Omisalj

A Krk-sziget észak-nyugati részén fekvő Omisalj az első település, amit a hídon áthaladva megpillanthatunk. A legtöbb utazó mégsem tér le a 3000 lakosú városkába, inkább továbbhajt a sziget népszerűbb üdülővárosai felé, mint Krk, Baska vagy Malinska. Ez éppúgy igaz a külföldi, mint a magyar turistákra, ezért ha olyan horvát városban szeretnénk tölteni a nyaralást, ahol nem hallatszik lépten-nyomon magyar szó, válasszuk Omisaljt.

Omisalj az Adria partjának apró titka. Csak kevesen tudják, hogy mennyi értékes történelmi és kulturális örökséggel rendelkezik. Több műemlék található itt, mint a felkapottabb szomszéd városokban, bizonyos szempontból pedig az egész Kvarner-öbölben egyedülálló. Omisaljban például több koraközépkori – ezerévesnél is idősebb – dombormű maradt fenn kitűnő állapotban, mint sok európai országban.

OmisaljOmisalj Krk-sziget legrégebbi városa, az idegenforgalom világába több mint egy évszázaddal ezelőtt kapcsolódott be. I.e. 1000 környékén érkeztek ide az első görög telepesek, akiket a rómaiak váltottak fel, majd a 7. században jelentek meg a horvátok. A 11. században Omisalj a horvát glagolita írásbeliség egyik központja lett. A 15. században Krk uralkodócsaládja, a Frangepánok itt építették fel négy kastélyuk közül az egyiket.
A város építészeti öröksége kiemelkedően gazdag. Az 1. században itt jött létre Fulfinum római város, melynek romjai ma is láthatók, akárcsak az 5. századi Mirine bazilika maradványai. A Sepen-öbölben nézhetjük meg az egyhajós, keresztet formázó bazilikának a tető magasságáig megmaradt romjait. Érdekessége, hogy nemcsak az egész Krk-szigeten, de a horvát tengerparton is ez az egyetlen – egyes források szerint pedig a Földközi-tenger partján a legnagyobb – szakrális épület, mely ilyen kitűnő állapotban őrződött meg. A templom falain kívül egy antik temetőre bukkantak a régészek, de a sírokat és a mauzóleumokat eddig csak részleteiben sikerült feltárni. Mirine nyaranta számos esemény és ünnepség helyszíne, melyek megidézik a múlt szellemét és gazdagítják Omisalj turisztikai kínálatát.

A Sepen-öböl másik történelmi látnivalója az egykori katonai település, Fulfinum, mely a veterán római katonák szálláshelye volt. Bár a helyszín feltárása még nem teljes, a leletekből már most látszik, hogy ez egy modern város volt, szabályos, rácsos utcahálózattal, vízvezetékrendszerrel, fórummal, piaccal, villákkal és egyéb városi épületekkel, amik a római települések sajátosságai voltak. A város feltehetően 300-500 éven át virágzott, pusztulása pedig a római civilizáció hanyatlásának első jele volt. Lakói Krk városba költöztek be. Ma Fulfinum a sziget egyik nevezetessége, bár nagy részét föld takarja, egyes részleteit pedig a tenger hullámai temették maguk alá, mivel a város 2 m-rel a mai tengerszint alatt épült ki.

A Dubec Park a városfalaktól egészen a tengerig húzódik. A 18.000 m2-es terület kialakítása 1925-ben kezdődött, közel 1 km hosszú útján gyönyörű környezetben sétálhatunk. A park létrehozása közel három évig tartott, fenyőket és örökzöldeket ültettek, a munkálatokat a II. világháború szakította félbe. A park különlegessége a teljes érintetlenségben megőrzött természeti környezet, melyet ösvények, pihenőhelyek, kilátók szakítanak meg egy-egy szakaszon. Dubec gyönyörű példája az átgondolt, türelemmel és módszeresen létrehozott parknak. Egyúttal a város lakóinak összefogását is kitűnően szemlélteti, hiszen a lakók közül sokan saját telkeiket ajánlották fel a park létrehozásához, ami napjainkban már elengedhetetlenül hozzátartozik Omisalj látképéhez.

Omisalj óvárosa tipikusan középkori képet mutat. Kb. 85 m magasan ül a hegy tetején, szűk kis utcák hálózata fut a fehér és rózsaszín házikók között. Az óváros teljes egészében autómentes terület. A város tetejéről fantasztikus a panoráma a Kvarner-öbölre és a kristálytiszta vízű tengerpartra. Az óvárosban több gyönyörű templom is áll, közülük a legnagyobb a Nagyboldogasszony, melynek első írásos említése 1180-ból származik, de valószínűleg jóval korábban épült. A tekintetet rögtön megkapó rózsaablaka 1405-ból származik.
A város tengerparti részén jött létre a modern üdülőtelepülés szállodákkal, éttermekkel, kávézókkal. A régi és az új városrészt illatos fenyő- és olajligetek kapcsolják össze, melyekben számos gyalogos ösvény fut.

OmisaljOmisalj mentén a partok változatosak, hol sziklásak, hol kavicsosak, egyes részeken betonozottak, de homokos szakaszokat is találunk. Kis öbleiben nyugodtan és zavartalanul strandolhatunk, nem kell tartanunk a tömegtől sem, hiszen a legnépesebb strandok Krk sziget frekventáltabb városainak partjainál fekszenek. Omisalj strandjai a gyerekek számára is ideálisak, mert a víz lassan mélyül.
Létesítmények szempontjából Omisalj elsősorban nem a bulizni vágyó fiatalok, sokkal inkább a családok vagy a békés pihenést kedvelők számára jó választás. Ha itt nyaralunk, a szigeten tett kirándulás kihagyhatatlan program, gyönyörű óvárosokat, rejtett öblöket fedezhetünk fel és szebbnél szebb panorámákból tekinthetünk le az Adria mélykék vízére.

Csatlakozz a csoportunkhoz!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here