Dagály Gyógyfürdő1948-ban nyílt meg a fürdő, melyet 1956-ban egy 50 m2-es uszodával bővítettek. Vízellátását egy 1944-ben fúrt kútból oldották meg, ami rendkívül előnyös volt, hiszen így a Duna medre alatti és a Dunába folyó termálvizeket megfelelő módon tudták hasznosítani. Mivel 1970-től kezdve már a Széchenyi Gyógyfürdő vizével látták el, a Dagályból gyógyfürdő lett. Napjainkban is teljeskörű gyógyszolgáltatásokat vehetnek igénybe a vendégek.

1983-ban adták át a 25 m2-es, sátortetős, vízszűrú-forgató rendszerrel kialakított uszodát. Ma már 10 medence áll a fürdőzők rendelkezésére, melyek mind különböző hőmérsékletűek és alakúak.

2000-ben az átalakítások során a strand két nagy termál ülőmedencéjéből négy medencét építettek. Ezek termál ülő-, gyermek-, oktató- és élménymedenceként üzemelnek korszerű vízszűrő-forgató berendezéssel felszerelve. A fürdeni vágyók kedvencei közé tartozik az élménymedence, amely pezsgőágy, whirlpool, sodrófolyosó, nyakzuhany, tocsogós napozó, buzgár és még számtalan egyéb funkciójával kényezteti a strandolókat. 2002-ben a gombamedencét és a vese formájú medencét újították fel, melyet a tenger morajlását utánzó, koncentrikus hullámokat keltő berendezéssel szereltek fel.

A fürdő vize szulfátos-kloridos és kálcium-magnézium-hidrogénkarbonátos hévíz, mely nátriumot és fluoridiont is tartalmaz.

Javasolt mozgászervi (ízületi gyulladás és kopások) betegségek és sérülések kezeléséhez. Gyógykezelések és wellness-szolgáltatások keretén belül igénybe vehető a balneoterápia (termál gyógymedence), termoterápia (szauna), hidroterápia (gyógyúszás és víz alatti sugármasszázs – tangentor) és a mechanoterápia (gyógymasszázs). Kiegészítő szolgáltatások is várják a vendégeket, mint hullám- és élményfürdő, futballpálya, ruha- és értékmegőrző, valamint büfé.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here