Plaza MayorMadrid legfurcsább történeteiről nem mesélnek az útikönyvek. A helyiek azonban generációról generációra örökítik át a különös, néha hátborzongató legendákat, a máig megoldatlan, rejtélyes eseményeket, melyek közül néhány csupán az évszázadok során túlszínezett városi legenda, néhánynak viszont dokumentálható valóságalapja van.
A szájról szájra terjedő anekdoták sokszor a város leghíresebb nevezetességeihez kapcsolódnak, melyeket évente milliónyi külföldi turista látogat meg, kiknek többsége nem is sejti, hogy a műemléki falak, a történelmi örökség szempontjából jelentős épületek mennyi misztikus történetről hallgatnak. Megismerve Madrid titkait közelebb kerülhetünk magához az ősi városhoz, egyúttal a madridiakhoz is.

Plaza Mayor

Madrid főtere számos rejtélyes esemény tanúja volt. Közülük az egyik a 17. századi Villamediana gróf története, aki annak ellenére, hogy egyaránt híres volt a nemesség és a köznép elleni szónoklatairól, mégis magas rangot töltött be. Talán provokatív személyisége volt az, ami elindította a róla szóló pletykákat, melyek közt is a legérdekesebb az Izabella királynéhoz fűződő románca volt. A téren megrendezett számos bikaviadal egyikén többen is látták, amint a kezében egy nyakékkel rohan, melyen a királyi pecsét lógott és az volt ráírva: “ezek az én szerelmeim”. Egyesek ezt úgy értelmezték, hogy a gróf ezzel is gazdagságát hirdeti, mások pedig a királynéra vetítették ki a mondat értelmét, ebből indult a szóbeszéd a szerelmi viszonyról. Nem sokkal később, amikor a gróf az egyik bikaviadalt a királyné tiszteletére szerette volna felajánlani, az egyik királyi tanácsadó egy pajkos, kétértelmű megjegyzést tett egy viszonylag szűk közönség füle hallatára, amiből mindenki számára világossá vált, hogy a gróf és Izabella – vélt vagy valós – viszonyára céloz. Néhány nap múlva San Ginés közelében találták meg a gróf holttestét, ami egy másik pletykát indított el, mert sokak szerint a király féltékenységből ölette meg Villamedianat.

San Pedro El Viejo templom

San Pedro El Viejo templom

Sokszáz évvel ezelőtt a Plaza Mayor csak egy poros kis tér volt és a Plaza de Paja volt Madrid lüktető szíve. Itt, a Széna téren tartották a széna árveréseket, melyeknek bevételéből a kolostori földeken gazdálkodók törleszteni tudták az egyházi tizedet. A térről jól lehet látni a 14. századi San Pedro El Viejo templom mujedár stílusban épült tornyát, amelyhez egy megmagyarázhatatlan történet kapcsolódik. Amikor a torony első harangját megpróbálták felhúzni, csak nem sikerült, mert a munkások beragadtak a torony falai közé, ezért abbahagyták a munkát és hazamentek. Majd másnap, amikor visszatértek, nagy meglepetés fogadta őket: a harang a helyére került. Azóta is úgy tartják, hogy a harang saját magát húzta fel a toronyba.

Plaza de Puerta Cerrada

Ehhez a térhez a madridiak előszeretettel fűztek legendás történeteket, melyeknek gyökere azokra az időkre nyúlik vissza, amikor a városkapuknál még őrök vigyázták a várost. Az egyik kaput mindig szorosan zárva tartották, mer közismert volt, hogy az árnyékában tolvajok húzzák meg magukat. Innen ered a tér mai elnevezése, ami annyit tesz: Zárt Kapu.

Calle del Toro

A Plaza del Alamilloból ágazik le a bikákról elnevezett utca, mely a közhiedelemmel ellentétben nem a bikafuttatásról kapta a nevét, amire gyakran került sor ezen a környéken. A helyiek szerint a lakók bikaszarvakat lógattak ki az ablakaikból és az állatok fújtatását utánozva ijesztgették a járókelőket.


Viadukt

A Calle de Segovia utca felett átívelő Viadukt Madrid egyik legismertebb nevezetessége. Sajnos nemcsak arról híres, hogy nagyszerű innen a kilátás, de arról is, hogy a városban a legtöbb öngyilkosságot itt követték el. Ez a “hagyomány” egyidős magával a viadukttal, melyet napjainkban már kamerákkal szereltek fel, hogy meg tudják előzni a tragédiákat.
Az első ilyen történet a 19. századból való, amikor egy fiatal lány itt akart véget vetni életének, mivel szülei nem engedték, hogy szerelméhez menjen férjhez. Bár a halált kívánta, története szerencsés véget ért. Ugrás közben szoknyája fennakadt a viadukton és a lány csak kisebb karcolásokat szenvedett. Jóval később halt meg, miután életet adott 14. gyermekének is.

Casa Pastor

A Pásztor-Ház, mely Madrid legelső városházája volt, szintén felidéz egy régi legendát. Az épületben egykor Don José, az idős lelkész lakott. Amikor érezte, hogy közeleg a vég, rendezni kívánta ügyeit. Végakaratát pecséttel lezárt borítékba tették, majd a lelkész halála után örökösének adták át. A végrendeletben az állt, hogy házát annak adja, aki halálának reggelén először sétál át a Puerta de la Vega, a régi városkapu alatt. Azonnal embereket küldtek a kapuhoz, akik tanúi voltak annak, hogy egy pásztor a nyájával lépett át először a kapun. A házat ez a pásztor kapta meg és mint kiderült, nem is alaptalanul. A sors különös játéka, hogy éppen ez a pásztor volt az, aki annak idején az inkvizíció elől menekülő Don Josénak menedéket nyújtott.

“Macskák”

Nem titok, hogy a madridiakat sokszor Gatos-nak, vagyis macskáknak nevezik. Ennek a becenévnek az alapja egy olyan történet, mely a város arab korszakába nyúlik vissza. A 11. században VI. Alfonz megpróbálta visszavenni a várost az arab megszállóktól és mikor csapatai megközelítették a városkapukat, egyik fiatal katonája felkapaszkodott a magas falakon, mégpedig úgy, hogy a fal réseibe belevágta tőrjét így egyre feljebb és feljebb jutott. Miután átjutott, megrohanta az őrtornyot és a mór helyébe a keresztény zászlót tűzte ki. Mivel egy macska ügyességével vitte véghez a hősies cselekedetet, társai elkezdték Macskának becézni, ami olyannyira rajta ragadt, hogy végül családja is ezt a nevet vette fel. A történetből legenda született és a madridiak azóta is büszkén viselik a becenevet.


Linares Palota

Linares Palota

A ma már Casa de Américaként is ismert egykori Linares Palota Madrid egyik emblematikus épülete. Gyönyörű építészeti megoldásai és gazdagon díszített belső tere révén a város egyik legszebb palotája. A telket, melyen ma az épület áll, José Linares vásárolta meg a várostól 1872-ben, majd pénzt és időt nem sajnálva fogott bele az építkezésbe, mely nem kevesebb, mint 18 évig tartott. Linares feleségével, Raimundával együtt költözött ide, de szerelmüket már a kezdetekkor beárnyékolta a márki apja, aki megtiltotta, hogy fia éppen ezt a lányt vegye feleségül. Amikor tudomást szerzett a kapcsolatukról, el is küldte a fiút külföldi tanulmányútra, de amint a fiú értesült apja haláról, visszatért Madridba és elvette szerelmét.
Házasságkötésük után találtak egy levelet, melyet az apja írt Josénak, de sohasem küldte el neki. Ebben az állt, hogy Raimunda az apa egyik kalandjából született, tehát José és felesége féltestvérek. Amint ezt megtudták, azonnal engedélyt kértek a pápától, hogy hadd élhessenek továbbra is együtt. Az engedélyt a pápa azzal a kikötéssel adta meg, hogy betartják egymással szemben a tökéletes tisztaság szabályait. Ezek után a pár a palotát is úgy alakíttatta át, hogy két teljesen különálló lakrész legyen benne, az emeleten a feleség, a földszinten a férj élt. Az épület érdekessége, hogy az óriási palotának sosem volt konyhája.
De a pár nem tudta betartani a pápa által kiszabott feltételt és hamarosan lánygyermekük született. A legenda szerint megölték és holttestét befalazták, hogy bűnük rejtve maradjon.
A palota egyik oldalán egy életnagyságú, építész által tervezett babaház áll. Ezt a helyiek újabb bizonyítékként értelmezték a gyermekgyilkosságra, hiszen ha nem lett volna gyerekük, nem építették volna fel a híres babaházat sem.
Raimunda 1902-ben halt meg, sokan úgy tartják, a fájdalom és a szomorúság ölte meg. Férje, José néhány évvel később hunyt el, testén egy lőtt sebet találtak, állítólag öngyilkos lett.
Az 1950-es évektől üresen álló palotát 1990-ben kezdték felújítani, ekkor alakították ki földszintjén a Casa de América művészeti és kulturális központot. Amint folytak a munkálatok, az ott dolgozók egyre gyanúsabb eseményekre lettek figyelmesek. Az éjszaka közepén ajtók csapódtak be, lépések hallatszódtak és éles sikolyok törték meg a csendet. A hangok különösen a babaház környékén voltak erősek. Állítólag egy gyermek hangját lehetett hallani, aki azért sír, mert nincs anyukája.
Az épületet egyből ellepték a parapszichológusok, nyomozók, kutatók és a helyi média is lecsapott a paranormális jelenségekre. Egyértelmű álláspont azóta sem született, de a turisták szemszögéből nézve ez nem is akkora baj, hiszen jóval érdekesebb körbenézni egy kísértetjárta, mint egy közönséges palotában.

Csatlakozz a csoportunkhoz!Miénk a Világ Facebook csoport

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here