Mnajdra templomromjai Qrendi külterületén

Qrendi Málta délnyugati partjainál fekszik Mgabba és Zurrieq városaihoz közel. A település elég kicsi, népessége csupán 3000 fő körül van, de itt található kettő a Máltán található legfontosabb neolitikus templomok közül, a Mnajdra és a Ħaġar Qim. A partmentén találhatjuk Magluba-t, egy hatalmas, karsztos süllyedést, ami egy szikláról zuhant le egy 1343-as, óriási vihar során. Qrendi büszkélkedhet továbbá a látványos Wied iz-Zurrieq nevű kis kikötővel és a Blue Grotto-val, vagyis a Kék Barlanggal.

Ugyan az apró település belseje igazán nyugodt, tele csodás, régi épülettel, a külvárosában már megjelentek a modern fejlődés jelei. Mivel a központban nincsenek különösebb turistalátványosságok, programok, így Qrendi egy hamisítatlan máltai falu maradhatott.

Qrendi plébániatemplomaHét templom és kápolna is van a faluban, melyek közül a legtöbb egy régi épület maradványaira épült. Qrendi 1618-ban lett különálló egyházközség. A Lorenzo Gafá által gondosan kidolgozott, barokk stílusú plébániatemplom építését 1720-ban fejezték be. Qrendiben évente két nagy ünnepséget is tartanak. Az egyiket minden év júniusának az utolsó vasárnapja környékén rendezik a Lourdes-i Szűzanya tiszteletére. Augusztus 15-én pedig Szűz Máriát ünneplik. Mindkét ünnepség alkalmával a falu saját zenekarai játszanak vidám dallamokat felvonulás közben, de persze a tűzijáték és a kidíszített utcák is elengedhetetlen kellékei egy igazi, máltai vallásos fesztiválnak.

Mnajdra és Ħaġar Qim

Ħaġar Qim

Ha Máltán nyaralunk, ezt a két neolitikus templomot mindenképp nézzük meg. A Kr.e. 3600-3200 származó Ħaġar Qim templomot 1839-ben tárták fel a hatalmas kőtörmelék alól. A legnagyobb kőemlék amit itt találtak, körülbelül hét méter magas és 20 tonnát nyom. Az ásatások során több kövér alakzatot is találtak, mint például a híres, természetes Máltai Vénuszt. Ħaġar Qim északi oldalának a külsejébe egy szabadtéri síremléket helyeztek el, melynek homlokzatán a férfi és női nemi szervek szimbólumai láthatóak. Az UNESCO Világörökségi Listáján is szereplő templom egyik legkülönlegesebb része a négyoldalú oltár.
Mnajdra megalitikus templomromjai osztozkodik az UNESCO Világörökségi Listáján az 500 méterre található Hagar Qim templomegyüttessel. Három épületből áll, régebben valószínűleg egy nagyobb komplexum részei voltak. A Déli Templom a legrégebbi épült, egészen a Kr.e. 3600-3200-as évekből, a másik két templom Kr.e. 3150 és 2200 között épült.
A Mnajdra templomok legfeltűnőbb érdekessége a Déli Templomban található Napforduló és Napéjegyenlőség ajtó.

Wied-iz-Zurrieq

Wied-iz-Zurrieq

A gyönyörű kis öbölben sétálgatva igazán festői látványt nyújt az apró Fifla szigete és a Földközi-tenger. A magas sziklákkal körülvett Wied-iz-Zurrieq keskeny öböl felett egy óratorony őrködik. Innen indulnak a hajók az élvezetes harminc perces hajótúrákra a Blue Grotto-hoz, persze csak ha az időjárás engedi. A hajózás alkalmával hét barlangot is érintenek, mint például az úgy nevezett Nászutas barlangot, a Tükörkép barlangot vagy a Macska barlangját.
A legjobb, ha még a reggeli időkben veszünk részt egy ilyen hajótúrán, hiszen akkor világítja meg a legjobban a nap a Kék Barlangot. De ha valaki nem kedveli a hajókat, a Blue Grotto a fő út mellől is jól látható.

Blue Grotto, avagy a Kék Barlang

Blue Grotto, avagy a Kék Barlang

A hatalmas, természetes boltívet legjobban egy hajótúra alkalmával csodálhatjuk meg. Mint már olvashatták, a Blue Grotto Málta déli partjainál található, a Wied-iz-Zurrieq nevű kis öböl nyugati részén. A barlang épp az aprócska, lakatlan Fifla-szigetére néz. A barlangot egy brit katona nevezte el, aki úgy gondolta, hogy mivel a barlang éppen úgy néz ki, mint a Capri szigetén található Grotta Azzura, így ugyanazt a nevet érdemli, a Blue Grotto elnevezés tulajdonképpen a Grotta Azzura angol megfelelője. Ez egy igazi turistacsalogató hely, évente körülbelül 100.000 turistát vonz, nem csupán a látványa miatt, de búvárkodásra is tökéletesen alkalmas. A hatalmas, több mint 30 méter magas ívet és a hat barlangból álló rendszert az évszázadokon át tartó folyamatos hullámzás és a természeti elemek alakították ki. Az ég tükröződik a fehérhomokos tengerfenéken, így egy fényes, kobalt színt kölcsönöz a víznek, míg a barlangok az ásványok narancs, lila és zöld színeiben pompáznak. A 2004-es Trója című filmben is megjelenik a Kék Barlang, melyben a híres Brad Pitt is játszott.

A Wied-iz-Zurrieq nevű kis öbölHogyan is juthatunk el a Kék Barlanghoz?

Néhány környező barlang, beleértve a Kék Barlangot is, a Wied-iz-Zurrieq öbölből induló hajókkal közelíthető meg a legjobban. Az úgy nevezett „frejgatina” hajók, a hagyományos máltai kishajók, mindennap 09:00 és 16:30 között indulnak a barlangokhoz, ha az idő is engedi. Ezekkel körülbelül 25 percbe telik míg eljutunk a barlangokhoz. A víz néha hullámozhat, de nem kell aggódni, hiszen a hajót irányító ember nagyon jól ismeri a környéket, így teljes biztonságban érezhetjük magunkat.

Blue Grotto, avagy a Kék BarlangMikor látogassunk el a Blue Grotto-hoz?

Egy máltai nyaralás alkalmával mindenképp megéri ellátogatni a Blue Grotto-hoz, bár azt érdemes tudni, hogy a nyári időszakban rettentően zsúfolt. A barlang kora reggel a legszebb, amikor a nap még nem kelt fel teljesen, a víz pedig nyugodt, így érdemes kicsit korábban kelni, és ekkor ellátogatni a barlanghoz. Abban az esetben, ha a tenger nagyon hullámzik és az idő miatt nem indítanak hajókat, vagy csak nincs időnk részt venni egy hajótúrán, az öbölbe vezető főút mentén van egy kilátóhely, ahonnan élvezhetjük a természeti csoda látványát.

Csatlakozz a csoportunkhoz!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here