Brugge harangtoronyaBelgium ugyan egy viszonylag kis ország, ám telis-tele van látnivalóval. Brugge és a békés csatornák között kacskaringózó, tökéletes állapotban megőrzött középkori utcái Belgium legfőbb érdekessége, ahová minden évben tömegek érkeznek, hogy megcsodálják a gyönyörű várost. Az ország több másik városában is fennmaradtak a kitűnő, középkori építészeti darabok. Az apró nemzetnek mindig is fontos szerepe volt Európa történelmében, a kontinens legfontosabb eseményei közül több Belgiumban játszódott. Belgiumban vívta Napóleon a híres waterlooi csatáját, az I. és II. világháborúk során pedig az ország a frontvonalban találta magát. Az I. világháborúban fontos szerepet játszó, ypres-i csatatérre manapság több ezer zarándok látogat el, hogy leróják tiszteletüket a háborúban elesettek előtt. Akár az ókori, akár a modern történelem miatt látogat el Belgiumba, biztosan nem fog csalódást okozni, hiszen a kisméretű ország számtalan európai örökséget kínál.

1. Brugge-i Harangtorony és Városháza

Belgium legismertebb látnivalója a brugge-i főtér felett uralkodó, elképesztő harangtorony és Városháza. A középkorból fennmaradt épület egykor városi piactérként funkcionált, s remek állapotának köszönhetően, a látogatók könnyedén elképzelhetik, milyen is lehetett a középkori élet. A legtöbb Belgiumba érkező turista számára „kötelező” programnak számít a harangtorony szűk, 365 lépcsőfokának meghódítása. A torony tetején pedig a kifáradt látogatók jutalma az egyik legbámulatosabb panoráma az országban.

2. Szent Bávó-katedrális

Szent Bávó-katedrális, Gent

Belgium legszebb vallási épülete, s egyben Gent legkiemelkedőbb turista látnivalója a fenséges Szent Bávó-katedrális, melynek fő jellegzetességei a magas, gótikus kórus és a román stílusú kripta. Ugyan az égbe magasodó épület az egymással harmóniában lévő színes üvegablakaival önmagában is egy rendkívüli látványosság, ám a legtöbb ember azért érkezik a katedrálisba, hogy megcsodálják a belsejét díszítő műtárgyakat, főként a Gent oltára című flamand mesterművet. A festmények megtekintése után semmiképp se hagyják ki a katedrális alatt fekvő hatalmas kriptát, ahol a fontos sírok mellett bámulatos falfestmények is találhatóak.

3. A Flandriai Csataterek

Csataterek Ypres környékén

Sok látogató számára Belgium az I. világháborús frontvonal egyik fő szereplője, s elsődlegesen az Ypres környéki flandriai csataterek miatt érkeznek az országba. A harcmezők nem csupán történelmileg fontosak, de komoly zarándokhelyeknek is számítanak. Remek állapotban megőrzött árok fut végig a város körül, a térségben pedig hatalmas temetőket alakítottak ki az itt elhunyt katonák ezrei számára. A Tyne Cot brit temető és a Langemark Német Háborús temető is az I. világháborús, brutális csatákra emlékeztetik az idelátogatókat.

4. Genti Gravensteen

Gravensteen, Gent

Ez a hatalmas, igazán lenyűgöző erődítmény adott otthont egykor Flandria grófjainak, akiket a keresztes vitézek Szíriában épített rendkívül nagy kastélyépületei ihlettek. Manapság a Gravensteen az egyik legjobb állapotban megőrzött árokkal körülvett kastély Európában. Az erős, bámulatosan vastag és magas falai a Lieve folyóból törnek a magasba Gent óvárosi részének közepén. A kastély belsejében az óriási, boltíves termekben és kamrákban az érdeklődők középkori kiállítási tárgyakat csodálhatnak meg, ám a vár épülete önmagában a „show sztárja.” A lépcsőn felmászva, egészen a tetőig bámulatos panoráma tárul a látogatók elé.

5. Szent-Vér bazilika

Szent-Vér bazilika, Brugge

Ha Brugge városában mindössze egy templomhoz szeretnénk ellátogatni, mindenképp a Szent-Vér bazilika legyen az. A templom nem csupán a római és késő-gótikus stílusú épülete miatt érdekes, de a belsejében található szent ereklyék is rendkívüliek. A felső kápolna ad otthont a híres üvegcsének, amiről a templom kapta a nevét. A kis fiolában állítólag Jézus Krisztus vérének egy cseppje van, amit a második keresztes hadjárat után hoztak vissza Belgiumba. A templom belsejét a 16. században készített, káprázatos aranyozott munkák díszítik, s számos olyan látnivalót kínál, melyek még azokat is idevonzzák, akiket nem igazán érdekelnek a szent ereklyék.

6. Meuse völgye

Dinant

Az ország déli részén elhelyezkedő Meuse-folyó völgye az egyik legjobb hely, ha Belgium igazi természeti csodáit szeretnénk élvezni. Tökéletes lehetőséget biztosít egy kellemes túrához a folyó mentén, ahol gyönyörű tájakon és sűrű erdőkön át haladhatunk el. A bámulatos környezet és a bájos kis városok keveredését, melyeknek hatalmas mészkősziklák szolgálnak háttérül, biztosan minden idelátogató élvezni fog. Namur és Dinant városai a térség kapujaként szolgálnak, így nem meglepő, hogy számos túra és kerékpárútvonalat kínálnak azok számára, akik egy kis aktív pihenéssel töltenék a kirándulásukat. Mindkét város hatalmas sziklák tetején álló citadellákkal és történelmi látnivalókkal büszkélkedhet, ám a térség fő vonzereje egyértelműen maga a táj.

7. Antwerpen főtere

Antwerpen közepén helyezkedik el a város csodálatos főtere, vagyis a Grote Markt, ahol Belgium néhány legszebb egyesületi háza található, melyekre a tipikus templomtetős építészet a jellemző. A téren álló Városháza a 16. század egyik legjobb állapotban megőrzött alkotása, melynek belsejében Antwerpen történelmét bemutató képeket tekinthetnek meg az érdeklődők. A teret máig körülölelő házak a Grote Markt fő vonzereje. Közülük a legszebbek közé sorolható a céhházak, de igazság szerint az összes épület remek példája a belga építészeti stílusra.

8. Mons Óvárosa

Mons főtere és a városháza

Mons Óvárosát biztosan mindenki élvezettel fogja felfedezni. A központjában terül el a főtér, melyet gyönyörűen díszített épületek tarkítanak. A körülbelül 400 éves korszakot felölelő épületek a 15-18. századból származnak, mégis teljes szimmetriában helyezkednek el a téren. Az 1615-ös Toison d’Or Ház és a Szent György-kápolna Mons fő építészeti csodái. A főtéren kívül az Óvárosban más lenyűgöző látnivalók is megbújnak. Az UNESCO Világörökségi Listáján is szereplő harangtorony a város felett magasodó dombon áll, míg a Szent Waudru-templom belseje telis-tele van művészeti és vallási ereklyékkel.

9. Leuven Szent Péter-temploma

Szent Péter-templom, Leuven

Leuven központjában, a főtéren helyezkedik el a Szent Péter-templom. Az építészetet és a történelmet kedvelők számára abszolút kötelező látnivaló Belgium egyik legjobb állapotban megőrzött, brabant gótikus stílusú temploma. Az épület jellegzetességei a csúcsíves ablakai és oszlopai. A művészetkedvelők számára a belseje is igazi kincsesbánya, hiszen a templomkórus és a fedett körfolyosó is egy múzeumnak ad otthont, melyet a vallási művészetnek szenteltek. A múzeumban olyan különleges, bibliai eseményeket ábrázoló, flamand festményeket tekinthetnek meg az érdeklődők, mint például Dirk Bouts Utolsó vacsora című képe.

10. Mechelen Óvárosa

Mechelen

Mechelen emlékművei talán nem olyan híresek mint Brugge látnivalói, ám óvárosi része elképesztő középkori hangulatot áraszt az oromzatos és gyönyörű régi épületeivel. A főteret néhány kivételesen szép épület határolja, beleértve a Városházát és a lenyűgöző Szent Rombouts-katedrálissal büszkélkedhető Lakenhall-t, ami mögött a fantasztikus óratorony is magasodik. A főtéren túl, a központon keresztül sétálva is számos tipikus egyesületi házat csodálhatnak meg az érdeklődők.

11. Waterloo

A csatatér Waterloo déli részén

Figyelem kedves történelemkedvelők! Igen ez az a bizonyos Waterloo, ahol Napóleont legyőzték a híres csatájában. Mára az egykori csatateret felváltotta a falusi táj és a mezőgazdasági földek, ám a térséget körülölelő síkságon megalkottak egy mesterséges dombot, melynek tetején egy oroszlánszobor áll, ezzel emlékezve Napóleon csapatainak megfékezésére. A dombra felérve, a turisták elé bámulatos panoráma tárul. Bárki számára, akiket egy kicsit is érdekel Belgium és tulajdonképpen egész Európa történelme, Waterloo mindig is fontos látnivaló marad.

12. Semois-völgy

Semois-völgy

A sűrű Semois-völgy a tökéletes ellentéte a történelmi városnézéseknek. Itt ugyanis, az ország délkeleti részén, a Semois-folyó szeli ketté a sűrű, erdős dombokat, s remek túrázási lehetőségek biztosítottak a térségben. Azok, akik nem igazán szeretnék fárasztó módon felfedezni a völgyet, akár hajókiránduláson is részt vehetnek. A Semois-völgyben, a látogatók Belgium természeti csodáinak egy kis darabját tekinthetik meg, melynek felfedezésére a tavasz a legjobb időszak, amikor elkezd feléledni, virágozni az egész térség.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here