Clos Normand’A kertem a legcsodálatosabb remekművem.’ – vallotta az impresszionisták atyja, Claude Monet.

Giverny ugyan csak 80 kilométerre és körülbelül másfél óra autóútra van Párizs centrumától, a hazai turisták nagy része mellőzi, érdemtelenül. A szépművészet kedvelői talán tudják, hogy Claude Monet 83 éves korában ezen a településen halt meg.
A festményeit ikonikussá tévő tavirózsákkal ékesített birodalma, mely nyugalmas elvonuló tere volt az idős festőnek, ma nyitva áll a látogatók előtt.

Monet 1883-ban látogatott el először a normandiai Givernybe amelynek szívében nem sokkal később teljes családjával házat bérelt. Életének utolsó huszonhat évét ezen a településen töltötte, itt megalkotta saját paradicsomát, s a vidéki természet egyszerű szépsége mindennapi megihletője volt művészetének.

A két kert

Monet birtokán két kert található: Clos Normand, melyet születési helye Normandia inspirált és a Vízikert, amelyen érezhető az erős ázsiai befolyás. A két kert egyaránt egymás ellentéte és kiegészítője.

Clos Normand

A régivágású egyenes ágyások mentén sosem látott színkavalkádban gyönyörködhetünk. A kertben tulipánok, gyümölcsfák és mályvarózsák burjánzanak. Monet nem csak a színekben kedvelte az ellentéteket, de a legegyszerűbb növényeket, mint a pipacsot vagy százszorszépeket is ritkaságokkal vegyítette. A kert minden évszakban más, a növények illata és színei szinte megrészegítik a romantikus rózsalugasok alatt sétáló látogatót.

A vízi kert

A vízi kert

Monet 1903-as Londoni látogatását követően nem vágyott új ihlet után és elkezdte felépíteni saját japán vízikertjét. Kiváló kertész volt és a Nimfák taván vízililiomai a korban soha nem látott színkavalkádban bontották szirmaik.
A ma is egyedülálló tavat a festményeiről híres japán stílusú híd szeli át. A látogatók kanyargós ösvényeken sétálva és a tó partján leülve gyönyörködhetnek a tavirózsák fény-táncában a víz felszínén. A kert e részén különleges japán növények, és egy kis bambuszerdő is található.

Monet háza

Monet háza

A festő otthona a klasszikus vidéki francia építészet egyik legeredetibb példája. Berendezésében, drapériáiban és a falakat díszítő képeiben is a festő személyiségét tükrözi. A lakószobák mellett Monet első műterme is megtekinthető, ahol a művész az utolsó simításokat végezte képein rossz idő esetén. Ugyancsak itt készítette el élete végén legimpozánsabb festményeit, melyeket az Orangerie Múzeum ovális termeiben állítottak ki.
Művészete mellett mindennapi életébe is betekintést enged a ház, konyhája épp olyan alkotótere volt az idős festőnek, mint a vászon. Életében egy szakácskönyvet is írt, ízlése az ételekben is az ellentétekre és az egymást kiegészítő ízekre alapult.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here