Madrid

Akik jártak már Spanyolországban, bizonyára egyetértenek abban, hogy az utazásból hátralévő napok számlálgatása helyett sokkal jobb lenne örökre elveszni a spanyolok földjén. Időkorlátok nélkül bolyongani, felfedezni a rejtett kis falvakat, elmerülni a nagyvárosok pezsgésében, ízlelgetni a tradíciók, a spanyol kultúra minden zamatát.
A valóság ezzel szemben sokkal rövidebb időt bocsát rendelkezésünkre ahhoz, hogy Spanyolország esszenciáját magunkba szívjuk. Egy hét szinte nevetségesen kevés a spanyol utazáshoz, de ha szorít is az idő, hét napból is kihozhatjuk a maximumot egy ügyes útiterv segítségével.

Ebben a spanyol közlekedési hálózat is segítségünkre lesz, hiszen Németországhoz és Franciaországhoz hasonlóan Spanyolország Európa legjobban karbantartott autópályáival rendelkezik. A tömegközlekedés szintén világszínvonalú, hatékonyságát és gyorsaságát tekintve is, különösen igaz ez a vasútra. A főutak ráadásul a legszebb látnivalók mellett haladnak el, így a nevezetességek nagy részét gond nélkül elérhetjük.

Nézzük, mire elég egyetlen hét Spanyolországban!

1-2. nap: Madrid

Banco de Espana, Madrid

Utunkat próbáljuk meg úgy időzíteni, hogy akár repülővel, akár autóval érkezünk, a lehető legkorábban lépjük át a város határát. Miután elfoglaltuk a szállásunkat, üljünk be egy kávéra és együnk néhány falatot, hogy kellő energiát nyerjünk a városnézéshez – szükségünk lesz rá. Metróval menjünk el a vasúti főpályaudvarig, az Antochaig vagy a Spanyol Királyság központi bankjáig, a Banco de Espanaig. Innen indulhat a város felfedezése, elsőként a Prado Múzeum felkeresésével, ahol még akkor is legalább 2 órát fogunk eltölteni, ha nem egy műértő szemével nézelődünk. Sőt, több mint valószínű, hogy a múzeum összes látnivalóját nem fogjuk tudni besűríteni ennyi időbe, de Velázquez és Goya alkotásai semmiképp se maradjanak ki a múzeumi sétából.

Közeleg az ebédidő, a legjobb, ha a Plaza de Santa Ana felé vesszük az irányt. Ezen a téren találjuk Madrid legtöbb teraszos éttermét. A Santa Ana tér egykor az irodalmárok központja volt, az Aranykor legnagyobb szerzői, mint Lope de Vega és Cervantes itt folytatták eszmecseréiket az 1920-as években.

Ebéd után sétáljunk Madrid szíve, a Puerta del Sol felé. Ez Madrid Times Square-je, a város lüktető, mindig élénk központja. A tér észak-nyugati részén áll a Monasterio de las Descalzas Reales, Madrid művészettel átitatott, 16. századi kolostora, a város egyik gyöngyszeme.

Ha a helyi szokáshoz méltón ezután beiktatunk egy kis sziesztát, Késő délután még akkor is marad időnk tovább folytatni a madridi sétát. Elsőként a Plaza Mayor, Madrid legszebb tere vár, ránk. Ha kora este érkezünk, a vacsorát költsük el Hemingway kedvenc éttermében, a Sobrino de Botín-ban.

Második napunkat is metrózással kezdjük. Az Atochatól gyorsan eljuthatunk a Museo Nacional Centro de Arte Reinahoz, Spanyolország Nemzeti Múzeumához, melynek fő attrakciója Picasso Guernica című munkája. Ugyanakkor itt láthatjuk a modern spanyol művészet egyik legszebb gyűjteményét is, így a múzeum végigjárása nagyjából 2 órát vesz majd igénybe. Délután látogassunk el Madrid harmadik legnagyszerűbb múzeumába is, a Thyssen-Bornemiszaba, ahol közel hétszáz festményt nézhetünk meg. Erre szintén két órát számolhatunk.

Kora este sorra járhatjuk a tavernákat és a bárokat, végigkóstolva a hideg és meleg tapas-okat, a spanyol előételeket, kezdve a friss szardellától egészen a bikafarokig. Miután mindenhol bekaptunk pár falatot, már nem lesz szükségünk kiadós vacsorára. Pihenni visszatérhetünk a szállásunkra, de akár egy flamenco show-n is részt vehetünk.

3. nap: Utazás Toledoba

A spanyol fővárosban töltött két nap után Toledo felé vesszük az irányt. Ebben a városban az ország számos fontos történelmi eseménye zajlott, ennek köszönhetően annyi a látnivaló, hogy két napot bőven eltölthetünk itt. Azonban, ha sietnénk tovább, Toledo legfontosabb nevezetességeit belesűríthetjük egyetlen napba is. Ilyen az erődített palota, az Alcazar és annak katonai múzeuma, valamint a város koronája, a katedrális. El Greco remekműve, az Orgaz gróf temetése, a Santo Tomé templomban látható. Ha még marad időnk, keressük fel El Greco házát és múzeumát, bár a művész valójában nem itt lakott. Toledo híres a damaszkuszi művészetről, mielőtt elhagynánk a várost és visszatérnénk Madridba szerezzünk be egy szép szuvenírt.

4. nap: Utazás Segoviaba

Szállásunk még mindig Madridban van, a negyedik napot egy segoviai kirándulással kezdjük. Vonattal a Chamartin állomásról két óra alatt megérkezünk. Spanyolország leglátványosabban fekvő városa fogad minket, ahol az Alcazar, mint a síkság fölé emelkedő mesebeli kastély vár ránk. Segoviaban érdemes ellátogatni a Cabildo katedrálishoz és a város építészeti csodájához, a római vízvezetékhez. Egy kényelmesen elköltött ebéd után a várostól 11 km-re dél-keletre található Palacio Real de la Granja, azaz a Nyári Palota felé indulunk, ahol egykor a Borubon királyok töltötték pihenésüket. A nap végén visszaindulunk Madridba.

5. nap: El Escorial

El Escorial

Toledo mellett az egynapos kirándulások legnépszerűbb célpontja Madridból a félig kolostor félig királyi mauzóleum, a San Lorenzo de El Escorial. A fővárosból nagyjából egy órát kell vonatoznunk, hogy megcsodálhassuk a II. Fülöp király által Istennek és önmagának építtetett hatalmas komplexumot. Legfőbb nevezetességei a lenyűgöző könyvtár, a paloták és néhány a világ legnagyszerűbb művészeti alkotásai közül. Akár egy teljes napot is eltölthetünk itt anélkül, hogy egy percig is unatkoznánk. Végigjárhatjuk a művészeti galériákat és a tróntermet is. Ha marad még időnk egy kis kitérőre, kiránduljunk el az Elesettek Völgyébe (El Valle de los Caídos), mely a Franco tábornok idején áldozatul esettek emlékére jött létre. Itt nyugszik maga a tábornok is, valamint többezernyi katonája. Szálláshelyünk még mindig Madrid, estére ide térünk vissza.

6. nap: Cordoba

Madridot korra reggel elhagyva indulunk az iszlám vallás egykori nyugati fővárosába. A Mezquita katedrálisra legalább 2 órát szánjunk, hiszen ez a nyugati világban megmaradt legszebb remekműve az iszlámnak. Oszlopainak lenyűgöző labirintusa, a piros-fehér csíkos boltívek már önmagukban elegendő indokot szolgáltatnak a meglátogatására. Cordoba másik nevezetessége az Alcazar de los Reyes Cristianos, nagyszerű példája a hadiépítészetnek. Izabella és Ferdinánd egykor innen kormányozták az országot.
A városnézés után irány Sevilla. Ha vonattal megyünk, a leggyorsabb az AVE, mely mindössze 45 perc alatt megteszi az utat, így éjszakai szállásunk már Sevillaban lehet.

7. nap: Sevilla

Andalúzia fővárosában köszönt ránk utolsó napunk reggele. Kezdjük a napot Barrio de Santa Cruz keskeny utcácskáin sétálva. Ez Sevilla leghangulatosabb városnegyede, apró terekkel, középkori utcákkal, virágokkal teli erkélyekkel és festett csempékkel díszített belső udvarokkal.

Eztán látogassunk el a katedrálishoz és a Giralda toronyhoz. Sevilla katedrálisa a világon a legnagyobb gótikus épület és egyben Európa harmadik legnagyobb temploma. Miután 1-1,5 órát biztosan eltöltünk itt, másszunk fel a szomszédos Giralda torony tetejébe. A mór stílusú torony az iszlám építészek 12. századi munkája.

Ebédhez kellemesebbnél kellemesebb éttermek között válogathatunk. Miután kipihentük magunkat, irány az Alcazar, Sevilla másik legértékesebb építészeti műemléke, mely a katedrálistól északra található. Ez Európa legrégebbi királyi székhelye, mely napjainkban is használatban van. Eredete a 14. századra nyúlik vissza, bőven tartogat látnivalót, ezért ha 1,5 órát szánunk a nézelődésre, sietősen kell szednünk lépteinket. A hátralévő időben látogassunk el a Szépművészeti Múzeumba, ahol a legjelentősebb andalúz alkotásokat nézhetjük meg, köztük El Greco és Murillo remekeit. Erre nagyjából 1,5 órát számolhatunk.

Ahogy a délután lassan estébe fordul át, tegyünk egy sétát a Mária Lujza parkban, mely a Guadalquivir-folyó mentén terül el. Nyáron itt csónakot is bérelhetünk.
Miután megvacsorázatunk az óvárosban, nézzünk meg egy flamenco show-t, ha még marad energiánk.
Andalúzia többi csodás látnivalója majd a következő spanyol utazást teszi felejthetetlenné.

Csatlakozz a csoportunkhoz!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here