A nini katedrálisHorvátország bővelkedik olyan csodákban, melyeket a természet vagy éppen az emberi kéz alkotott. Közülük sok híressé és ezáltal kikerülhetetlenül a turistautak célpontjaivá vált, néhány azonban nem kapott ekkora nyilvánosságot – érdemtelenül.

Nin – a világ legkisebb katedrálisa

A Szent Kereszt temploma román és gótikus stílusban épült a 9. században. Alakja szándékosan aszimmetrikus, mivel úgy igazították, hogy kövesse a Nap járását. Naptárként és napóraként működött, a Horvát Fejedelemség korában királyi kápolna volt.

Stari Grad-síkság

A síkság a Hvar-sziget legtermékenyebb területe, ahol már i.e. 4. században is élénk mezőgazdasági tevékenységet folytattak. A földeket az itt élő görögök osztották fel egyenlő részekre, több száz látható közülük ma is, eredeti kőfalakkal szegélyezve. A táj különlegességét emellett az a kis kőből épített menedékhely, kunyhó adja, mely szintén az ókori görögöktől maradt fenn. Mivel az egész Földközi-tenger térségében itt maradt fenn a legépebben ez a területfelosztás, az UNESCO 2008-ban védetté nyilvánította a stari gradi síkságot.

Ljubotic – sírmelékek

Síremlékek Ljubotic mellett

Hosszú idővel ezelőtt a Velebit-hegység tanyáin élőknek volt egy különleges temetkezési szokásuk. A 17-20. század között az elhunytakat hosszú utakon vitték le a hegyről a temetőkbe és az út során csak egyszer szabadott megpihenniük. Ekkor a halottat letették a földre és egy nagy követ helyeztek a fejéhez és a lábához is. Később ezek közé kőlapokat fektettek és a kövekre különböző szimbólumokat véstek. A mirila vagyis a sírhely méretéből kiolvasható az is, hogy felnőtt vagy gyermek síremléke található-e itt, hiszen a kövek gyakorlatilag a testmagasság szerint lettek elhelyezve. Az évszázadok során minden családnak kialakult a saját helye, ahol megálltak halottaikkal, így a családtagokra emlékeztető sírhelyek egy helyen csoportosulnak. Míg a test a temetőbe került, ezek a kövek mindig emlékeztették az arrajárókat szeretteikre. Számos ösvény mentén találhatunk ilyen köveket, de a leglátványosabban talán Ljubotic környékén maradtak meg. Ez a temetkezési kultusz egy letűnt kor szokásait és kreativitását mutatja meg nekünk.

Brod – erőd

Slavonski-Brod barokk erődje 1715-1780 között épült. Azért éppen ide, mert mint császári és királyi határmenti város, Brod fontos csomópont volt akkoriban és itt volt a Száva-folyó átkelője Boszniába. Méretét tekintve a legnagyobb barokk erőd ez Horvátországban és egyik legnagyobb Európában. Az erőd helyreállítását 1995-ben kezdték el, azóta kedvelt turistacélpont.

Kaniza-Lepoglava – misztikus energia-oltár

Kaniza-Lepoglava – misztikus energia-oltár

A mai napig nem tudni semmit az erdő közelében található oltár keletkezéséről vagy annak időpontjáról. Az Ivancica-hegyen lévő kőről a legenda annyit mond, hogy egykor itt állt egy templom, melyet az angyalok az emberek gonoszsága miatt elvittek innen és csak az oltárt hagyták emlékeztetőül. Ez egy 130 cm magas, feliratok vagy domborművek nélküli kő, melynek egyik oldala lépcsőzetes. A követ már számos kutató vizsgálta, olyan szakértők érkeztek ide megfejteni a rejtélyt, akik Stonehenge-nél is végeztek kutatásokat, de magyarázatot továbbra sem találtak. Így az oltár továbbra is az Ivancica-hegy legnagyobb rejtélye maradt. Az biztos, hogy a követ 400 m-ről húzták fel ide és geometriai pontossággal a Kelet-Nyugat vonalon helyezték el, így az oltár tele van energiával.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here