Kodály körönd
A Budapest VI. kerületében fekvő teret az Andrássy út keresztezi, a Felsőerdősor és a Szinyei Merse utca kapcsolódik hozzá. Egy korábbi szemétlerakó gödör feltöltésével alakították ki. Eredetileg Köröndnek nevezték. Az Oktogonnal együtt a Kodály körönd tagolja építészetileg a területet. A szimmetrikus kialakítású téren álló négy épület összhangban van egymással. Az előttük lévő parkokban szobrok találhatók Szondy György, Vak Bottyán,...
King’s Hotel
Budapest egyik békés szegletében található a King’s Hotel, melynek eredeti 19. századi stílusát a felújítás során is megőrizték. A fővárosi szállodák közt elsőként, az 1990-es években vezették be itt a mehadrin kosher szabályait, melyekhez közismerten szigorúan ragaszkodnak. A szálloda és az étterem ma már két különböző cég vezetésében működik.
Keleti pályaudvar
A főváros legforgalmasabb személypályaudvarát, eredeti nevén a Központi Pályaudvart a MÁV építtette 1881-1884-ben eklektikus stílusban. Akkoriban Európa egyik legkorszerűbb pályaudvara volt. Rochlitz Gyula tervezte a fogadóépületet, Than Mór és Feketeházy János a csarnokot. Bezerédi Gyula alkotásában allegorikus szoborcsoport látható a 43 m-re magasodó homlokzaton. Az eredeti szobrokat az 1990-es években lezajlott rekonstrukció keretén belül újragyártatták. A főhomlokzat kapuja mellett...
Hősök tere
Az óriási terület három fő része az 1906-ban megnyílt Szépművészeti Múzeum, az 1896-ra elkészült Műcsarnok és a kettő között a Milleniumi emlékmű, melyen Gábriel arkangyal áll egy 36 m magas oszlopon, kezében az apostoli kettős kereszttel és a Szent Koronával. A jellegzetes, félköríves emlékmű eklektikus stílusjegyeket visel magán. Oszlopcsarnokában 7-7 bronzszobor áll, melyek a magyar történelem meghatározó alakjait formázzák.
Aquincumi Múzeum és romkert
A főváros budai része a Római Birodalomhoz tartozott egészen az 5. századig. Óbudán számos emlék őrzi az egykori római város emlékét. Két amfiteátrum romjai mellett szerte a területen több ókori maradvány látható. A rómaiak jellemzően a forrásvizek lelőhelyein telepedtek le, Óbuda esetében azonban a birodalom határát képező Duna jelentette a fő motivációt. Nem véletlen tehát, hogy a “víz” szó...
Hilton Budapest
Az ötcsillagos Hilton Budapest az egyik legjobb elhelyezkedésű szálloda a fővárosban. A Halászbástya és a Mátyás templom szomszédságában, a Várnegyed legimpozánsabb részén nyitották meg 1977-ben. Az építést négyéves régészeti feltárás előzte meg. A hotel egy 13. századi dominikánus kolostor és egy 17. századi jezsuita rendház helyén épült fel. A kolostor templomhajója állt egykor ott, ahol ma a Dominikánus Udvar....
Halászbástya
Jellegzetes, csúcsos kőtornyai, melyek a Dunával párhuzamosan, 140 m hosszan húzódnak, a hét magyar vezér szimbólumai. Neoromán stílusban épült 1895-1902-ig a budai várfalak helyén, Schulek Frigyes tervei alapján, akinek nevéhez fűződik a Mátyás templom átépítése is. Neve onnan ered, hogy a középkorban a halászok céhe látta el a várfal ezen részének védelmét.
Gresham-palota
A magyar szecesszió egyik legszebb példája. 1907-ben épült a Vágó-fivérek és Quittner Zsigmond tervezésében. Eredetileg a Gresham Biztosítótársaság budapesti székháza működött itt, földszintjén a népszerű Gresham Kávéházzal. Ma a Palota a Four Seasons Gresham Palace Hotel luxusszállodának ad otthont.
Gellért-hegy
A Duna jobb partján, Budapest I. és XI. kerületében magasodik a 235 m-es Gellért-hegy. A város egyik legjellegzetesebb képe a Duna melletti sziklafal, melyről csodás panorámában gyönyörködhetünk. A főváros ékköveként is szokták emlegetni. A Világörökségek közé 1987-ben került be.
Fővárosi Állat- és Növénykert
A fővárosi állatkert a hamburgi Hagenbeck kert mintájára épült. Az állatokat a természetes élőhelyükhöz hasonló kifutókon lehet megfigyelni. Legelső lakója egy zsiráf volt, Ferenc József és Sisi ajándéka Bécsből. A látogatóknak legalább fél napot érdemes rászánni a látogatásra, érdemes megnézni a jegesmedvéket, az Elefántházat és a Pálmaházat, valamint az állatkert folyamatosan felújított részeit is.

IDŐJÁRÁS

Budapest
tiszta égbolt
15.2 ° C
15.6 °
10.3 °
73 %
0.9kmh
0 %
hét
24 °
ked
19 °
sze
15 °
csü
19 °
pén
19 °

EZ ÉRDEKELNI FOG