Cahir kastély

Írország zöld és ködös szigete gyönyörű várakkal és kastélyokkal van teletűzdelve. Az írek ezekre a sok száz éves, a viharos történelem nyomait ma is őrző épületeikre legalább annyira büszkék, mint világhírű sörükre, ezért az útitervbe közülük legalább egyet illik beszorítani. Nem lesz nehéz, hiszen bármerre indulunk, biztos, hogy hamarosan egy ódon várkastélyhoz érkezünk.

Cahir kastély

Tipperary megye egyik rejtett ékköve a Cahir kastély, amit a turisták közül csak kevesen ismernek. Egy igazán meseszerű építményről van szó, hatalmas tornyokkal, várfalakkal, várárokkal. Az 1142-ben Conor O’Brian által épített vár az egyik legnagyobb Írországban. 1650-ben harc nélkül került Cromwell kezére, utána nagyrészt érintetlenül hagyták. Rekonstrukciója a 19. század közepén indult meg, újabb nagy renoválást az 1960-as években végeztek rajta, miután állami tulajdonba került. Belseje gyéren bútorozott, mégis szépen adja vissza korának jellegzetességeit. 1981-ben itt forgatták az Excalibur című film egyik csatajelenetét.

Kilkenny kastély

Kilkenny kastély

Kilkenny városa önmagában is megtestesíti mindazt, amit Írország a turisták számára jelent. A Nore-folyó partján álló, festői elhelyezkedésű kastély pedig még tovább fokozza ezt a hangulatot. 1171-ben egy fából épült vár állt itt, majd 1192-ben építették fel kőből a várat, melynek négy tornyából három túlélte a történelem viharait. 1391-ben a környék nagy hatalmú családja, a Butler család vásárolta meg és egészen 1935-ig az ő tulajdonukban maradt a vár. Mivel fenntartása túl nagy anyagi terhet jelentett, a berendezés nagy részét ekkoriban elárverezték. 1967-ben 50 fontért adták el az államnak. A vár galériájában a Butler család tagjairól láthatunk portrékat, a pincében lévő galéria pedig Írország Dublinon kívüli legjelentősebb művészeti galériája. A Kilkenny kastély 20 hektáros ősparkjának dísze a kelta kereszt alakú rózsakert, innen csodálatos panoráma nyílik a folyóra.

Ross kastély

A Killarney Nemzeti Parkban, egy tó partján áll a Ross kastély, ami meglehetősen tipikus példája az ír törzsfőnökök erődjeinek. Alapításának dátuma bizonytalan, de valószínűleg a 15. század végén épült. A legenda szerint eredeti tulajdonosa, O’Donoghue a tó vize alatt alussza álmát és hétévente május első reggelén kiemelkedik a vízből fehér lován, hogy megkerülje a tavat. Úgy tartják, aki megpillantja, egész életében szerencsés lesz. A kastély télen, háttérben a hósipkás hegyekkel még fenségesebb látványt nyújt.

Johnstown kastély

Ritkán látni épület és környezete között olyan tökéletes harmóniát, ami a Johnstown kastélyt jellemzi. A tornyos, szürke terméskőből épített kastély egy régi vár maradványainak beolvasztásával 1810-1855 között épült. Fénykorát a kiterjedt uradalom az 1860-as években élte. Tulajdonosai 1945-ben ajándékként adták át a kastélyt az ír államnak, később a Mezőgazdasági Minisztérium hozott itt létre egy intézményt, ami vállalta, hogy fenntartja a kastélyt és nem változtat annak eredeti formáján, díszítésén. Óriási tavát az 1830-as években ásták ki, kertjét cserjék és fák, köztük vörösfenyők, cédrusok, nemes japán fenyők és tölgyesek díszítik. A kert látogatható, de a kastély a benne működő hivatal miatt zárva van a turisták előtt.

Trim kastély

Trim kastély

Ez a kivételesen jó állapotban megőrzött épület Írország legnagyobb anglo-normann erődje volt és szép bizonyítéka Trim középkori jelentőségének. A ma látható kastély 1200 körül épült és azóta szinte alig változott. Elhelyezkedése folytán fontos stratégiai szerepet töltött be egészen a 16. századig, amikor hanyatlásnak indult. 1649-ben Cromwell seregei súlyos károkat okoztak az épületben. 1996-ban a Trim kastélynak, ha csak egy rövid időre is, de visszatért régi dicsősége, amikor Mel Gibson itt forgatta a Rettenthetetlen című film néhány jelenetét.

Bunratty vár

Írország egyik legnagyobb turista attrakciójává nőtte ki magát a vár és a körülötte életre keltett viktoriánus kori falu. Az épületeket felújították, a középkori várat a szórakoztatás központjává tették, ezzel meseszerű környezetet teremtettek. Az egész egy kissé erőltetettnek tűnhet, hiszen az utazási irodák folyton a Bunratty várba induló kirándulásokat szajkózzák, de ott kellemes meglepetés éri a látogatókat. A várat ízlésesen újították fel és a körülötte lévő falu is mentes a túlzásoktól. A vár múltja is hasonló volt, hiszen építtetője, Thomond gróf magas is nagy híve volt az ünnepségeknek, vendégszeretete és itt rendezett lakomái messzeföldön híresek voltak. Az ennek emlékét őrző középkori vacsorákat egész évben esténként kétszer tartják, négyfogásos, a középkorra jellemző ételekkel, zenés kísérettel.

Blarney kastély

Tömegek érkeznek az év minden szakában a Blarney kastélyhoz, ami Írországban az egyik kötelező látnivaló. A 15. századi várat az ország egyik legnagyobb törzsfőnöke építtette és már több száz éve vonzza a látogatókat. A kastély egy része romos állapotban van, néhány terme azonban nyitva áll a látogatók előtt. A gyönyörű látkép és főként a Blarney-kő azonban a világ minden tájáról rengeteg turistát csábít ide. A híres kő, ami az ékesszólás képességével ruházza fel azt, aki megcsókolja, sokak szerint eredetileg az ír királyok koronázási köve volt. A kastély óriási kertjében természetes szikla alakzatok, arborétum és egy különleges, mérgező növényekkel teli kert is található. Ide mindenki saját felelősségére léphet be, hiszen olyan, a világ minden tájáról származó növényekkel van tele, melyek akár halálos mérgezést is okozhatnak, ezért megérinteni sem szabad őket. A toxikus anyagokat tartalmazó növényeket évszázadokon át használták a gyógyászatban is, ahogyan a kert mottója is mondja: “vagy megöl vagy meggyógyít”.

Csatlakozz a csoportunkhoz!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here