Kezdőlap Németország Koblenz 10 legjobb látnivalója

Koblenz 10 legjobb látnivalója

0

A Német Saroknál fekvő város Németország egyik legrégebbi városa. Látképén azonnal szembetűnik a négy középhegység, az erdők és a szőlősök, melyek a várost határolják és tagolják. A táj szépségét az UNESCO is elismerte, így a világörökség része a Német Sarok is, mely a Rajna és a Mosel torkolatánál helyezkedik el. A város mindkét folyó partját körülöleli, és évszázadok óta fontos védekező és gazdasági központként szolgál. Katonai jelentősége a sok erődítményből és várból is jól látszik. Ezek mellett rengeteg más látványossággal is büszkélkedik, mint például gyönyörű palotákkal és régi templomokkal, melyek Koblenz 2000 éves történelmét őrzik. Városnézésre számtalan hajótúra áll rendelkezésünkre, kezdve az egy-két óráig tartóakkal, befejezve az éjszakába nyúlóakkal.

A város történelme Kr. e. 9-hez nyúlik vissza, ugyanis ekkor alapították. A 6. században már frank királyi székhelyként funkcionált, 1018-ban pedig II. Henrik, a Római Birodalom akkori császára, a trieri érsekeknek ajándékozta. 1815-ben a porosz Rajna-vidék központja volt, az első világháború után pedig a Szövetséges Ellenőrző Bizottság ülésezési helyéül szolgált. A második világháborúban sajnos szinte az egész várost elpusztították, de sok fontos történelmi épületet helyrehoztak, így a város mai képe sajátosan tárul szemeink elé, mely ötvözi a régi építészeti stílusokat a modern megjelenéssel.

Deutsches Eck – A Német Sarok

A Német Sarok tulajdonképpen egy hosszúkás nyúlvány a Rajna és a Mosel folyó találkozási pontjánál. Főleg katonai, stratégiai jelentőséggel bír, hiszen 1216-ban a Német Lovag-rend itt telepedett le, és azóta fontos szerepet játszik a védekezésben. Arra, hogy a Lovagrend igénybe vette a természetesen kialakult védekezési területet régi erődjük, a Deutschherrenhaus maradványai tanúsítják, mely nem messze fekszik innen. A csodálatos kilátás, mely a Rajna-völgyre és a két folyóra nyílik, nem az egyetlen dolog, amiért érdemes ide eljönni. II. Vilmos itt emeltetett emlékművet nagyapjának, I. Vilmos császárnak, aki a Német Birodalmat egyesítette. 1945-ben az emlékmű rommá vált, egyedül a talpazat maradt meg, melyre később, 1993-ban újra felhelyezték a megjavított szobrot, így ma a lenyűgöző, 37 méter magas lovasszobor szintén jó indokkal szolgál a látogatásra.

Ehrenbreitstein erődítmény

A Rajna keleti partján, I. Vilmos kimagasodó szobrával szemben, 118 méter magasan található az Ehrenbreitstein erődítmény, melyet 1817 és 1828 között építettek. Ma ez is az UNESCO világtörténelem része. A vár Európa második legnagyobb fennmaradt erődítménye, és innen nyílik a legszebb kilátás a vidékre. Ma történelmi és népi múzeumként működik, feljutni pedig Németország leghosszabb kötélpályás felvonójával a legkönnyebb, közben pedig már látható is a lélegzetelállító táj. Az erődítmény, a múzeumok és a kiállítások körbejárása után érdemes egy barokk témájú étkezésre is befizetni, mely zenével és színházi játékokkal gazdagított.

Forum Confluentes

A művészeti és kulturális központként szolgáló épület, mely a város szívében fekszik, a Német Sarok formájával megegyező alakú. Az épület három az egybenként funkcionál, mert három turista célpontot hoz egy fedél az alá. Benne található a Mittelrhein Múzeum, amelyben a város történelmét ismerhetjük meg, továbbá 13-16. századi szobrok és barokk, illetve romantikus festmények kerültek még kiállításra. A Romanticumnak is ez az épület ad otthont, amelynek vonzereje abban rejlik, hogy a látogatókat egy virtuális körútra viszi a gyönyörű Rajna-völgy körül, miközben bemutatja a régió legnagyobb kastélyait és azoknak egykori lakóit. Harmadikként a Turisztikai Információs Központot látogathatjuk meg itt, ami amellett, hogy bőséges információval lát el Koblenzről, rendelkezik egy nagy, városi modellel is, melyen helyet kaptak Koblenz legfőbb látványosságai.

Alte Burg

A Mosel partjánál áll a 12. századi kastély, mely egykor a trieri választóbizottságot szolgálta. Magas fallal van körülvéve, melynek bizonyos részei még a római időkre vezethetőek vissza, mellette pedig széles vizesárkot ástak, melyet a Mosel tölt fel vízzel. A vár ma a Városi Levéltárként és Könyvtárként szolgál. A közelben található a Mosel felett átívelő híd is, melyet 1343-1420 között építettek, és Balduinbrücke-nek neveztek el.

Stolzenfels Kastély

Rittersturz déli részén, Koblenz szélén, 154 méter magasan a Rajna felett épült a Stolzenfels Kastély. A fejedelmi kastély Poroszország legfigyelemreméltóbb művészeti, kulturális és történelmi létesítménye. 1259-ben azért építették, hogy itt szedhessék be a folyó úthasználati díját, majd a 15. században és később az 1800-as években neogótikus elemekkel bővített vár a porosz király nyári rezidenciájává vált. Egy meredek úton, 15 perces sétával lehet feljutni a kastélyhoz, melynek belsejét is meg lehet tekinteni.

St. Kastor bazilika

836-ban alapították, 843-ban pedig itt írták alá a verduni szerződést. A legújabb ásatások azt mutatják, hogy vallási célra már az első században is használták, később pedig a rómaiak vették igénybe, körülbelül 700-ig. 836-ig új részeket építettek hozzá, mai formáját pedig a 12. században nyerte el. Helyet kap benne egy Törpe Galéria, mely 21 ívet, Krisztust mint oroszlánt ábrázoló képeket, sok régi sírt, illetve egy 20. századi háborús emléket is őriz. A templommal szemben a Kastorbrunnen szökőkút látható, mely 1812-ben épült, és a napóleoni háborúkról emlékszik meg.

Rajna kertek: Kaiserin-Augusta-Anlagen

A három kert a Rajna keleti oldalán terül el, őket 3 és fél kilométer hosszú járda köti össze. A magában is szép zöld, növényes sétány felnyúlik a palotához, és az Oberwerth szigetig tart. Miközben itt sétálunk, láthatjuk a Pfaffendorf hidat, a történelmi Weindorfot, illetve a Rhein-Mosel-Halle kongresszusi központot is. A három kert közül a legkiemelkedőbb az Augusta császárné kertje. Az I. Vilmos feleségének szentelt kert 1861-ben lett befejezve, ma a koblenzi látogatás egyik legnagyobb fénypontja. A kertből páratlan kilátás nyílik a Rajnára, szobrok és színes virágágyások kapnak helyet benne. A 19. századi műemlék, a Rajna Apja és a Mosel Anyja szobor, mely Koblenzet mint a két legfontosabb folyó találkozásának pontját ünnepli, pedig remek fényképezkedési lehetőséget nyújt a turistáknak.

Koblenz óvárosa

Csak mint Németország számos más régi városát, úgy Koblenzet is gondosan helyreállították a 2. világháború után. Az óvárosban való séta alkalmával eljuthatunk a Városházához, amely 1695-1700 között épült, vele szemben látható a vicces Schängelbrunnen, egy köpködő fiút ábrázoló emlékmű, melyet 1940-ben Carl Burger tervezett Josef Cornelius költő tiszteletére. Szintén érdemes felkeresni a Florinsmarktot, ami egy román, gótikus, 12. századi templomnak, egy áruháznak és a Régi Kereskedők Csarnokának ad otthont.

Liebfrauenkirche

Az óváros legmagasabb pontján fekszik a román Liebfrauenkirche. Bár mai, látható állapota a 12. századi formát őrzi némi módosítással a 15. századból, vannak bizonyítékok rá, hogy már az 5. században is istentiszteleti helyként használták a rómaiak. Gótikus karzatát és barokk tornyait a négy haranggal mindenképpen érdemes megtekinteni, és az este 10 órai híres harangszót meghallgatni.

Választási palota

A Pfaffendorf híd felé, közel a Rajna partjaihoz, 1786-ban fejezte be a Választási Palota építését az utolsó trieri választó, Clemens Wenzeslaus. Habár lakóháznak épült, a kezdetektől fogva az volt a célja, hogy a folyópartot még látványosabbá tegye. Ennek megfelelően a szobák többségéből rendkívül gyönyörű kilátás nyílik a Rajnára és völgyére. A benti látogatás után kint is érdemes egy sétát tenni, hiszen ehhez a kastélyhoz tartozik Augusta császárné korábban emlí-tett, gyönyörű kertje.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Exit mobile version