Luzern

Mi egy gyönyörű svájci város receptje? Végy egy kobaltkék színű, hegyekkel körbevett tavat, adj hozzá egy szép állapotban megőrződött óvárost, egy csipetnyi zenét, szórd meg hidakkal, terekkel, cukorka színű házakkal és díszítsd vízparti sétányokkal. Mintha Luzern pontosan ezt a receptet követve készült volna. Lenyűgöző és méltán népszerű város, melyért rajongott Goethe, Viktória királynő és Wagner is.

A Svájc szívében, a Luzern-tó északi végén fekvő város több mint egy évszázada az ország legkedveltebb úti célja. Középkori óvárosával, elegáns történelmi épületeivel nosztalgikus hatást kelt, Luzernről mégsem lehet mondani, hogy kizárólag a múltban és a múltból él. Élénk, lüktető város, melynek a zene ma is éppen olyan meghatározó része, mint volt évszázadokkal ezelőtt. Rendszeresen tartanak zenei fesztiválokat és versenyeket a városban, melyek Luzern nemzetközi hírnevét öregbítik.

Luciaria néven az első írásos említése 840-ből származik. Neve a St. Leodegar bencés apátság nevéből ered, melyet 730 táján alapítottak. A Szent Gotthárd-hágó 13. századi megnyitása után Luzern fontos kereskedelmi központ lett. 1291-ben a Habsburgok kezére került, 1332-ben pedig csatlakozott a Svájci Konföderációhoz. Miután Napóleon elfoglalta Svájcot 1798-ban, Luzern egy rövid ideig a Helvét Köztársaság fővárosa volt.

Kapellbrücke

Kapellbrücke

A Kápolna-híd a Reuss-folyót szeli át, Luzern szimbóluma és talán legfőbb turista attrakciója. Ez Európa legrégebbi fedett fahídja, melyet 1365-ben építettek. A híd dísze az a 111 festmény, mely a helyi szenteket és a város történetének legfontosabb eseményeit jeleníti meg. Közepén áll a nyolcszögletű Víztorony, mely egykor a várost övező erődítményrendszer részét képezte, jóval a híd előtt építették. A Kapellbrücke 1993-ben nagyrészt leégett, gondos helyreállítás után 1994-ben nyitották meg teljes pompájában.

Víztorony

Önmagában is fontos történelmi emléke a városnak a Kapellbrücke közepén álló, 34 m magas víztorony. 1300 táján építették, az évszázadok során működött benne levéltár, kincstár, egy időben pedig börtönnek használták. Luzern egyik legtöbbet fotózott is világszerte ismert nevezetessége.

Oroszlános emlékmű

Mark Twain szerint ez a világ legszomorúbb szobra és kétségkívül a legmeghatóbb látvány Luzernben, ami nagyon sok turistában kitörölhetetlen nyomot hagy a városról. A 19. századi, 10 m hosszú szobor Lukas Ahorn alkotása, egy haldokló oroszlánt ábrázol, ezzel emlékezve a Svájci Gárda azon tagjaira, akik a francia forradalom idején XIV. Lajost védve estek el.

Jezsuita templom

Luzern óvárosában áll az 1666-1677. között épült, barokk stílusú templom. Fényűző barokk belseje a reformációval szemben a katolikus hívek meggyőzését és visszatérítését célozta. Tökéletesen tükrözi az egyház hatalmát és dicsőségét. Napjainkban turista látványosság, ahol koncerteket, zenei előadásokat tartanak.

Régi Városháza

Az Óvárosban, a Halpiacon áll a gyönyörű, itáliai reneszánsz stílusú épület. 1602-1606. között Anton Isenmann vezetésével épült, szép példája a tipikus berni épületeknek, különösen jellegzetes kontyos teteje. Tornya a 14. századból való, folyópartra néző oldalán árkádsor fut végig, ahol még ma is hetente piacot tartanak. Az árkádsor felett koncert- és kiállítási termek találhatók.

Museggmauer

A Musegg fal az 1386-ban épül városvédő sánc megmaradt darabja. Szinte teljesen ép, kilenc tornya közül négy látogatható, a Schirmer, a Zyt, a Wacht és a Mannli. A Zyt torony nevezetessége a Hans Luter által 1535-ben készített városi óra. Mivel Luzernben ez a legrégebbi óra, megadták neki azt az “előjogot”, hogy minden órában egy perccel egész előtt szólaljon meg, megelőzve ezzel a többi órát.

Óvárosi terek

Weinmarkt tér

Történelmi freskókba öltöztetett házak között gyönyörű terek díszítik Luzern régi városközpontját. A Weinmarkt téren kiáltották ki a kanton csatlakozását Svájchoz 1332-ben, ez talán a legszebb tere a városnak. A Hirschenplatz egy régi középkori fogadóról kapta a nevét, a Konmarkt tér pedig a Városháza épületének és a gyönyörű festményekkel dekorált Pfisternnek ad otthont.

Hof templom (St. Leodegar templom)

Magas tornyaival uralja a város látképét. Svájc legjelentősebb reneszánsz temploma, a város katedrálisa, mely egy 8. században alapított bencés apátság része volt. 1633-ban a templom tűzvész áldozata lett, újjáépítésére 1645-ben került sor. Különlegessége, hogy a legtöbb európai templommal ellentétben belsejét nem módosították folyamatosan az aktuális divatirányzatoknak megfelelően. Őrzi eredeti kialakítását és dekorációit, köztük a gyönyörűen faragott padokat, melyek a legrégebbiek az országban.

Spreuer-híd

A városi erődítmény részeként 1408-ban fejezték be építését. 1626-1635. között Kaspar Meglinger 67 festménnyel gazdagította a hidat, ezek a Haláltáncot és ezen keresztül azt mutatják be, hogyan érintette Luzern városának valamennyi társadalmi rétegét a pestis járvány. Spreuerbrücke kisebb és sötétebb, mint a neves Kápolna-híd, de teljes mértékben eredeti.

Közlekedési Múzeum

A múzeum szabadtéri kiállításokat is magában foglal, hiszen a közlekedés valamennyi válfaját megtestesítő járműveket láthatunk itt, köztük légi és űrjárműveket, hajókat, vonatokat, automobilokat, de a múzeumhoz tartozik egy planetárium és az ország legnagyobb 3d-s mozija is. Svájc egyik legnépszerűbb múzeuma, ahol az interaktív kiállítások mellett számos szimulátort is ki lehet próbálni. A múzeum legújabb attrakciója a világhírű svájci csokoládé történetét valamint gyártási folyamatát mutatja be.

Csatlakozz a csoportunkhoz!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here