BerlinNémetország fővárosa egyben Európa egyik legrégebbi városa is. Történelmi múltját tekintve talán a legközismertebb hozzá fűződő nevezetesség a berlini fal, de az évi többmillió látogató nemcsak ezért utazik el ebben a városba. Legendás éjszakai élete, kivételes vásárlási lehetőségei, színvonalas éttermei, pezsgő kulturális és zenei élete, valamint fordulatos történelme teszi egy vonzó, kozmopolita várossá Berlint.
Vajon mi az, amit eddig még nem tudtunk róla?

1. A legkorábbi leletek, melyek bizonyítják település létezését a mai város területén, 1192-ből származnak.

2. Berlin 892 km2-en terül el, azaz kilencszer nagyobb, mint a francia főváros, Párizs.

3. 3,5 milliós lakosságával ez Németország második és az Európai Unió 8. legnépesebb városa.

4. Nagyjából 1700 híd található a városban, ezzel könnyedén veri a lagúnák városát, Velencét.

5. A Berliner Fernsehturm, a tévétorony 368 méteres magasságával Németország legnagyobb és Európa egyik legnagyobb épülete.


A Potsdamer Platzon villantak fel először a közúti lámpák6. Európában legelsőként itt helyeztek üzembe közlekedési lámpákat. 1924-ben a Potsdamer Platzon villantak fel először a közúti lámpák fényei, melyeknek pontos másolatai még ma is láthatóak itt.

7. Az 1936-os berlini olimpia volt az első a történelemben, amit a televízió is közvetített. Korábban csak a rádiókból vagy az újságokból lehetett nyomon követni az eseményeket.

8. Csak a II. világháború utolsó napján 100.000 berlini vesztette életét az oroszokkal vívott harcokban.

9. Németország legvegyesebb nemzetiségű városa Berlin. 3,5 millió lakójából 470 ezer külföldi útlevéllel rendelkezik. A német fővárosban nem kevesebb, mint 184 különböző nemzet tagjai élnek.


10. Berlinben 175 múzeum található, tehát a város elmondhatja magáról, hogy több múzeuma van, mint ahány esős napja egy átlagos évben. 2011-ben a látogatók száma rekordot döntött, ebben az évben a múzeumokat összesen 15,8 millió látogató kereste fel.

11. Négy egyetemével, négy művészeti iskolájával és tíz műszaki főiskolájával, összesen kb. 134 ezer diákjával Berlin Németország legnagyobb egyetemvárosa. Ezenkívül több mint 130 olyan kutatási intézménye van, mely nem az egyetemekhez tartozik.

12. Berlin városhatárain belül több mint 180 kilóméternyi járható vízi út van. Ez azt jelenti, hogy az egész várost fel lehet fedezni hajóval is.


13. A Berlin Zoo a világ egyik legnagyobb állatkertje, ahol több mint 14 ezer állat és több mint 1500 különböző fajtájú növény található. Itt született Knut, a híres jegesmedve is.

Berlin három operaházzal is büszkélkedhet14. Berlin az egyetlen város a világon, mely három operaházzal is büszkélkedhet, összesen 4441 opera rajongó számára van bennük hely. A német fővárosban ezenkívül 150 színház és más típusú előadó épület található.

15. Berlinben több helyen árulnak döner kebabot, mint Isztambulban. Összesen 1600 helyen lehet megvásárolni a török finomságot. 1971-ben a Hasir étterem volt az első, ahol megkezdték a döner kebab árusítását.

16. A német főváros 1942-ben volt a legnépesebb. A mai 3,5 millióval szemben akkoriban közel 4,5 millió lakója volt.

17. Berlinben található Európa legnagyobb áruháza, melynek alapterülete nem kevesebb, mint 60.000 m2.


18. A Berlin Hauptbanhof, azaz a központi vasútállomás, melyet 2006-ban nyitották meg, a legnagyobb Európában. Naponta többezer vonat és többszázezer utas közlekedik itt.

19. A berlini utcák hossza összesen 5413 km. Ez azt jelenti, hogy ha összetoldanánk őket, Berlintől Pakisztánig vagy Kamerunig elérnének. A város leghosszabb utcája az Adlergestell, 11, 9 km hosszú, a legrövidebb pedig a csupán 16 méteres Eiergasse.

20. Berlin volt a szülővárosa az egyik leghíresebb német színésznőnek, Marlene Dietrich-nek. 1901-ben született, később elhagyta Németországot, 1992-ben Párizsban halt meg. 2002-ben Berlin díszpolgárává avatták.

21. A közelmúltban több építkezés indult meg Berlinben, mint bármely más európai városban, sőt a világelső Sanghai után a második helyet foglalja el az építkezések számát tekintve.

Csatlakozz a csoportunkhoz!Miénk a Világ Facebook csoport

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here