Piazza del Duomo

A Dél Firenzéje – Lecce

Az olasz csizma sarkán található ez a 95 ezer lakosú történelmi város, mely egyben közigazgatási és megyeközpont is. Az egyik legkedveltebb úti cél Dél-Olaszországban.

Népszerűsége nagyban köszönhető a számos barokk épülete által nyújtott lenyűgöző képnek, melyek révén kapta a Dél Firenzéje becenevet is. Ezek többsége az 1600-as években, a város fénykorában épült. A nemesi paloták aprólékos díszítései, a fantasztikus figurák, színpompás virágmotívumok és címerek mind a barokk művészet magas fokú iskolájának emlékei. Nem kis szerepe van ebben Lecce legfőbb exportcikkének, a helyben termő mészkőnek, melynek puhasága tette lehetővé a finom megmunkálást és ezáltal a díszes részletek kialakítását.

Az óvárost egykor kőfal övezte, ennek nagy része a városkapukkal együtt ma is látható. A város központi tere a Piazza Sant’Oronzo. Az itt látható ókori oszlop jelezte egykor a Via Appia, a Római Birodalom legfontosabb útjának végpontját. A 2. századból származó római amfiteátrum maradványait az 1900-as évek elején tárták fel. Ez a tér volt egykor a város központja, a piactér. Itt cseréltek árut a genovai, velencei és dalmát kereskedők, akiknek egy része a térből kiágazó kis utcácskákban házakat is épített és letelepedett.

Santa Croce templomA gyönyörű Santa Croce templom az 1590-es években készült el teljesen. Különös figyelmet igényel gazdagon díszített homlokzata, melyen egy óriási rózsaablak is található.

Lecce csodás barokk palotái a Palazzo Carafa, Adorno, Palmieri, del Seggio. A városban rengeteg nemcsak katolikus, de evangélista és jezsuita templom is látható.

Az olasz foci rajongóinak érdekesség, hogy a válogatott Materazzi Lecce-ben látta meg a napvilágot.

A környéken is érdemes kirándulást tenni. Gallipoli, a kis kikötőváros kb. 38 km-re fekszik Lecce-től. A szigetre épült városmagot híd kapcsolja össze a szárazföldi elővárossal. Legfőbb történelmi műemléke a Sant’Agata katedrális, mely az 1600-as években épült. A Castello Aragonese erődöt a bizánciak építették, később az Anjouk építették újjá az 1500-as években. Gallipoli városfalai még ma is állnak.

Csatlakozz a csoportunkhoz!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here