Tropea

Ha egy turista azt mondja egy nem calabriainak, hogy Calabriaba készül, garantáltan meglepetést vált ki és valószínűleg nem fogja tudni elkerülni a helyi maffiáról szóló történeteket sem, akik a vidéken a gazdag északiak ellen elkövetett emberrablásokról és a csempészetről hírhedtek.

De Calabria régió rejtett hegyvidéke nemcsak a rémisztő legendákról ismert, hanem páratlan természeti szépségéről, látványos városairól is, melyek mintha a sziklák csúcsából nőnének ki. Ennek az egyetlen tartománynak a területén három nemzeti park is található: északon a Pollino, középen a Sila és délen az Aspromonte. A vidék nagyjából 90%-át hegyek alkotják, melyeket 780 km hosszan szoknyaként öveznek Olaszország legszebb partszakaszai. Az itt élő bergamot az egyetlen a világon, mely alkalmas arra, hogy tiszta illóolajat készítsenek belőle, melyet aztán parfümök alapanyagként és az Earl Grey tea ízesítéséhez használnak fel. Calabria minden évben száz meg száz zenés és gasztronómiai fesztiválnak ad otthont, melyek júliusban és augusztusban érik el tetőpontjukat.

Városai nem minden szögből mutatják éppen legszebb arcukat. Néha úgy érzi az ember, mint az 1970-es években járna, amikor az egymást sűrűn követő földrengések több városban is jelentős károkat okoztak és körülöttük brutális blokkházakból építettek új külvárosokat. A régió sokat szenvedett a déli tartományok támogatása érdekében Európa és az olasz kormány között vívott harcoktól és a maffiával szembeni folytonos alkudozástól. A kívülről félig kész házak gyakran jól felszerelt lakásokat takarnak, melyben a családok boldogan élnek, megúszva a házak utáni adófizetést.

Calabria különleges abból a szempontból, hogy legnagyobb települései a legkevésbé izgalmasak. Sokkal inkább megéri a kisebb városok, falvak felé elindulni, melyeknek tengerpartjai is sokban különböznek a jól bejáratott üdülőhelyektől. Elsősorban abban, hogy a strandon fekve senkinek a lába nem fog a szánkba lógni.

Calabria történelmét az idők során számtalan különböző civilizáció alakította. Első lakói a kőkorszakban telepedtek le, később a terület néhány városa – mint Sibari, Crotone, Reggio Calabria, és Locri – a görög birodalom fontos stratégiai pontja lett, ezeket a görög telepesek alapították az i.e. 7-8. században. A görögöket a rómaiak követték, majd megérkeztek a bizánciak, a lombardok, a normannok, később a spanyol és a francia hódítók, majd a Nápolyi Királysághoz került.
Bár történelmi öröksége gazdag, az utóbbi években jelentős elvándorlás sújtja a régiót. A lakosok észak felé költöznek, mivel Calabria Olaszország legelmaradottabb régiói közül is a legszegényebb. A gazdasági gondokon nem segít a hatalmasra gyűrűzött bűnözés, a helyi maffia jelenléte sem, ami állítólag már nagyobbra nőtte ki magát, mint a a szicíliai maffia vagy a nápolyi Camorra.

Akiket semmi sem tántorít el az utazástól vagy éppen a különleges kaland ígérete vonz, elnyerik jutalmukat. A drámai táj fűszerezve a dombtetőkön ülő, turista mentes falvakkal, a változatos és látványos tengerpartokkal és a fantasztikusan tiszta vízzel kétséget sem hagy afelől, hogy megéri felfedezni Calabriat.
A régió egy nosztalgikus ablak, melyen keresztül betekintést nyerhetünk, a Dél egyszerű és lassú életritmusába, ami elől még Vergilius sem tudott menekülni, ahogy fogalmazott: “Calabria rabul ejtett engem.”
Calabria azonban erősen kétarcú. Míg rengeteg a gyönyörű kis település, addig sok – főként nagyobb – városban elhibázott és látszólag a városképet teljesen figyelem kívül hagyó fejlődések rontják a varázsát. Aki azt várja, hogy az abszolút művészi precizitással megalkotott Toszkána bája köszön itt vissza, csalódni fog.

Reggio CalabriaMivel ez a régió az i.e. 6-5. században Magna Graecia, azaz a Nagy Görögország része volt, a szárazföldön és a partoknál is több jelentős régészeti lelőhely található.Talán a legismertebbek közülük a Riacei Bronzok, a két, egyenként 2 m magas bronzszobor, melyek görög harcosokat ábrázolnak. Különlegességük, hogy rajtuk a legapróbb részlet, még a színezések is szinte tökéletesen kivehetők, pedig a szobrok 2,5 évezredet éltek meg. Reggio Calabriaban, a Magna Graecia Nemzeti Múzeumban lehet őket megnézni. Reggio Calabria a régió legkorábbi és legnagyobb települése, melynek hosszan nyújtózó partjai rengeteg turistát vonzanak.
Stilo városában található a 9. századból származó bizánci templom, mely Calabrai egyetlen világörökségi műemléke.
A modern és gyorsan fejlődő Sibari városától kb. 4 km-re délre találjuk az ősi város, Sybarites romjait. Az egykori település még ma is érezhetően a luxust és a kényelmet kedvelő görög mágnások életérzését hirdeti. A várost a féltékeny Crotone pusztította el a 6. században. Érdemes ellátogatni a romokhoz, még akkor is, ha 90%-ukat még a föld rejti.

ScillaCalabria egyik legérdekesebb települése Scilla, a kis halászfalu. A legenda szerint itt élt a görög mitológia egyik tengeri szörnye, a hatfejű Szkülla, aki Homérosz Odüsszeiajában is szerepelt. Partmenti részein erősen érezhető a turizmus hatása, itt elsősorban szállodákat, bárokat, éttermeket találunk. Partjait nyáron gyorsan megtöltik a turisták, annál is inkább, mivel Reggio Calabriatól északra ez az első partszakasz, melyet nem hűtenek le a tengerszoros áramlatai. A Calabria hercegei által a 17. században építtetett Ruffo erőd a hegy tetejéről a strandra tekint le.

Capo Vaticano és Tropea a régió legnépszerűbb városai, melyeknek strandjait Olaszország legtisztábbjaiként emlegetik. Történelmi látnivalóik, üzleteik, éttermeik miatt is érdemes ellátogatni ide, de kétségtelen, hogy legfőbb vonzerejüket csodás partjaik adják.
Scalea nyaranta szintén nem szűkölködik turistákban, akik éppoly szívesen töltik idejüket a strandokon, mint az óvárosban. A környéken több régészeti lelőhely is található, tele gyönyörű ókori romokkal.
Soverato és Siderno városát a Jón-tenger partján nyáron európai és észak-olasz turisták töltik meg. Aki nem modern és minden kényelmi szempontnak eleget tevő nagyvárosokba vágyik, hanem szívesebben fedezné fel a rejtett gyöngyszemeket, vegye az irányt a középkori Gerace és Badolato irányába. Gerace első lakói állítólag azok a menekültek voltak, akiket a közeli Locri városából – melyet a 9. században szaracénok szálltak meg – egy karvaly vezetett ide. Itt jött létre a virágzó bizánci és görök-keleti erősség, mely a latinizációs politika ellen vívott harcokat. Gerace egész Olaszországban talán a legszebb állapotban megmaradt középkori falu, fénypontja Calabria legnagyobb katedrálisa, mely a 11. században épült.
A 11. században létrejött Badolato település eredeti városfalainak nagy része még ma is áll a Jón-tenger felett. A falu különlegessége, hogy nem kevesebb, mint 13 temploma van.

Calabria Jón-tenger felé eső partjainál a víz hűvösebb ugyan, mint a Tirrén-tengernél, de nem kevésbé látványosak az itteni sziklák és homokos strandok. Calabria legnagyobb attrakcióit kétségkívül ezek a csodás partszakaszok jelentik. Egyik legnépszerűbb szakasza a Riviera dei Cedri, mely a folyton illatozó citromfák után kapta nevét. Partjainál szebbnél szebb üdülővárosok sorakoznak, mint Praia a Mare. A szomszédos Isola di Dino arról nevezetes, hogy Homérosz eposza szerint Odüsszeusz itt ért partot, míg az egészen délen fekvő Costa Viola mélykék tengerével szerzett magának hírnevet.

Bár strandoláshoz kétségkívül ideális a forróság, Calabria felfedezéséhez mégis jobb a júniust vagy a szeptembert választani. Főszezonban a partok zsúfolásig megtelnek és a hőség is inkább nyomasztó, mintsem kellemes.

Csatlakozz a csoportunkhoz!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here