MarsaxlokkEnnek az apró, festői halászfalvacskának a neve déli kikötőt jelent. Marsaxlokk Málta délkeleti részén, Żejtun, Marsascala és Birżebbuġa városaihoz közel található. A népszerű turista központ, Marsaxlokk leginkább a mindennapos szabadtéri piacáról híres, ahol a sziget legfinomabb halait készítő éttermekben kóstolhatjuk meg az isteni fogásokat.

Sokan látogatnak még el ide a nyugodt tengerparti séták és a félreeső, szennyezetlen, úszásra alkalmas részek miatt is. A helyiek imádják az éjszakai életet, főleg nyáron, amikor végigsétálhatnak a sétálóutcán fagyizgatva, és csak hagyják, hogy a tenger felől érkező szellő lehűtse őket a nyári melegben. Vasárnaponként sok máltai látogat el Marsaxlokkba a halpiac miatt, hogy a friss, reggeli fogásokból válogassanak.

Marsaxlokki kikötő és piac

A marsaxlokki halipar

Marsaxlokk Málta legnagyobb halász kikötője. Ez így van már ősidők óta, és manapság a szigeten eladott halak nagy részét az ebből a faluból származó halászok fogják. Hagyományos „luzzu-k” és nagyobb halászhajók sorakoznak a védett kikötőben, s ezt a különleges, színes látványosságot rengeteg turista fotózza szívesen.
A hét folyamán a halászok Marsa-ba viszik a fogásaikat a halpiacra, ahol utcai árusok, halkereskedők, étterem tulajdonosok és mások vásárolják fel a halakat a kora reggeli órákban, hogy később újra szétosszák azt. Vasárnaponként azonban a vevők közvetlenül a halászoktól vehetik meg a halakat a marsaxlokki vasárnapi halpiacon.

Marsaxlokk történelme

A természetes kikötő már ősidők óta vonzzák a hajós kultúrákat. A Kr.e. 9. században, a föníciaiak is ezt a kikötőt használták, hogy kiköthessenek Máltán, sőt, még saját templomuk is volt, melyet Astarté istennő tiszteletére építettek. A rómaiak szintén Marsaxlokk öblét választották a biztonságos lehorgonyzásra, csak úgy mint később az arabok. Málta történelmében tovább haladva, mikor a törökök 1565-ben ostrom alá vették Máltát, szintén Marsaxlokkban kötöttek ki.

Tas-SilġA Tas-Silġ-ként (a silġ máltai szó jelentése jég) ismert terület évezredekig volt tanúja az emberi tevékenységeknek. A régészek egy az újkőkorból származó megalitikus templom maradványait is megtalálták. A Bronz korban föníciaiak és rómaiak lakták, amíg ugyanezt a templomot bizánci monostorként kezdték használni a 4-5. században, mielőtt teljesen lerombolták.

Sajnos azt a területet, ahol a templom maradványait tartják, elzárták egy nagy határfallal. Nem kell elszomorodni, megtekinthetjük a maradványokat, csupán egy időpontot kell kérnünk a Heritage Malta nevű szervezettől, mivel ez felelős a helyszínért.

Hogyan is juthatunk el a faluba?

Marsaxlokk csupán 6,5 kilométerre fekszik a Máltai Nemzetközi Repülőtértől. Autóval 10 perc alatt el is juthatunk a faluba. Ezenkívül több busz is jár Marsaxlokkba.
Ha saját autóval tervezi valaki a kirándulást, akkor mindenképp jó ha tudja, hogy a faluhoz közeli utakon még viszonylag könnyű navigálni, de a Xrobb l-Għaġin nevű területen egy kicsit rázósabb a helyzet. Vasárnaponként a tengerparton elég nehéz parkolni, de a körút egyik mellékutcáján még találhatunk helyet.


Programok és látványosságok

Ha egy kis csendességre vágyna a nagyvárosok nyüzsgéséből, Marsaxlokk a tökéletes hely. Most pedig bemutatunk egy egész listányi programot és látványosságot a kis faluból:

Marsaxlokk temploma

Marsaxlokk temploma

Marsaxlokk templomát 1897-ben építették Pompeii Szűz Mária tiszteletére. A faluban három vallási ünnepet tartanak évente: május 8, augusztus első vasárnapja és október első vasárnapja. Mária és gyermeke szobrát 1900-ban rendelték meg egy olasz, Lecce nevű városban.

Szent Lucián erőd

Szent Lucián erőd

A falutól csupán egy 15 perces sétára található Szent Lucián erődöt 1610-ben építette a Johannita keresztény rend, azért, hogy megvédjék Marsaxlokk öblét a török támadásoktól. Az évek alatt az épületet többször módosították. A II. világháború idején a britek lőszerraktárként használták. Jelenleg a Máltai Akvakultúra Kutatóközpont használja. Szombat reggelenként látogatók kis csoportjai (max. 5 fő) tekintheti meg az erődöt. Nagyobb csoportoknak előreegyeztetett időpontokkal van lehetőségük megtekinteni az erődöt.


Marsaxlokki kikötői sétány

Marsaxlokki Kikötő sétány

Sétáljon végig a marsaxlokki kikötőben, ahol elfoglalt halászok foltozzák a hálójukat az utcán, s közben megcsodálhatjuk a színes, hagyományos máltai hajókat, az úgy nevezett Luzzu-t, melyet mai napig használnak. Éttermek, bárok és kávézók sorakoznak a vízparton, így bármikor beülhet egy isteni fogásra, ha hirtelen meghozná a tengeri levegő az étvágyát. A szabadtéri piac a kikötő egyik oldalán húzódik végig és egész héten nyitva áll.

Tas-Silġ erőd

Marsaxlokk központjától felfelé indulva egy 15 perces sétára található a Tas-Silġ néven ismert terület. Ez a rész leginkább a régészeti fontosságáról ismert, mivel egy szentély helyén van, amely az évezredek során egyik civilizációtól a másikhoz került. Sajnos ezt a helyet csak egy előre egyeztetett időpontban lehet megcsodálni, melyet a Heritage Malta nevű szervezettől kell kérni.
Ebben a térségben van a Carmelite templom is, melyet egy régebbi templom helyére építettek 1833-ban.
A Tas-Silġ erődöt 1879 és 1883 között építették a britek, azért, hogy megvédjék a marsaxlokki kikötőt, csak úgy mint a Delimara, a Szent Lucián, a Bengħisa és a Pinto erődítményeket. Manapság az erőd a „The Island Sanctuary” nevű jótékonysági szervezetnek ad otthont, ahol az elkóborolt és elhagyott kutyákra vigyáznak.

Marsaxlokki piac

Marsaxlokki piacok

Marsaxlokk-ban két piac van, az egyik igazából a másik nagyítása. A marsaxlokki szabadtéri piac hétfőtől vasárnapig nyitva van. Végig a rakparton standok állnak, ahol ételeket, ruhákat, szuvenírokat, dísztárgyakat, festményeket és hagyományos máltai tárgyakat vásárolhatnak az idelátogatók. Vasárnap pedig még nagyobbá válik, amikor főleg a helyi halászok által fogott halak kereskedelmén van a fő hangsúly. Standokat állítanak fel, ahol közvetlenül ők adják el a gyülekező vásárlóknak az aznap reggel, frissen kifogott halakat.


Egy kis figyelmeztetés: vasárnaponként általában rengetegen vannak a piacon, ugyanis ilyenkor a helyiek is elözönlik a falut. Ez azt jelenti, hogy csak nagyon nehezen találhat parkolót a közelben. A hét többi napján jóval nyugodtabb a falu és sokkal könnyebben felfedezheti a piacot is.

Xrobb l-Għaġin Természet Park

Xrobb l-Għaġin Természet Park

A Xrobb l-Għaġin Természet Park és Fenntartható Fejlődés Központ egy kormányzati projekt, melynek a célja egy 155.000 négyzetméteres természetes élőhely megőrzése. A parkba érkezők végigsétálhatnak a félsziget mentén, ahol lenyűgöző látványt nyújt minden képkocka.

Marsaxlokk strandjai és öblei

Marsaxlokkban négy lenyűgöző, kristálytiszta tengeröböl található, de egyiket sem egyszerű megközelíteni. Éppen emiatt tökéletes hely ez azok számára, akik egy kis nyugodt, csendes úszásra vágynak. Szinte soha nincs ezeken a területeken nagy tömeg, és a nehezen megközelíthetősége és a rossz utak távol tartják az árusokat is.

Szent Péter MedencéjeAz első két marsaxlokki strand az il-Ħofra ż-Żgħira (kis tengeröböl) és az il-Ħofra l-Kbira (nagy tengeröböl). Ez a két öböl egymás mellett található. A faluból délnyugatnak indulva több szűk és kanyargós út vezet el bennünket ezekhez a strandokhoz. A Kalanka és Szent Péter Medencéje a másik két öböl. A Szent Péter Medencéje a legkönnyebben megközelíthető a négy közül. A Delimara Erőmű felé vezető úton juthatunk el a strandra.
Mind a négy öbölben kristálytiszta, mély víz nyújt remek lehetőséget a könnyű búvárkodáshoz. Ha erős szél fúj délről vagy keletről, az öblökben a víz haragossá és veszélyessé válik, főleg a fiatal vagy tapasztalatlan úszók számára.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here