1397-ben kelt kordokumentumokban találkozhatunk először a település nevével, Paloda vagy Pallátha alakban, jelenlegi nevén 1870-óta ismert. A XV. század során Kont Miklós birtokai közé tartozott, majd az Újlaki család tulajdonába került. A XVII. századot követően a Zichy család birtokközpontja volt.
1876-ban indult meg Várpalotán a bányaművelés Sztáray Antal által. A település 1903-tól kezdődően indult fejlődésnek, ebben az időszakban vette meg a bányát a Poroszországi nagybirtokos Altdöbern Witzleben Henrik, aki nagy összegű beruházásokat eszközölt a bányába és még brikettet is gyártott a szénporból. Vállalkozását 1907-ben részvénytársasággá alakította, Várpalotai Ipartelepek Rt. néven.
A településen az első erőmű 1904-ben épült, ezt követően 1932-ben a Nitrogénmű, majd 1940-ben Kőolajipari telep. A II. Világháború során egy mindössze nyolc óra hosszat tartó utcai harcban nagy részt elpusztult. 1951-ben csatolták a településhez Inotát és Pétfürdőt. 1951-ben épült fel az új várpalotai erőmű, majd 1952-ben az alumíniumkohó. Az alumíniumkohó a város keleti szélén, az Inotai városrészben épült fel, egy mezőgazdaságilag hasznosíthatatlan területen. Jelenleg magyar-német vegyesvállalat. Mivel az alumínium előállítása rendkívül magas energiafelhasználással jár két külön erőművet építettek, hogy a kohót kiszolgálja. Egy 170 MW-os olajfűtésűt, illetve egy 52 MW lignit fűtésűt. A turbinákból kiáramló fáradt gőzzel a város távhőszolgáltatását oldják meg, valamint a nádasladányi üvegházakat is fűtik. Eredetileg egy timföldgyár létesítését is tervezték,de ezt vízhiány miatt nem sikerült megvalósítani. Az alumíniumkohó működtetéséhez szükséges timföldet az ajkai timföldgyár biztosítja. Az alumíniumkohóban egyetlen tonna alumínium előállításához 20000 kW/óra áram szükséges, ez utóbbi előállításához pedig 20-30 ezer tonna szenet égetnek el.
A várpalotai várat 1439 és 1445 között építette Újlaki Miklós. A korabeli oklevelekben “castrum Palotha” néven jelenik meg. 1558-ban végvár volt, amelyet külső falak és bástyák védtek. 1566-ban a törökök megostromolták, de Thury György várkapitány sikeresen megvédte. A várat bevenni a töröknek csak 1628-ban, majd 1669-ben sikerült. I. Lipót császár 1702-ben elrendelte a vár lerombolását, de ezt a döntést a megyei elöljáróság megfellebbezte, így II. Rákóczi Ferenc kurucainak a birtokába került. Az 1848-1849-es szabadságharcot követően a vár elveszítette hadászati jelentőségét, a napjainkban hiányzó északi tornyot Rabutin császári tábornok robbantatta fel. Ezt követően számos birtokosa volt a várnak, majd 1930-ban a Hadkincstár tulajdonába került.
A Magyar Vegyészeti Múzeumban megismerkedhetünk a vegyipar fejlődésével az ókortól a reformkorig, nyomon követhetjük a magyar vegyipar fejlődését 1919-től 1945-ig, illetve megtekinthetjük a híres magyar vegyészek arcképcsarnokát.
A várban rendezték be a Várpalotai Bányászattörténeti Gyűjteményt. Itt megismerhetjük a várpalotai szénbányászat történetét, valamint megnézhetjük a kőzet gyűjteményt, az őslénytani leleteket, illetve régi bányászati eszközöket is szemügyre vehetünk.
1774 és 1776 között készült Verschafter János tervei alapján, barokk stílusban Várpalota római katolikus temploma. Az 1816-ban készült oltárkép Szent Istvánt ábrázolja.
A Kastélydombon áll a Zichy-kastély. Az egy emeletes barokk épület 1725-ben épült. A felújítását 1863-ban végezték el, Ybl Miklós tervei alapján. A Zichy családtól a kastélyt a Waldstein család örökölte. A kastély falának déli oldalán helyezték el, azt a római kori sírkövet, amelyet Inotán találtak. A sírkő egykor Aurelius Dialo veterán katona sírköve volt. A kastély földszintjén 1727-ben alakították ki a kápolnát ahol Zichy Imre van eltemetve, valamint felesége Erdődy Terézia.
Napjainkban a kastélyban látogathatjuk meg a Tüzérmúzeum hadtörténeti kiállítását.
1931-ben alapították meg a Nitrogénműveket Pétfürdőn. Itt a műtrágyán kívül más vegyipari alapanyagot is gyártanak, mint például argongázt, zsíralkoholt, ammóniát, illetve számos más vegyipari terméket.
Várpalota
