Lahinch

Írország alapvetően kis ország, szigetlakói pedig nagyon büszkék hazájuk természeti szépségeire. Az igéző zöld hegyek és dombok mellett az ír partvidéktől is eláll a lélegzet. A tengerparti üdülőhelyeken gyönyörű strandok, rengeteg kikapcsolódási lehetőség, elérhető közelségben pedig minden igényt kiszolgáló, izgalmas kis- és nagyvárosok várják a turistákat. Bár az ír partokon nem elsősorban a napozás jelenti a legfőbb programot, a városokban pedig a party hangulat helyett a visszafogottabb, hagyományos zenét játszó, tipikusan ír bárok gondoskodnak az éjszakai életről, mégis idilli napokat lehet eltölteni az ír partvidék legszebb pontjain.

Lahinch – Clare megye

A Liscannor-öbölben, egy 2 km hosszan húzódó, aranyszínű strand mögött sorakoznak Lahinch házikói. Csupán 600 állandó lakója van a korábban golfpályáiról híres településnek, amit manapság egyre inkább a szörfösök sajátítanak ki maguknak. Írország legjobb hullámait itt lehet meglovagolni, a városban ezért 5 szörfiskola is működik. Lahinch festői környezetben fekszik, kikapcsolódási lehetőségek szempontjából elsősorban a vízisportok terén nyújt sokat. Nyáron a többi tengerparti településhez hasonlóan az élet itt is felpezsdül, aki nyugodtabb pihenésre vágyik, érdemes inkább tavasszal érkezni, még ha az idő akkor egy kicsit csípősebb is.

Bundoran – Donegal megye

Bundoran

Bundoran talán a legismertebb üdülőhely Írország északnyugati részén, nyaranta szinte dugig van turistákkal. Fő utcája csupán 250 m-re van a tengerparttól, itt bárok, éttermek, éjszakai klubok és látványos vásárok gondoskodnak a folyamatos szórakoztatásról. Bundoran strandján szintén Kék Zászló lobog, kedvelt helye ez a szörfösöknek, de a sziklák és a zátonyok miatt elővigyázatosságra intik a vízisportok szerelmeseit. A város elsősorban a fiatalokat vonzza, őrületes hangulata a nyár elmúltával alábbhagy és Bundoran egy viszonylag álmos kis településsé változik vissza.

Enniscrone – Sligo megye

Az alig több mint 1000 lakosú kisváros gyönyörű, fehér homokos tengerpartjáról híres. Az Atlanti-óceán óriási hullámokkal csapdossa strandjait, ennek köszönhetően Enniscrone hamar az ország szörfparadicsoma lett. A városka nevezetességei a Hableány-kövek, melyek a bronz- vagy a korai vaskorból származnak. A hat kő nem alkot szimmetrikus alakzatot, valószínűleg már nem eredeti helyükön láthatók. A kövekhez egy helyi törzsfőnökről, egy gyönyörű hableányról és gyermekeikről szóló legenda is kapcsolódik. Enniscrone 5 km hosszú strandjának kifogástalan minőségét 2013-ban Kék Zászlóval ismerték el.

Clonakilty – Cork megye

A helyiek egyszerűen csak Clonnak hívják ezt a nyüzsgő várost, ami a strandtól mindössze 3 km-re fekszik. Jól megérdemelten szerzett magának hírnevet gyönyörű partszakaszaival, melyek közt Írország legszebb strandjait is megtaláljuk. Conakilty ideális a családoknak, a szörfösöknek, a túrázóknak és a hagyományos ír muzsika kedvelőinek, hiszen a városban jónéhány helyszínen csendülnek fel nyári estéken a tradicionális ír dallamok. A város egyik fő látnivalója a Modell Falu, ami bemutatja, hogyan nézett ki Conakilty az 1940-es években. A városka miniatűr másán egy kisvasút halad keresztül, a kiállított tárgyak mindegyikét kézzel készítették.

Curracloe – Wexford megye

Curracloe

Bár Wexford partvonalát végig gyönyörű strandok szegélyezik, mégis Curracloe vált közülük a legkedveltebbé. A hosszan nyújtózó, fehér homokos strandon Kék Zászló jelzi a legmagasabb vízminőséget és a strand szolgáltatásainak magas színvonalát. A partok, ahol a Ryan közlegény megmentése című film nyitójelenetét is forgatták, kedvencei a családoknak, a lovasoknak és a horgászoknak is. A Curracloe körüli vizek híresen biztonságosak, ezért kisgyerekekkel is érdemes úti célnak választani. Elsősorban a pihenni vágyó családok érkeznek ide nagy számmal, az ő igényeiket szolgálják ki a falu éjszakai életét színesítő, felügyelettel működő gyerek- és tinidiszkók, a felnőttek pedig a helyi pubokban szórakozhatnak.

Clifden – Galway megye

A kisvárosnak sajátos hangulatot ad, hogy teljesen érintetlennek és a világtól távolinak érezhetjük, még akkor is, ha nyáron egyenesen megszállják a turisták. Clifden önmagában is tele van szórakozási és programlehetőségekkel, de tökéletes kiindulópont a környék felfedezéséhez is. Nyugat-Írország gourmet fővárosának is nevezik Clifdent, ahol a színvonalas éttermektől kezdve a teakülönlegességeket árusító kis üzletekig mindenből a legjobbat kapjuk. Clifden lélegzetelállító hegyvidéki táj közepén fekszik, a környékén nemzeti parkok, apátságok, várromok találhatók, 5000 év történelmének kézzel fogható és gyönyörű nyomai hevernek mindenütt.

Cape Clear – Cork megye

Cape Cleart megközelíteni egy kicsit körülményesebb, de mindenképp megéri az erőfeszítést. Ez Írország legdélebbi szigete, ahol mindössze 120 ember él. A természet rajongóit paradicsomi környezettel várja, éghajlata pedig valamivel enyhébb, mint az ír szárazföldön. Cape Clear zord hegyeivel, rekettyéseivel, száraz kőfalaival, vadvirágos rétjeivel tökéletes úti cél a vad romantikát keresőknek, akik a partról bálnák, cápák és delfinek látványában is gyönyörködhetnek. A sziget háborítatlan békéje mellett a helyiek vendégszeretetével is újra meg újra visszacsábítja az utazókat.

Csatlakozz a csoportunkhoz!

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Kedves Szerkesztők!
    Írországi oldalaitokon barangolok és néhány beágyazott fotó szerényen egészíti ki a leírtakat. Szerencsés lenne galériákkal kiegészíteni a tartalmat, ahová moderáltan, nem önagyonszereplős (bébi-mami-hami-rázzuk a rongyot) képeket az utazók is feltölthetnek.

    • Kedves Bálint!

      Nagyon jó ötlet és mi is örülnénk egy ilyen lehetőségnek, csak sajnos tetemes plusz költséggel járna.
      Köszönjük a javaslatot és kellemes böngészést az oldalon!

Hozzászólás a(z) Ponyokai Bálint bejegyzéshez Mégsem szólok hozzá

Please enter your comment!
Please enter your name here