KielMaguk a város lakói gyakran mondogatják, hogy Kiel központjában semmi szép nincs. Mi tagadás, a régi történelmi központ a II. világháború alatt semmivé lett, ezt követően gyorsan újjáépítették, mégpedig a modernitás jegyében. Ott van azonban az évszázadok óta működő, élénk kikötője, ami köré érdemes szervezni a kieli városnézést.

Az észak-német Schleswig-Holstein tartomány fővárosa és legnépesebb települése Kiel. Földrajzi fekvéséből adódóan – a Balti-tenger dél-nyugati partjainál található – Németország egyik legfontosabb kikötője lett. Ezt nagyon jól szemlélteti az is, hogy híres vitorlásrendezvényekre is sor kerül a városban, többek közt itt rendezik meg a világ legnagyobb vitorlás versenyét, de 1936-ban és 1972-ben itt zajlottak az olimpiai vitorlásversenyek is. A város a hajógyártásról is híres, az 1895-ben épített Kiel-csatorna pedig az egyik legforgalmasabb mesterségesen létrehozott víziút a világon.

A hajóépítés és a tengerészet terén Kiel hosszú történelmet tudhat maga mögött. Tengeri kapcsolatai révén hamar Észak-Európa egyik legfontosabb kereskedelmi központja lett. A tenger mindig is befolyásolta a város mindennapjait és ez ma is érezhető Kiel hangulatán. 1864-ben, amikor porosz fennhatóság alá került, fejlődése még nagyobb lendületet vett, ezt a szépen felfelé ívelő korszakot csak a II. világháború tudta derékba törni. Bár Kiel közel 800 éves történelemmel büszkélkedhet, nehéz elképzelni, hogy valaha volt más is, mint egy modern nagyváros. A város szinte egészét lerombolták a világháború során, az újjáépítés pedig nem a korábbi utcák és épületek helyreállítását jelentette, hanem egy egészen új város felépülését. Ekkor születtek Kiel széles útjai, hatalmas terei, nagy parkjai és természetesen modern épületei. Az 1990-es évek elején kezdték el az óváros történelmi helyreállítását több utcával és a piactérrel.

Kleiner Kiel

Kleiner Kiel

Az egyetlen megmaradt része annak a vízfolyásnak, ami eredetileg körbezárta a várost. Ma két tó található itt, a Kleiner Kielt pedig a várost legfontosabb épületei szegélyezik, mint a Városháza, az Operaház, a Kereskedelmi és Iparkamara székháza és néhány bank. Télen korcsolyapályának használják, a vitorlásverseny idején pedig a gyerekek itt szállnak vízre első regattáikon.

Hajózási Múzeum

Minden látható itt, ami a tengerhez és a hajókhoz kapcsolódik. Hajómodellek, a hajózáshoz használt eszközök és berendezések, tengert ábrázoló festmények. A múzeum egyik fénypontja a világ első tengeralattjárójának modellje, melyet Kielben építettek 1850-ben. A múzeum másik büszkesége a Kielről valaha készült legnagyobb festmény, ami a kikötőt ábrázolja 27 m2-en.

Sophienhof

Kiel kulturális negyede, melyet 1988-ban nyitottak meg. A kétszintes épület ad otthont a városi képtárnak és a városi könyvtárnak is. Időszakos kiállításokat, konferenciákat is tartanak itt.


Szent Miklós templom

Kiel legrégebbi épülete a Szent Miklós templom, mely az óvárosban, a Piactéren áll. Késő gótikus stílusban építették a 13. században, mai arculatát a 19. században nyerte el. A II. világháború alatt megsérült és csak részben állították helyre. Belsejében több figyelemre méltó műemlék is van, köztük a gyönyörű oltár, mely 1460-ban készült, az 1344-ből származó szenteltvíztartó, valamint az 1705-ben készített szószék.

Kiel-Molfsee szabadtéri múzeum

Kiel-Molfsee szabadtéri múzeum

Észak-Németország legnagyobb szabadtéri múzeuma. 60 hektáros területét rétek, mezők, tavak és több mint 70 történelmi épület tölti meg, köztük lakóházak, malmok és templomok. A Schleswig-Holstein régió múltját és legjellegzetesebb vonásait ismerhetjük meg a múzeumban álló épületeken és használati eszközökön keresztül. A kézműves műhelyekben a látogatók betekintést nyerhetnek az ősi mesterségek titkaiba és szuveníreket is vásárolhatnak. A múzeumnak saját péksége és étterme van, ahol a vidék ételkülönlegességeit lehet megkóstolni.

Régi Piactér

Egykor a város lüktető szíve volt, ma számtalan üzlet, étterem és kisebb kávézó található itt. A turisták kedvenc helye Kielben a kikötővel együtt, de találkozóhelye az itt élőknek is. A közelben található a kieli Sörfőzde, amit nem szabad kihagyni azoknak, akik rajonganak a német sörökért.


Oceanográfiai Intézet és Akvárium

Az Oceanográfiai Intézetet 1972-ben nyitották meg. Benne 32 akváriumban mutatják be a tenger élővilágát, elsősorban az Északi- és a Balti-tenger hideg és sekély vizeire helyezve a hangsúlyt. A különleges és ritka halfajták mellett a látogatók kedvencei az emlősök, köztük is a fókák. A külső medencében etetni is lehet őket.

Régi Botanikus Kert

A 2,5 hektáron elterülő kert eredetileg a dohánygyáros Abraham Christian Bauer magánparkja volt. 1825-ben hozta létre, benne kanyargós sétányokkal, fákkal, tóval, páratlan kilátással a kieli fjordra. 1868-ban bekövetkezett halála után a kert az egyetem kezelésébe került, 1878-1888. között pedig Adolf Engler botanikus varázsolt belőle gyönyörű kertet. Miután az egyetem 1978-ban megalapította saját botanikus kertjét, a régiből közpark lett. Ma több mint 280 növényfaj látható itt, köztük kiemelt figyelmet érdemelnek a ritka fafajták.

Csatlakozz a csoportunkhoz!Miénk a Világ Facebook csoport

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here