KikötőDél-Nyugat Anglia legnagyobb települése, melyet Európa egyik legvibrálóbb, leginkább kozmopolita városának tartanak. A régen piszkos, füstös iparváros az elmúlt évtizedben hatalmas változásokon ment át. Az egykor a hajóépítésről és a vasútjáról ismert Bristol elfoglalta megérdemelt helyét a kulturális és a gasztronómiai életben, valamint megtalálta önmagát Anglia gazdasági vérkeringésében is. Régi dokkjai kulturális intézmények formájában keltek újra életre, designer bárok, divatos éttermek, világszínvonalú múzeumok sora és a pezsgő éjszakai élet jelzi, hogy a város belépett egy egészen új jövő kapuján. Aki látni szeretné, merre tart Anglia ma, az a legjobban teszi, ha Bristol felé veszi az irányt.

Kikötő

A 28 hektáros területet már a 13. században is kikötőként használták, mai formáját a 19. században nyerte el. Lebegő kikötőnek is nevezték, mert a víz szintje itt a folyó állásától függetlenül mindig állandó volt. A hajóknak és a dokkoknak a többségét az Avon-folyón 11 km-rel lejjebb található Avonmouth és Portbury kikötőjébe költöztették át. Bristol kikötője pedig turista attrakcióvá változott, ahol galériák, művészeti központok, múzeumok, rendezvénytermek kaptak otthont. Üzletek és éttermek is szép számmal találhatók a korszerűen átalakított kikötőben, ahonnan már csak utasokat szállító kompok futnak ki.

Bristoli állatkert

Közel 5 hektáron barangolhatunk az állatok csodás világában. Több mint 450 féle egzotikus és veszélyeztetett állatfajjal találkozhatunk a világ minden sarkából. A Gorilla-sziget, a Hüllők Háza, a Pillangó erdő, a Bogárvilág és az Akvárium a látogatók kedvencei, de a kalandpark is kihagyhatatlan része az állatkertnek. Nyáron rendszeresen tartanak színházi és zenés előadásokat is, júliusban pedig sor kerül a nagyszabású családi fesztiválra, ahol rengeteg meglepetéssel várják a gyerekeket.

Bristol katedrálisa

Bristol katedrálisa

Építését 1140 körül Ágoston-rendi kanonokok kezdték meg. A 13-14. században az eredetileg apátsági templomot kibővítették, a katedrális státuszt 1542-ben nyerte el. A 19. században jelentős átalakításokat végeztek rajta. Ma is ez egyik legszebb példája Anglián belül az ún. teremtemplomoknak, melyeknek sajátossága, hogy a hajó, a kápolnák és a kórus egymással egy szintben vannak.

St. Mary Redcliffe

Amikor I. Erzsébet királyné Bristolban tett látogatást 1574-ben, úgy írta le a templomot, mint a legszebbet egész Angliában. A 13. században épített templom a kikötő déli részén található, nevét azokról a vörös sziklákról kapta, melyeken áll. Karcsú oszlopai, gazdagon díszített homlokzata, kecses tornyai a gótikus építészet magasztos alkotásává emelik az épületet.


Clifton függőhíd

Bristol egyik legismertebb nevezetessége a 80 m mély Avon-szoros felett átívelő híd. A több mint 200 m hosszú híd építését 1864-ben fejezték be, 33 évvel azután, hogy tervezője, Brunel először hozta nyilvánosságra a több díjat is elnyert terveit, így Brunel sajnos már nem érhette meg, hogy rajzaiból valóság legyen. Eredetileg lovaskocsik és gyalogosok számára tervezték, de ma már naponta több mint 12 ezer autó megy át rajta. Hogy bírja még ezt a terhelést is, a legjobb bizonyítéka Brunel zsenialitásának.

Redcliff barlangok

Bristol Redcliff negyede alatt a 15-18. század között folyamatosan bányásztak. Ezekbe a régen elhagyott járatokba számtalan bejárat vezet, de hogy mennyi a teljes hosszuk, azt egyelőre nem sikerült kideríteni. Önállóan a barlangok nem látogathatók, de bejelentkezés alapján, vezetéssel igen. Egykor Bristol volt Anglia második legnagyobb üvegipari központja London után, az üveg előállításához szükséges finom homokot ezekből a bányákból termelték ki. A homokot nem csak az országon belül használták fel többek közt sörösüvegek gyártásához, de még Amerikába is exportálták.

SS Great Britain

SS Great Britain

Bristol büszkesége a zseniális hajómérnök, Isambard Kingdom Brunel által 1843-ban tervezett gőzhajó. Vasból építették és lapát helyett hajócsavar hajtotta, ami forradalmi újdonságnak számított akkoriban. Vízre bocsátásakor az SS Great Britain nem csak a legnagyobb, de a leggyorsabb hajója is volt a világnak. A hatalmas óceánjárót valódi népünnepély keretében indították el első útjára, a Bristol és New York távolságot rekordidő, mindössze 14 nap alatt sikerült megtennie. Luxushajóként szolgált 1886-ig, de üzemeltetési költségei és a hajózási társaság adósságai akkorák voltak, hogy el kellett adni. Később többféle célra is használták, majd 1937-ben Falkland partjainál elsüllyesztették. Szerencsére azonban nem ez jelentette az SS Great Britain történetének végét. 1970-be visszavontatták Bristolba és egy lelkiismeretes, 30 éven át tartó felújítási folyamatnak köszönhetően ma lenyűgözőbb, mint valaha volt.


György-korabeli ház

A 18. századi épület gyönyörűen szemlélteti Bristol főúri életmódját, ami György király korában jellemezte a várost. A hatemeletes, 1788-1792. között épült ház John Pinney kereskedő tulajdona volt, belseje ma is nagyjából úgy fest, ahogyan eredetileg kinézhetett. Könyvtára tele van értékes kötetekkel, a házban a kor szokásai szerint hatalmas konyha és nagy szalon találhatók. A házban múzeumot alakítottak ki, korhű bútorokkal és dekorációkkal. A tulajdonos rabszolgája volt Pero, aki a lépcső alatti részben lakott. A látogatók megnézhetik azt is, mekkora különbség volt a rendkívül gazdag kereskedő és szolgálója életvitele között.

Királyi Színház

Az 1766-ban megnyitott színház Nagy-Britannia legrégebbi folyamatosan működő színháza. A 18. századi, György stílusú épületet Európa legszebb színházaként emlegették. A század leghíresebb angol színésznője, a tragikus sorsú Sarah Siddons rendszeresen játszott itt, állítólag szelleme ma is az épületben kísért. Az 1940-es években azt tervezték, hogy az egykor szebb napokat látott színházat gyümölcsraktárrá alakítják át, de a város polgárainak tiltakozása megmentette ettől a szomorú sorstól. Szépen helyreállították és azóta is játszanak benne klasszikus darabokat, gyerekeknek szóló előadásokat, musicaleket.

Llandoger Trow

Az 1664-ben épült történelmi fogadó Bristol egyik utolsó megmaradt favázas épülete. Eredeti részleteiből nagyon sokat őriz és helyreállítása is aprólékosan történt meg 1991-ben. A fogadót sok mítosz és legenda övezi kalózokról és titkos kincsekről. Állítólag Alexander Selkirk itt mesélte el történetét a hajótörésről William Defoe-nak, aki ez alapján írta meg a Robinson Crusoe-t.


Csatlakozz a csoportunkhoz!Miénk a Világ Facebook csoport

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here