MeissenA Drezdától 25 km-re, északra fekvő, romantikus város az Elba partján épült. Porcelángyártásban olyan kiemelkedő eredményeket ért el, hogy ma már főleg erről híres, de azért butaság lenne azt hinni, hogy ez minden, amit Meissen nyújtani tud nekünk. A középkori város, mely már több mint 1000 éves, gyönyörű látnivalókkal hív minket hosszú sétákra, egyediséget és élénkséget árasztó üzletekkel, galériákkal, szakboltokkal, régiségkereskedőkkel, kézműves üzletekkel teszi nagyszerűvé a vásárlás élményét. Távol a nyüzsgő nagyvárosok zajától, nemcsak a vásárláshoz és a sétákhoz nyújt nyugodt környezetet, hanem a kellemes hangulatú kávézók, éttermek és pubok nagyszerűen virágzó működéséhez is.

A barátságos város folyamatosan tárt karokkal várja a szórakozni vágyókat, zenekedvelőket is, hiszen számos ünnepet tartanak, és fesztiválokat rendeznek, melyek mind érdemesek arra, hogy legalább egyszer meglátogassuk őket. Zongora-ünnepi játékok, Zenei Maraton, fazekas vásár, karácsonyi vásár, csak néhány példa a tág kínálatból. Az egyik legnagyobb állandó program a minden év szeptemberében megrendezett Borünnep, ugyanis Meissen Németország legkisebb szőlőtermő vidéke, ám amilyen kicsi a terület, olyan jó minőségű a bor amelyet készítenek, és amely a hozzáértők által is nagyra becsült. Jellegzetes szőlőfajtája a goldriesling, melyet ma már csak ezen a területen termesztenek.

Meisseni Állami Porcelángyár

Meisseni porcelán

Ahogy már a bevezetőben említettük, Meissenről ma már a porcelángyártás jut eszünkbe elsőként, nem hiába, a két, egymást keresztező kardot ábrázoló kép, mely a meisseni porcelán márkajelzése, világszerte elismert. A látogatás alkalmával éppen ezért kihagyhatatlan úti cél a Meisseni Állami Porcelánmanufaktúra, mely több mint 300 éve működik, első 150 évében Albrechtsburg várában, azután viszont áthelyezték Meißen-Triebischtal-ba. A gyárban megtekinthető a világhírű porcelán elkészítése, elképesztő precizitást, pontosságot láthatunk, és különböző trükköket is, melyekkel még egyedibbé varázsolják a termékeket. Mindezek mellett pedig természetesen a gyár 300 éves története is közszemlére kerül.

Albrechtsburg

Albrechtsburg

Már nem ad otthont a porcelángyárnak, ettől függetlenül azonban még mindig érdemes ellátogatni Albrechthsburgba, mert itt található Németország első kastélyépülete, melyet a 15. században a Wettin család építtetett. A várat azóta is Meissen legkiemelkedőbb építészeti alkotásaként tarják számon, és nemcsak azért, mert földrajzilag magasan az Elba fölé tornyosul, hanem szerkezete és látványa miatt egyaránt. 1710-ben II. Augustus adta ki a parancsot arra vonatkozóan, hogy építsék meg az első európai porcelángyárat, ennek hatására pedig a késő gótikus termek 150 évre a fehér arany, vagyis a porcelán gyártásának otthonául szolgáltak. A kastélyban ma helyet kapnak 19. századi történelmi freskók, amelyek mint egy képeskönyv mutatják be a szászok uralmának történelmét.

Meisseni Katedrális

Meissen katedrálisa szinte stilisztikailag tiszta, teljesen gót épület, egyedül néhány toldás, kiegészítés töri meg ezt, mint például az 1591-es protestáns szószék, mely egy prédikátori templomra emlékeztet, illetve egy orgona 1972-ből, amely egy változatlan formában megőrzött, középkori szobában foglal helyet.

A városi múzeum

A városi múzeum

A múzeum egyik fő jellegzetessége mindamellett, hogy a város legjobb, legszebb részében található az, hogy egy nagyon különleges épület szolgál otthonául, mégpedig a ferences rend egykori temploma, a Heinrichsplatznál, melyet azóta átalakítottak múzeumi kiállítóteremmé. Ebben az átalakított teremben azóta folyamatosan kiállításra kerülnek a város ezer éves történelméből kiemelt fontos történések, kulturálisan jelentős értéket hordozó tárgyak, például a legrégebbi és legnagyobb szőlőprés vagy az utolsó meglévő halászhajó az Elbáról. A porcelángyártásra is nagy hangsúlyt fektetnek a kiállításokon, az egyik ilyen például azt mutatja be, hogy vált Meissen a porcelángyártás fellegvárává. Sok más egyéb tematika mellett, a katedrális 100 éves tornyai is megtekinthetőek benne.

Szent Nikolai templom (Nikolaikirche)

Nikolaikirche

A Szent Nikolai templom az egyik legrégebbi keresztény egyház Meissenben. Egy 1220-as dokumentumban említették először. Sokáig a kereskedők átmeneti lakhelyéül szolgált, illetve a helyi horgászok családjainak nyújtott otthont, emiatt kapta nevét, Szent Nikolai-nak dedikálva, aki ugyanis mindkét terület nagy specialistája volt. Az első világháború után a belsejét átalakították egy világszerte egyedülálló műemlékhellyé, azokra emlékezve, akik a háború áldozataivá váltak. Látogatóit a gazdag meisseni porcelánból készült berendezés, ornamentumok kápráztatják el a legjobban, merthogy a világ legnagyobb porcelánszobrai találhatók benne, egy porcelán lap, melyen körülbelül 1800 áldozat neve szerepel, a síró gyerekek, továbbá pedig a gyászoló anyák szobra is.

Miasszonyunk templom (Frauenkirche)

Frauenkirche

1205-ben jelent meg az első dokumentum a Miasszonyunk templom létezéséről. Az akkori kis kápolna kilenc évszázadon keresztül alakult át a mai templommá, ami dominálja az egész város látképét, és egyben gazdagítja is a szellemi és kulturális fejlődését. A gótikus templom nagy része, amelyet 1450-ben fejeztek be, máig is jó állapotban maradt fenn. Szerkezete a késő középkori városok és a gazdaság fejlődését tükrözi. A Miasszonyunk templom aszimmetrikus tornyai, melyek magasan az épület fölé tornyosulnak, nagyszerű látványt nyújtanak, melyek közül a délit még a 14-15. században építették, az északit pedig egész későn, 1904-1908 között. Az egyik gótikus ablak a világ legelső harangjára ad kilátást, mely porcelánból készült. A templom porcelán-harangjátéka a legkiemelkedőbb attrakciója, mely fület gyönyörködtetően gyönyörű. A város gótikus dómja már messziről is azonnal észrevehető.

Thürmer Pianoforte Múzeum

A Fernand Thürmer nevű céget 1834. április 1-jén alapították, ezzel pedig ez a legrégebbi, ma is meglévő szász zongoracég. A múzeumot a 165. évfordulója alkalmából nyitották meg 1999. április 1-jén. Ezzel Németország első ilyen jellegű múzeuma nyílt meg, bemutatva a zongora és egyben magának a cégnek is a történelmét, illetve a hangszerek fejlődését, feljavítását 1834-ig visszamenőleg. A múzeum 80 székkel és egy koncertteremmel felszerelt, mely alkalmas a kamarazenekarok előadásainak megtekintésére, barátságos, kis létszámban. A városban egyébként ennek nagy hagyománya van, erre remek bizonyíték a minden évben megrendezett zongora ünnepi játékok és a zenei maraton. Ezeken a fesztiválokon nagy szerepet kap a zongora, de más modern zenei hangszerek is előkerülnek. Az előadásokon olyan alkotásokat adnak elő, amelyeket kifejezetten ide írtak, és főleg a német nyelvű területekre, azon belül pedig a szász kultúrára fókuszálnak.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here