Balatonkenese

A településen már a rómaiak idejében is éltek lakosok. 1109-ben említi először oklevél, akkor még Knizsa néven, majd később villa Knizsa-ként, 1479-ben pedig Kenése-ként. Az 1532-es év során országgyűlést tartottak a településen, hogy döntésre jussanak Szapolyai János és I. Ferdinánd ügyében. Valószínűleg az 1567-es évben került török kézre, minek után már hódoltsági adót kellett fizetniük a település lakóinak. A településen lévő ősi templomot a törökök pusztították el, a faluval és még három másik településsel (Csittény, Sándor, Máma) együtt, amelyek a falu szomszédságában voltak. Az 1625-ös évtől a jezsuiták tulajdonában volt a település, majd a Tanulmányi Alapé lett 1773-tól. Itt akkoriban leginkább csak jobbágyak laktak. A település az 1910-es évtől kezdett el fejlődésnek indulni, amikor megépült a Szabadbattyán-Tapolca vasútvonal. Mivel gyakran előfordultak földcsuszamlások, a település vasúti pályáját, illetve a 71-es számú műutat 1960-ban áthelyezték a tó feltöltött részére. A településhez tartozik közigazgatásilag Balatonakarattya is, az 1960-as évtől kezdve.

Balatonkenese református temploma gótikus stílusban épült 1568 és 1570 között. A török vészt követően, a templom tornyának kivételével átépítési munkálatokat végeztek a templomon, amikor is barokk stílusjegyeket kapott. A templomtorony nyugati részén egy Balatonakarattyáról származó szilfa ágat láthatunk, amely a „Rákóczi fájáról” tört le. Az ág mellett egy emléktábla is megtekinthető itt, amelyet az 1700-ban kiüldözött, de a kurucok által visszafogadott Mosonyi Márton református prédikátor emlékére helyeztek el.
Tatárliknak, vagy más néven Törökliknak nevezik a partfő falába található bevájásokat, amelyeket a szegények „lakásként” vájtak maguknak, hogy legyen tető a fejük felett. Azokban az időkben, még abba a magasságig ért fel a törmeléklejtő, amelyen keresztül a nyílásokat meg lehetett közelíteni. A Balaton kimosta a partot, ezért a törmeléklejtő is egyre lejjebb csúszott, így a lakásokat is egyre lejjebb vájták ki. Jelenleg már csak kilenc barlanglakás látható.
A 180 méter magas Partfőnek elnevezett helyen található a Partfői-kilátó és egy emlékoszlop, amelyet a helyi születésű Soós Lajos költő (1856-1902) emlékére állítottak. A közeli temetőben nyugszik a költő és Csizmadia Károly is, aki kenései születésű révén, leginkább a kenései népi hagyományokat örökítette meg költeményeiben. A Partfőn egy másik természeti nevezetesség is található, amely nem más mint a Tátorján (Crambe tataria), vagy népies nevén a Tatárgyökér. Ez a növény a XIX. század során szinte teljesen kipusztult, jelenleg ez a legnyugatibb előfordulási helye. Partfőn kívül hazánkban csak Szentistvánbaksán (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) lelhető fel.