Párizs a romantika, a fények, a divat, a művészetek fővárosa – sokan sokféleképpen aposztrofálták már a francia fővárost, mely sokszínűségével, gazdag múltjával és pezsgő jelenével valóban rászolgál ezekre a dicsérő jelzőkre. Nem véletlen, hogy úgy tartják, a látnivalókból szinte kifogyhatatlan Párizst az életben legalább egyszer látni kell.

Egy párizsi út csupa jót ígér, ám azzal előre számoljunk, hogy az összes nevezetességet nem fogjuk tudni besűríteni néhány napba. A látnivalók között találunk néhány kihagyhatatlan érdekességet. Az Eiffel-torony neve a világ minden pontján ismerősen cseng. Talán nincs ember, aki a terpeszállásból magasba nyújtozó tornyot ne kapcsolná össze egyből Párizs nevével. Mióta 1889-ben megépült, több mint 220 millió látogató kereste fel a műemlékké nyilvánított építményt.

Párizs másik nevezetes pontja a Louvre nemzeti múzeum. Végtelen tárháza a legértékesebb szobroknak, festményeknek és dísztárgyaknak. Mielőtt Franciaország legnagyobb gyűjteményét költöztették volna ide, az épület még királyi palotaként is funkcionált. Folyamatosan bővítették és átépítették, politikai szerepe az 1700-as években szűnt meg.

A legendás párizsi Notre Dame katedrális mellett szintén nem lehet csak úgy elmenni. A 12-13. század fordulóján épült, gótikus stílusú templom az egyik legszebb Európában. A belül gazdagon díszített, hatalmas katedrálist ráadásul ingyen nézhetjük meg. I. Napóleon császár emlékét őrzi a párizsi Diadalív, mely a Champs Elysées sugárúton magasodik a város fölé. A városnéző séta során gyönyörködhetünk az 1836-ban elkészült monumentális építményben. A Les Invalides épületkomplexum létrejötte XIV. Lajos nevéhez fűződik. Jellegében Versailles-hoz hasonlatos a klasszikus stílusú remekmű.

Csatlakozz a csoportunkhoz!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here