AvignonAz azúrkék tenger, a behavazott hegycsúcsok, a hegyoldalban ülő kis falvak, a magasból lefelé tekintő erődök, a művészet és a kultúra, az ősi olajligetek és az illatozó levendulamezők földje – ez mind Provence, melynek ellenállhatatlan kontrasztot ad a toronymagas Alpok és a lábainál elterülő Francia Riviéra.
A Vaucluse, Bouches-de-Rhone, Var, Alpes-des-Hautes-Provence és Alpes-Maritimes régiók alkotta terület nem szűkölködik sem természeti, sem történelmi látnivalókban. Franciaország egyik leglátogatottabb vidéke, mely a fiataloknak és az idősebbeknek, romantikára vágyó pároknak és élményekkel teli utazást kereső családoknak egyaránt a maximumot nyújtja.

Provence felfedezéséhez a legjobb, ha autóval indulunk útnak, de ha repülővel érkezünk, vonattal is csodás utazásban lesz részünk. Dél-Franciaország tömegközlekedési hálózata Európa egyik legjobbja, így az összeköttetésekkel nem lesz problémánk, vonattal és helyi buszjáratokkal minden érdekes helyre bonyodalmak nélkül eljuthatunk. Az utazás ezen módjának megvan az az előnye is, hogy a helyiekkel is közelebbről megismerkedhetünk.

Ebből a csodás tájból kiemelni 10 látnivalót semmiképp sem perdöntő, inkább csak útmutató ahhoz, hogy mennyi izgalmas helyszín vár ránk itt.

Pápai Palota – Avignon

Magasan a város felett áll a palota hatalmas tornyaival, lenyűgözően masszív falaival, melyeket a mediterrán nap narancsos árnyalatokba bújtat. Avignon egykor a kereszténység központja volt, V. Kelemen pápa helyezte át ide a pápaság székhelyét 1309-ben, a francia király meghívásának eleget téve. Ez a lépés egyszerre szolgálta a hatalmát az egyházra is kiterjeszteni kívánó monarchia és az itáliai viszonyok elől menekvést kereső pápaság érdekeit. Avignon közel egy évszázadra Európa legfontosabb városa lett. A palotát húsz éven keresztül, 1335-1355 között építették, az épület méretei ideálisak voltak ahhoz, hogy az egyházfő valamennyi kiszolgálószemélyzetét és pénzügyi tanácsadóit is magával hozhassa ide. A későbbiekben a palotát átalakították, bővítették, VI. Klement pápa idején jött létre a különleges gótikus stílusban épült palotaszárny. A Pápai Palota legszebb látnivalói a Szent János és Szent Márton kápolna 14. századi freskói.
Avignon városát még ma is büszkén fogják körbe a hatalmas falak, óvárosában középkori hangulat uralkodik, a városképet a 17-18. századi villák tesznek elegánssá.

Chateauneuf-du-Pape szőlőültetvényei

Chateauneuf-du-Pape egy középkori kis falu, ahol az 1317-ben épült Chateau des Papes lankás dombokra és levendulamezőkre tekint le. A kastély a pápák nyári rezidenciája volt, ez már sejteni engedi, hogy milyen gyönyörű tájon találjuk magunkat. Maga a falu ettől függetlenül is hírnevet szerzett magának, mégpedig bortermelése révén. A sétát érdemes a Bormúzeumban kezdeni, ahol egy pillantást vethetünk a helyi borászat történelmére, a tárlatvezetés végén pedig kóstolót is kapunk a vidék levének legjavából. A helyi turisztikai irodában informálódhatunk a közeli borászatokról, ahol kóstolhatunk és vásárolhatunk is. A kerékpáros túraútvonalakról, a szállásokról és az éttermekről is többet megtudhatunk.
Augusztus első hétvégéjén középkori lovagok felvonulását láthatjuk, amit tánccal, finom ételekkel kapcsolnak össze.

Cowboyok, bikák, flamingók, fehér lovak - Camargue

Cowboyok, bikák, flamingók, fehér lovak – Camargue

A hatalmas Rhone-folyó torkolatánál fekvő Camargue a cowboyok földje, akik a folyó által létrehozott sziget sós mocsaraiban fehér lovaikon vágtatva terelgetik a bikákat. A természet szerelmesei ritka, vadon élő madárfajokat láthatnak itt, köztük rózsaszín flamingókat is. Szervezett madárlesekre előre telefonon lehet bejelentkezni a Pont-de-Gau Ornitológiai Parknál. A tapasztalt és kalandvágyó utazók akár a cowboyokkal együtt vághatnak neki a végtelen mocsárvidéknek.


A római város – Nimes

Provence és Languedoc-Rousillon határán fekszik a gyönyörű római kori emlékekkel büszkélkedő település. Felfedező útunkat indítsuk a Les Arenes-nál, az 1. században épült római arénánál. A kétszintes építményben 20.000 ember is elfért, akiket a gladiátorok véres küzdelmei és a szekérharcok vonzottak ide kétezer évvel ezelőtt. Ma a turisták szórakoztatására római kori játékokat és bikaviadalokat rendeznek az arénában.
A másik kihagyhatatlan látnivaló a Maison Carrée, az 5. században épült templom, melynek alapján Napóleon felépíttette a párizsi Madeleine templomot.
A modern stílus kedvelő sem maradnak érdekességek nélkül, hiszen Nimes városában több híres új épület is áll, ilyen a brit építész, Norman Foster által tervezett, betonból, üvegből és acélból készült Carrée d’Art, ahol a francia és a nyugati-európai alkotások 1960-tól napjainkig terjedő gyűjteményét nézhetjük meg.
Kevesen tudják, hogy a farmer Nimes-ből indult világhódító útjára. A város szövetgyárában állították elő az anyagot, melyet a 19. században exportáltak az USA déli államaiba, ahol a rabszolgáknak készítettek belőle strapabíró munkaruhát.

Senanque apátság

A 11. századi ciszterci apátság Senanque-ban Provence egyik legikonikusabb épülete. Egy mélylila levendulamező közepén, a külvilágtól távol áll a masszív, román stílusú apátsági épület, mely békét és nyugalmat áraszt magából, így elérte eredeti célját, amit Clairvaux-i Bernát a ciszterci rend megalapítója szánt neki. Mint minden kolostornak, fénykora ennek is leáldozott a 13. században. Leégett, pestis pusztította és túlélte a francia forradalmárok támadását is. Egy magánalapítvány karolta fel a jobb sorsra érdemes apátságot, ami ma öt szerzetes otthona és Dél-Franciaország egyik leglátogatottabb apátsága.
Tegyünk egy sétát a gyümölcs- és szőlőmotívumokkal díszített, árkádos oszlopok között, ahol a nyári forróság elől is menedéket találunk. Az apátsághoz egyetlen fűtött épület tartozott, ahol a szerzetesek telente másolták az iratokat, a káptalani szobában pedig kőpadokról hallgatták az apát felolvasásait.
Az apátság felkeresése előtt tájékozódjunk, mert csak bizonyos időpontokban fogadnak látogatókat. Ha szeretnénk, magunk is bejárhatjuk az apátságot, de előre egyeztetve idegenvezetést is igénybe vehetünk.

L’Isle-sur-la-Sorgue

Aki szeret bolhapiacon kutatni régi kincsek után, az a mennyországban fogja magát érezni itt. Az Avignon közelében fekvő, könnyen megközelíthető kisvárosban, több mint 300 antik üzlet várja a régiségek megszállottjait. Gyönyörű porcelánokra, üvegtárgyakra, festményekre, sőt akár bútorokra bukkanhatunk.
Az elegáns kisváros jólétét a vízimalmoknak köszönhette, melyekben olajat sajtoltak és lisztet őröltek. Ma sok régi vízimalom és gyárépület ad otthont üzleteknek, vasárnaponként pedig kirakodóvásárt tartanak a folyóparton, ahol még olcsóbban juthatunk hozzá a portékákhoz. A városban nagy nemzetközi régiségvásárt is rendeznek minden évben húsvétkor és ősszel.


Gordes

Magasan a sziklaszirtek között ül Provence egyik legszebb települése, a középkori Gordes. Évszázadokkal ezelőtt a vár körül kiépült települést éppen különleges fekvése, a hegyek és völgyek védték az ellenségtől. A meredek, árkádos, szűk sikátorokat szél járja át, a kis templom és a falu szökőkútja mind azt az érzést keltik, itt az idő múlása nem hagyott nyomott. De az egykor szegény parasztok lakta településen az áraikat magasan megszabó szállodák, a divatos bárok és éttermek, a korábban odúszerű lakásokból kialakított fényűző apartmanok nem engedik feledni, hogy milyen évszámot írunk és hogy Provence egyik leglátogatottabb településén járunk.
Ennek ellenére is megéri ellátogatni ide, akár egynapos kirándulás erejéig, megnézni az 1525-ben emelt várat, ahol ma múzeum és a Városháza működik, végigjárni a macskaköves utcákat, ahol Victor Vasarely és Marc Chagall is szívesen töltötték idejüket.

Verdon-szurdok

Verdon-szurdok

A Verdon-szurdokhoz vezető út rendkívül látványos, főleg, ha a D71-es autópályán, Comps.sur-Artuby felől érkezünk. A Balcons de la Mescla a látogatók számára kialakított terasz, a szurdok egyik legszebb része, ahonnan 250 m magasról, teljes pompájában csodálhatjuk meg a 25 km hosszú kanyont. Az alján futó folyó felett a sziklába vájva kígyóként kanyargó szerpentinek haladnak egészen a hatalmas Lac de Sainte-Croix tóig, melyet a folyó felduzzasztásával hoztak létre St. Croix falu közelében.
A Verdon-szurdok körül egésznapos, 140 km-es autóutat tehetünk meg, melynek némely szakasza hajmeresztő, mintha bármelyik pillanatban a mélybe zuhanhatnánk.
A szurdok mentén hangulatos falvak váltják egymást. Aiguines-ben egy 17. századi kastélyt nézhetünk meg, Moustiers-Sainte-Marie a szoros északi részén pedig egy képeslapokra kívánkozó kis település, ahol gyönyörű kerámiákat vásárolhatunk szuvenírként.
A helyi idegenforgalmi irodákban részletes felvilágosítást kaphatunk a vadvízi evezés és sziklamászás lehetőségeiről.

Vaison-la-Romaine

Észak-Provence kihagyhatatlan látnivalója ez a város. Két római kori régészeti lelőhely is található itt, La Vilasse és Puymin – ez utóbbi fontos kerület volt a rómaiak idején, Franciaország legértékesebb római kori örökségét találjuk itt. Az Ouvéze-folyó felett átívelő híd az egyik legfontosabb műemléke a településnek, a folyó partján áll az 1160-ban emelt, ma már romos vár és a középkori óváros, benne a Notre Dame de Nazareth katedrálissal. A település története a római uralom idején megélt fénykorral indult, majd a vidéket lassacskán feltöltötte a folyó homokja és ezzel együtt a dicső korszak is véget ért. A középkorban átépítették és a régészek csak 1907-ben fedezték fel.
A település vastag falakkal védett, 17. századi polgári házakkal, szökőkutakkal tarkított régi része csodálatos. Vaison-la-Romaine híres heti piacáról, melyet Franciaországban az egyik legjobbként tartanak számon.


Mercantour Nemzeti Park és a Csodák Völgye

A Mercantour Nemzeti Park Franciaország keleti, Olaszországgal határos részén fekszik. Az ország egyik leggazdagabb élőhelye ez vadon élő állatok tekintetében, megtalálható itt a kőszáli kecske, a zerge, sasok, búbos banka, hódok és még sok más faj népes populációja. A parkban vezetéssel tartandó sétákról a több helyen is megtalálható tájékozódási pontokon informálódhatunk. A nemzeti park természeti szépsége mellett települései is figyelemreméltók, különösen Barcelonette, melynek a hósipkás hegyek festenek meseszerű hátteret.
Az egyik leglátványosabb útvonal a Csodák Völgyében vezet, ahol a sziklákon bronzkori metszeteket is láthatunk. A legjobb, ha a sétát vezetővel tesszük meg, arra is lehetőségünk van, hogy kint töltsük az éjszakát az ősi menedékekben.

Csatlakozz a csoportunkhoz!Miénk a Világ Facebook csoport

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here