Kezdőlap Montenegró Montenegrói specialitások receptekkel

Montenegrói specialitások receptekkel

0

Kotori halászlé

A montenegrói emberek igazán jó és nagylelkű vendéglátók. Amikor várnak valakit, egy régi hagyománynak köszönhetően, a vendégszeretet jeleként tágra nyitják az ajtójukat vagy kapujukat.

A legjobb étellel és itallal kínálják a vendéget, az asztalnál a legjobb helyet kapja, és mindent megtesznek, hogy a házukba érkezők a lehető legkényelmesebben érezzék magukat. Képzeljék csak el, ha ilyen nagy gonddal ügyelnek a vendégre, milyen ínycsiklandozó, hagyományos ételeik lehetnek! Most bemutatunk néhányat, melyekhez még receptek is vannak.

Kotori halászlé

Hozzávalók:

 1-1,5 kg tisztított sprotni vagy szardella,

 0,5-1 kg vöröshagyma,

 hallé,

 olíva olaj,

 fehérbor,

 zeller, petrezselyem,

 fokhagyma,

 só, bors ízlés szerint,

 fűszerek.

A vöröshagymát apróra vágjuk, egy serpenyőbe olajat melegítünk, majd beletesszük a hagymát. Hozzáadjuk a zellert, petrezselymet, sót, borsot és a fűszereket. Majd beletesszük a halat. A megmaradt hagymát, zellert is a halra tesszük. Ráöntjük a fehérbort, vagy a hallét, majd olajat öntünk rá. Felforraljuk, majd legalább két órán keresztül alacsony lángon főzzük. Minél tovább, annál jobb!

Olajban érlelt sajt

A szárított sajtot feldaraboljuk, üvegedénybe tesszük. Olívaolaj és napraforgóolaj keverékét öntjük rá, fedjük le, majd tegyük hűtőbe. Érlelje 60 napig.

Imam bajeldi

A muszlimok között terjeng egy történet, miszerint egyszer régen, egy muszlim vezető vagy pap kipróbált egy párolt zöldségekből készült ételt, amely olyan finom volt, hogy elájult. A tiszteletére elnevezték az ételt imam bajeldi-nek, amely törökül annyit jelent, hogy az imam, vagyis a muszlim vezető elájult a szépségtől.

A padlizsánt megfőzzük, hosszában kettévágjuk és serpenyőbe tesszük. Pároljuk meg külön-külön a vöröshagymát és a fokhagymát, adjunk hozzá paradicsomot, fűszereket és ecetet. A padlizsán tetejére öntjük ezt a mixet, majd összesütjük.

Paštrovski makaruli, vagyis makaróni Paštrovići-ból.

Hozzávalók:

 250 g hajdinaliszt,

 250 g durumbúzaliszt,

 1 kanál olaj,

 egy csipet só,

 víz.

Formázzunk lyukat a liszt közepébe, adjuk hozzá a sót, egy kis vizet és dagasszuk. Dagasztás közben szórjunk rá egy kis lisztet, így nem ragad az asztalra vagy a tálhoz. A tészta akkor lesz kész, ha elválik a kezünktől és a táltól, a felszíne pedig egyenletes. Nem lehet sem túl kemény, sem túl puha.

Ha kész van, hagyjuk pihenni egy fél órára, majd készítsünk makarónit egy különleges szaggató formával. Hagyja kiszáradni, majd sós vízben főzze meg. Szűrje le a makarónit, s tálalja olívaolajjal és sajttal megbolondítva.

Pašticada

 Hozzávalók:

 1 kg borjú nyak

 150 g vöröshagyma

 100 g füstölt bacon

 150 g répa

 1 zellergyökér

 2 fokhagyma gerezd

 1 dl vörösbor

 2 babérlevél

 petrezselyem,

 marhahús leves,

 1 friss paradicsom,

 paradicsompüré,

 só, bors ízlés szerint,

 liszt.

A baconnel töltött húst és a répákat olajon megsütjük. Hozzáadjuk a megmaradt bacont és répákat, a zellert, fokhagymát, babérleveleket és a marhahús levest, s pároljuk, amíg a hús megpuhul. Amikor a hús már majdnem teljesen megfőtt, hozzáadjuk a bort, paradicsomot, paradicsompürét és még 15 percig pároljuk. Amikor a hús már majdnem megpuhult, kiszedjük, feldaraboljuk, serpenyőbe tesszük, ráöntjük a szószt és pároljuk még néhány percig. Tálalja makarónival.

Balšića tava

Hozzávalók:

 1 kg csont nélküli borjúhús,

 100 g répa

 100 g vöröshagyma,

 fél csomó petrezselyem,

 1 babérlevél

 só ízlés szerint,

 3 tojás,

 200 g tejföl

 5 dl tej.

Szeletelje fel a húst, 2 szelet legyen 100 g, főzze meg a zöldségekkel, adjon hozzá sót ízlés szerint, miután felfőtt szűrje le. Majd tegye egy vajjal kikent serpenyőbe, és sütőbe süsse még 8-9 percig. Ez idő alatt készítse elő a tojásból, tejből és tejfölből álló masszát, majd öntse le ezzel a húst, úgy, hogy teljes egészében befedje. Süsse még 5 percig, amíg el kezd megpirulni, vegye ki a sütőből, tálalja és dekorálja petrezselyemmel.

Bamijas, ahogyan Ulcinj-ban készítik

Egy adag körülbelül 140-160 g borjúhúsból áll. A hagymát vágjuk apróra, és pároljuk meg a hússal. Ízlés szerint sózza, borsozza és adjon hozzá egy kis piros paprikát. Öntsünk rá vizet, és lassú tűzön hagyjuk főni, adjunk hozzá kockára vágott paradicsomot és sok, apróra vágott petrezselymet. Majd főzzük még körülbelül 30 percig.

Amíg fő, készítsük el a bamiját, vagyis az okrát. Mossuk meg és pároljuk meg a hagymával és fűszerekkel. Amikor már majdnem megpuhultak, vegyük le a tűzről. A húst és az okrát tegyük kerámia edénybe és süssük még 5 percig a 200 fokos sütőben. Melegen tálaljuk.

Serpenyős ponty

Hozzávalók:

 egy kb. 2,5-3 kg-s ponty,

 2 kg vöröshagyma,

 250 g aszalt szilva,

 1 savanyú alma,

 1 birsalma,

 1 kiskanál piros paprika,

 paradicsompüré,

 1 kanál cukor,

 4 kanál borecet,

 3 kanál liszt,

 2 pohár víz,

 só ízlés szerint,

 fél liter olaj.

A pontyot vágja be mindkét oldalán, sózza, majd tegye a forró olajba. Közben, az apróra vágott hagymát is párolja olajon. Később, a hagymához fokozatosan adjon hozzá 3 kanál lisztet, egy kis kanál borsot, paradicsomot, 2 pohár vizet, a már korábban forró vízbe áztatott szilvát, apróra vágott almát és birsalmát, 1 kanál cukrot és 4 kanál borecetet, valamint sót ízlés szerint. Ha a ponty megsült, ezt a keveréket öntsük rá, és még fél óráig süssük.

Sajttorta

Hozzávalók:

 400 g új sajt,

 4 tojás,

 80 g reszelt koromán, régi montenegrói rozskenyér,

 8 g cukor,

 1 csomag vaníliás cukor,

 1 csomag szódabikarbóna,

 4 dl tej,

 4 dl tejföl,

 egy citrom héja.

A sajtot morzsoljuk szét, adjuk hozzá a tojásokat, a reszelt rozskenyeret, amelyet előtte tejben és tejfölben áztattunk, továbbá adjuk még hozzá a cukrot, vaníliás cukrot, sütőport, citromhéjat és öntsük egy kiolajozott tepsiben, amíg meg nem pirul.

Tejes bárány

Hozzávalók:

 1,5 kg bárány lapocka vagy bélszín,

 1,5 l tej

 3 répa,

 2 babérlevél,

 bors,

 1 kg vöröshagyma,

 petrezselyem és só

Mossuk meg a húst, tegyük egy lábasba és öntsük rá a tejet. Adjuk hozzá a répát, a babérleveleket, a borsot és sót ízlés szerint. Egy másik lábasban főzzük meg a hámozatlan, egész krumplikat. Miután a hús megfőtt, vegyük ki a lábasból és tegyük egy mélyebb fazékba a burgonyákkal és répákkal. Öntsük rá a tejet, amibe korábban a húst főztük, adjunk hozzá fokhagymát és petrezselymet.

Smočani kačamak

Megfőzzük az egy kiló hámozott krumplit sós vízben. Mikor a krumpli már majdnem teljesen megfőtt, anélkül, hogy leöntenénk a vizet róla, elzárjuk alatta a gázt, adunk hozzá 3-4 marék lisztet vagy kukoricalisztet és folytatjuk a főzést.

30-40 perc múlva, a maradék vizet leöntjük róla, és összetörjük egy fakanállal, míg a burgonya egy csomótlan massza nem lesz. Egy másik lábasban 3-4 kanál tejszínt olvasztunk és sajtot morzsolunk bele. Öntsük rá a krumplira és keverjük össze. Ha jól összekavartuk, már tálalhatjuk is.

Japraci

Hozzávalók:

 1 kg raštan (takarmánykáposzta),

 400 g borjúhús,

 2 dl olaj,

 150 g vöröshagyma,

 80 g rizs,

 bors és petrezselyem ízlés szerint,

 200 g száraz hús, ha szükséges

Válogassa ki a takarmánykáposzta friss, fiatal leveleit. Mossa meg hideg vízben és főzze egy pár percig. Mikor a levelek színe el kezd halványulni, vegyük ki őket és tegyük azonnal hideg vízbe, így megőrzik a természetes színűket. Hagyjuk hideg vízben, addig, amíg nem használjuk újra.

A borjúnyakat leválasztjuk a csontokról, eltávolítjuk a hájat és apró darabokra vágjuk. Hámozzuk meg a hagymákat, mossuk meg és daraboljuk. Mossuk meg a rizst, majd szűrjük le. Az apróra vágott hagymát serpenyőben pároljuk meg. A felvágott húst a hagymához adjuk és összesütjük.

Ezután a már előkészített rizst is hozzáadjuk. Fűszerezzük sóval, borssal és petrezselyemmel. Hagyjuk kihűlni, majd tekerjük levelekbe. Főzzük két órán keresztül. Tálaljuk joghurttal.

Borban főtt kagyló

A kagylókat serpenyőbe tesszük, petrezselyemmel, fokhagymával, zsemlemorzsával és borssal meghintjuk, majd borral és olajjal leöntjük. Addig főzzük, míg levet ereszt, s miután megfőttek, a kagylók kinyílnak.

Raštan füstölt bélszínnel

A Raštan a takarmánykáposzta egy termesztett változata. Mossuk meg, a kemény részeit távolítsuk el, majd törjük kis darabokra és tegyük fövő vízbe. Mindeközben főzzük meg a száraz bélszínt és egy kis darab bacont. Ha minden kész van, öntsük össze az egészet és főzzük össze őket. Figyeljünk oda, hogy ne főzzük túl a káposztát és ne tegyünk túl sok sót bele, mivel a hús már alapból elég sós.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Exit mobile version