlan, nyolcszögletű minaret látható, ez valószínűleg még a templom maradványa lehet.

Régészeti Múzeum

Urfa régészeti múzeuma a környékbeli lelőhelyek érdekes és értékes leleteit tartalmazza. A Göbelklitepe, Sultantepe és Harran területén feltárt, neolitikumból, az asszírok és a hettiták idejéből származó tárgyi anyagot lehet megnézni itt egészen az ottomán korszakig. Aki mélyebben érdeklődik a vidék ősidőkre visszanyúló történelme iránt, kötelező látnivalóként ejtse útba a múzeumot.

Gumruk Hani

Ez a kis belső udvar történelmi múltra tekint vissza. Akárcsak régen, ma is teázni lehet itt, de ez főként a férfiak szórakozása, a női turisták férfi kísérő nélkül meglehetősen kényelmetlenül fogják érezni magukat. Az eredeti épület 1566-ból való és híres arról, hogy a sok száz évvel ezelőtt élt utazó, Evliya Celebi is említést tesz róla könyvében.

1 hozzászólás

  1. Urfát egy régész sem tartja a biblia Ur városának, mert az nem Törökországban, hanem Irakban van. Ábrahám öregkorában halt meg, és nem máglyahalállal. Születési helyének a szíriai határ közelében fekvő Harrán városát tartják. Az urfai barlangban pusztán csak bujkált 10 esztendeig – bár a hívők/zarándokok ezt nem szívesen fogadják el

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here