Érdekességek Portugáliáról

Ellátogatni Portugáliába életünk egyik legszebb útja lehet. A természet szépségei, a mindenütt kézzel fogható, dicső történelmi múlt emlékei magukkal ragadják a képzeletet, a vendégszerető helyiekről, a finom ételekről és borokról pedig még szót sem ejtettünk. Az útikönyvekből az ország legnagyobb üdülőhelyeit jól ismerhetjük, tudjuk, milyen nevezetességeket nem szabad kihagyni a városnézésből, de vajon mit tudunk a portugálok múltjáról, milyen érdekességeket tartogat még ez a kis ország Európa nyugati szélén?

1. Az Új Világ fele egykor Portugáliához tartozott

Miután 1494-ben megkapta az Új Világ keleti felét – benne Brazília, Afrika és Ázsia egyes területeit -, Portugália lett az első globális birodalom a világtörténelemben. Ez volt az egyik leghosszabb ideig fennmaradó gyarmati uralom, hiszen a portugálok közel hat évszázadon át gyakoroltak hatalmat a meghódított területek felett.

2. A portugál a világ kilenc országának hivatalos nyelve

A világon több mint 236 millió ember mondhatja anyanyelvének a portugált. Ez a hivatalos nyelv Portugáliában, Brazíliában, a Zöld-foki Köztársaságban, Angolában, Bissau-Guineaban, Mozambikban, Príncipe- és Sao Tomé-szigeten, valamint Egyenlítői-Guineaban. Ugyanakkor portugálul beszélnek az indiai Goaban, Kelet-Timorban és Makaóban is.

3. Lisszabonban található a világ legrégebbi könyvesboltja

A világ legrégebbi könyvesboltja

A portugál fővárosban áll az 1732-ben alapított és azóta is működő Bertrand könyvesbolt. Bár az 1755-ös, hatalmas földrengés lerombolta, eredeti helyén építették újjá. Több mint 250 éve várja a vásárlókat a Rua Garrett utcában a ma már világszerte hálózatot kiépített könyvesbolt eredeti üzlete.
Portugália Európa legrégebbi országa

4. Portugália határai 1139 óta változatlanok

Ezzel a legrégebbi nemzetállam Európában. Henrik Alfonzot kiáltották ki az első portugál királynak 1139-ben, az ország pedig ezt követően közel 800 éven át őrizte ezt az államformáját, egészen 1910-ig.

5. Portugália a világ elsőszámú parafa termelője

A világ parafa termelésének mintegy 70%-át Portugália adja. Főként Németországba, az Egyesült Államokba és az Egyesült Királyságba szállítanak. Az országban található a legnagyobb parafa erdő is.

6. Portugáliáé Európa leghosszabb hídja

A lisszaboni Vasco da Gama-híd 17,2 km hosszú építése 1995-ben kezdődött és három év múlva adták át a forgalomnak.

7. A világ legrégebbi diplomáciai kapcsolata Portugália és Anglia között jött létre

1373-ban írták alá az angol-portugál szövetséget, mely a mai napig érvényben van. Mindkét ország vállalt háborús részvételt azért, hogy megvédje a másikat. Az angolok beléptek az ibériai háborúba, a portugálok pedig az I. világháborúban segítették szövetségesüket.

8. Portugália elsőként számolta fel a rabszolgaságot

A gyarmattartó hatalmak közül ez az ország volt az első, mely megszüntette a rabszolgaság intézményét. 1761-ben ezzel emberek százezreinek adta vissza szabadságát, mintegy fél évszázaddal megelőzve az angolokat, a franciákat, a spanyolokat és az amerikaiakat.

9. Magyarország és Jordánia között

A CIA szerint Portugália a világ 111. legnagyobb országa, melyet Magyaroszág előz meg és Jordánia követ a listán. Területe 92,090 km2.

10. A teázás szokását az angolok a portugáloktól vették át

Braganca Katalin portugál hercegnő

Bár a teázásról ma már mindenkinek az angolok jutnak eszébe, valójában a mediterrán Portugália az az ország, ahonnan ez a szokás elterjedt. Braganca Katalin portugál hercegnő, II. Károly angol király felesége volt az, akinek köszönhetően az angolok átvették és meghonosították a már-már rituális teaivást.
A portugál Gorreana tea Európa legrégebbi, ma is létező tea márkája, melyet 1883-ban alapítottak.

11. A világ egyik szörfparadicsoma

A szakavatottak tudják, hogy nemcsak Európában, de az egész világon Portugália az egyik olyan ország, mely a legjobb adottságokkal rendelkezik a szörfözéshez. 800 km-es partszakaszán az év 364 napja ideális a hullámlovagláshoz.

12. Portugáliában törvény tiltja a bika megölését a bikaviadal során

Bár valóban törvényi előírás vonatkozik rájuk, a bikaviadalok legálisak Portugáliában és rendszeresen meg is rendezik őket. A szabály csupán arra vonatkozik, hogy az arénában, a nézők szeme láttára a bika nem halhat könyörtelen halált. Ez a színfalak mögött, a vágóhídon vár rá.

13. Portugália az egyik legkonzervatívabb ország

Történelme során mindig ismert volt, hogy Portugália nagyon erőteljesen katolikus ország. Lakóinak többsége, 84%-a ma is a vallás aktív követőjének tartja magát. A vallás hatására az ország társadalma is fokozottan konzervatívvá vált az idők során. Erre a legjobb példa, hogy az abortuszt csak 2007-ben tették legálissá és még ekkor is óriási felháborodást és vitákat váltott ki.

14. A világ első hőlégballonja portugál találmány volt

A legelső hőlégballont Bartolomeu de Gusmao építette meg. A ballonhoz papírt használt, belsejében éghető anyagokat függesztett fel és gyújtott meg. Találmányát Lisszabonban mutatta be V. János királynak 1709-ben. A palotában a szolgák mindvégig azt figyelték, vajon a forró ballon meggyújtja-e a függönyöket. Ezért, amikor többméteres magasságba emelkedett, rohantak és megpróbálták leszedni. Így zajlott a világ első hőlégballonjának megismertetése a nagyközönséggel. Ezután Gusmao Spanyolországba ment attól tartva, hogy a portugálok találmánya miatt fekete mágiával vádolják majd.

15. Algarve neve arab eredetű

Ez még önmagában nem is lenne annyira különleges, ismerve a portugál történelmet. De rögtön érdekesebbé válik, ha hozzátesszük azt is, ez az egyetlen hely Európában, mely arab nevet visel. Az Al Gharb kifejezésből ered, ami azt jelenti, A Nyugat. Algarve más szempontból is különleges, a kontinens legkorábban benépesült régióinak egyike. Már Jézus születés előtt ezer évvel is fontos kereskedelmi központ volt.

Csatlakozz a csoportunkhoz!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here