SiófokSiófok nevét az 1055-ben kelt tihanyi alapító levél említi meg „Fuk”, vagy „Fok” formában. A szónak finnugor eredete van és folyóvizet, illetve vízfolyást jelent. A XII. században jelenik meg a korabeli dokumentumokban a Sió elnevezés, míg Siófok néven 1790-óta kerül említésre. A XII. század folyamán egészen 1751-ig a település vámszedőhely volt. Siófokot a tatárjárás és a török dúlás alatt is elpusztították. A török időkben ez volt a „víziaga” székhelye is, ahol a hadiflottája állomásozott. A híres Sió-vonalnak (Simontornya-Fok) ez volt az egyik végpontja. Vak Bottyán 1707-évi Dunántúli hadjárata során fontos szerepet játszott, mint hátvédállás. 1649-ben Noszlopy Gábor 3000 fős serege Siófok és Zamárdi között, ezen a helyen kelt át, hogy segítséget nyújtson a Komáromot védő Klapka György várkapitánynak.

1861-ben épült meg a Déli Vasút, így a Füredre utazók itt szállhattak át a hajókra. Siófoknak 1878-ban épült meg a „fürdőháza”, amely méltó párja volt, a Keszthelyinek és a Füredinek. A fürdőház épületét síneken lehetett mozgatni, így ősszel kivontatták a partra, hogy a jég ne tehessen kárt benne. A napjainkban ismert fürdőtelep kiépítése 1885-ben kezdődött el, a telkek kiparcellázásával. Ezt követően alakult meg a Balatonfürdő Rt., amely a parthoz közel egy 60 holdas területet feltöltött és megépítette az első két szállodát, a Siót és a Hullámot. Ezt követően vállt Siófok a Balaton legnagyobb fürdőhelyévé, miután 1922 és 1945 között egész szállodasor épült fel. A település 1968-ban kapta a városi rangját.
A város híres szülötte Kálmán Imre (1882-1953) zeneszerző, aki több mint tizenöt operettet és számos kuplét írt. Leghíresebb zeneművét „A csárdáskirálynőt” 1915-ben mutatták be először és 1932-ig játszották a világ számos országában, mintegy 30 ezer alkalommal. A zeneszerző szülőházában ma emlékmúzeum működik.
Siófok evangélikus temploma 1989 és 1990 között épült, Makovecz Imre tervei szerint. A belső építészeti terveket Mezei Gábor készítette. A templom oltára fölött láthatjuk a feltámadott Krisztus című szobrot, amely Péterfy László alkotása. A templom építéséhez felhasznált faanyagot, a templom padjait, valamint az oltár berendezési tárgyait a finnországi oului testvér gyülekezet adományozta a templomnak. Köszönetképpen és rájuk emlékezve nevezték el Suomi-kapunak a templom északi bejáratát.
A Beszédes József Vízgazdálkodási Múzeum nevét Beszédes Józsefről (1786-1852) kapta, aki a Sió balatoni szakaszának szabályozása által csökkentette a folyó vízszintjét, ezáltal mintegy 20 ezer holdat ármentesített. Ugyancsak neki köszönhető a Sió-csatorna terveinek előkészítése is, amely a Balatont köti össze a Duna hajózható szakaszával. Ő tervezte azt a zsilipelő rendszert is, amely 1942 és 1947 között épült fel és lehetővé tette még az 1000 tonnás uszályok leúsztatását is.
Kárpát-medence Ásványai Kiállítóhelyén láthatjuk Magyarország, Erdély, illetve a Felvidék tájairól összegyűjtött több mint 3000 darab ásványt, a kiállítóhely védett gyűjteményében.
A Kálmán Imre Emlékmúzeumban nem csak a zeneszerző munkásságával ismerkedhetünk meg, hanem megtekinthetjük a város helytörténeti gyűjteményét is.
Mivel Siófok a Balaton legnagyobb üdülőtelepülése, számos olyan szálláshely és vendéglátóipari egység várja a pihenni vágyókat, ahol a Széchenyi Pihenő Kártya segítségével készpénz fizetés nélkül is lehetséges a pihenés, hiszen a SZÉP Kártya helyettesíti az üdülési csekkeket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here