Hunt Múzeum - LimerickSokan gyönyörű tájai, legendás kastélyai, a smaragdzöld vidékek és persze a híres pubok miatt választják úti célnak, azonban Írország a kulturális csemegékre éhes utazókat is tárt karokkal várja. Az ország múzeumai bemutatják a látogatóknak az egyes régiók történelmét, hagyományait, művészeti értékeit, órákon át lehet barangolni az érdekes tárlatok között. Írország legtöbb városában, még a kis településeken is működik legalább egy helyi múzeum, ahol az adott vidék legfontosabb jellemzőit foglalják össze. Még az is előfordulhat, hogy kifejezetten egy múzeum miatt kerül be útitervünkbe egy egyébként ismeretlen település.

Hunt Múzeum – Limerick

Kétségkívül Írország egyik legizgalmasabb múzeuma, köszönhetően gazdag ókori és művészeti gyűjteményének. A múzeum viszonylag kicsi, mégis kitűnő választás, ha szeretnénk bepillantást nyerni a nemzeti és nemzetközi kincsek világába. Látható itt egy luxori agyag sólyom, Leonardo da Vinci alkotása, Ming-korabeli porcelánok, viking és korai keresztény leletek. A múzeum épületét John és Gertrude Hunt hagyományozták a városra. A műkereskedő házaspár a középkori művészetek és bútorok szakértője volt, előszeretettel kezdeményeztek és támogattak régészeti ásatásokat, műemlékek felújítását. A pár a II. világháború után kezdte nagyobb tételben a műkincsek gyűjtését, egyes pletykák szerint a háború alatt összejátszottak a nácikkal, innen szerezték vagyonukat, de ez sohasem bizonyosodott be. A Hunt Múzeum arról is nevezetes, hogy ez volt Írország első múzeuma, mely vasárnaponként díjmentesen tette lehetővé a látogatást.

Nemzeti Múzeum – Dublin

Nemzeti Múzeum - Dublin

A múzeum egy olyan lenyűgöző épületben található, amit akkor is érdemes lenne megnézni, ha belsejében különösebb izgalmak nem is várnának ránk. Csodálatos márvány oszlopai, a római Pantheon mintájára épült rotundája, mozaik csempékkel kirakott padlója méltóságteljes hatást kölcsönöznek az épületnek. 1890-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, gyűjteménye Írország valamennyi területét és összes történelmi korszakát felöleli, összesen 7000 évet fog át. Legérdekesebb darabjai azok a mumifikálódott emberi maradványok, melyeket 2003-ban találtak az Offaly mocsárvidéken dolgozó munkások. Az egyik test annyira ép volt, hogy még ujjlenyomatot is lehetett róla venni, sőt, gyilkossági ügyben nyomozást is indítottak, mert azt hitték, a közelmúltban hunyt el. Csak egy későbbi vizsgálat derítette ki, hogy a test akár 2000 éves is megvan. A dublini Nemzeti Múzeumban az ország legjelentősebb művészeti, természettudományos és történelmi kiállításait lehet megnézni.

Vidéki Élet Múzeuma – Castlebar

A 2001-ben alapított múzeum a dublini Nemzeti Múzeum részét képezi. A vidéki Írország életét mutatja be az 1850-1950. közötti időszakban, különös hangsúlyt fektetve a vidéken élő embereknek a tengerhez való viszonyára, ráutaltságára. Halászat, pogány és keresztény rítusok, bútorok, ünnepek, kézműves termékek, ruházat, közlekedési eszközök – a gyűjtemények minden témakört átfognak, a dolgos hétköznapok és a szokások által meghatározott ünnepek részletes megismerése miatt érdemes ellátogatni a díjnyertes múzeumba. A gyerekek számára is tartalmas órákat ígér, hiszen többet megtudhatnak a régi mesterségekről és ki is próbálhatják magukat a műhelyekben.

Glasnevin Temető Múzeum – Dublin

Bár elsőre úgy tűnhet, nem ez az a múzeum, amivel egy kellemes családi délután fel kellene dobni, de valójában semmi hátborzongató nincs benne. A 2010-ben megnyílt múzeummal minden dublininak van valamilyen személyes kapcsolata, a múzeum egyik érdekes szolgáltatása pedig a családfa kutatás, ami a világ minden tájáról érkező embereknek segít megtalálni ír gyökereiket. Mióta Daniel O’Connell 1832-ben megalapította a temetőt, több mint 1 millió embert temettek el itt. Mivel ő töretlenül hitt abban, hogy minden embernek joga van a méltóságteljes temetkezéshez – vallástól és származástól függetlenül – a temető ma is vegyes valamennyi szempontból. A párizsi Pere Lachaise mintájára alakították ki a kertet tiszafákkal, labirintusokkal. A múzeumban három szintet lehet bejárni, kezdve a föld alatti nekropolisztól. Az itt eltemetett emberek nevét egy képernyőn lehet olvasni, olyan hosszú a névsor, hogy órákon át is görgethetjük a kijelzőt. Interaktív kiállítás keretében Dublin társadalomtörténetéből is ízelítőt kaphatunk.

Dartfield Lovas Múzeum és Lovaspark

Dartfield Lovas Múzeum és Lovaspark

A lovak szerelmesei Írországban nem is találhatnak jobb úti célt ennél a múzeumnál, ami ember és ló 5000 éves kapcsolatát mutatja be. Megnézhetjük milyen célra és milyen módon használták a lovakat a legkorábbi időktől egészen napjainkig, nyomon követhetjük a különböző fajták kialakulását és nemesítését, megtudhatunk többet a híres ír connemara póniról. A kiállításokon információkat szerezhetünk, míg a múzeumhoz tartozó parkban testközelből ismerkedhetünk meg a lovakkal. Lehet itt sétakocsikázni, lovagolni, íjászkodni, megnézni régi mezőgazdasági gépeket, a gyerekek pedig a birkák és kecskék etetését is kipróbálhatják. A lovas múzeum nemcsak azok számára lesz nagy élmény, akik elhivatottak a lovak iránt, de fantasztikus lehetőséget nyújt a családok számára a tartalmas kikapcsolódáshoz.

Nemzeti Tengerészeti Múzeum – Dun Laoghaire

A tengerparti kisváros történelmét évszázadokon át meghatározta a tengerrel való kapcsolata, ezért a múzeum nagyon méltó helyet kapott itt. Egy régi templomban alakították ki, melyet 1837-ben azért építettek, hogy menedéket nyújtson a partoknál kikötni kényszerülő tengerészek számára. 1400 ember húzhatta meg magát a templom falai között. A berendezést a múzeum kialakításakor eltávolították, egyedül a nyugati karzatot hagyták meg. A felújítások és átalakítások után a múzeumot 1978-ban nyitották meg. Láthatók kisebb csónakok és nagyobb hajók, például a Kelet-Indiai Társaság hajója is, valamint a Great Eastern, ami építésekor, 1857-ben a világ legnagyobb hajója volt.

Vajmúzeum – Cork

Írország tejgazdálkodási kultúráját és a corki Vajtőzsdét lehet részletesen megismerni a múzeumban. A tárgyi emlékek mellett egy egész korszak is bemutatásra kerül, amikor a Corkban készített vajak bejárták az egész világot és évente 10 millió font értékben forgalmazták őket. Láthatók a vajkészítéshez használt eszközök, a különböző vajtípusok és a leghíresebb márkák. A múzeumot elsősorban az Írország korai történetében fontos szerepet betöltő szarvasmarha tenyésztésnek és az ehhez kapcsolódó tejgazdálkodásnak szentelték, ami nemcsak a vidéki emberek életében volt meghatározó, de a teljes ír gazdaságnak az egyik legfőbb ágazatát jelentette.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here