A dél-olaszországi Matera városának ősi részét, egykori központját ezek a barlanglakások alkotják. Ha távolról nézzük a hegyoldalba épült óvárost, elsőre talán semmi különös nem tűnne fel. Hasonló a többi olasz városkához, egymás alatt sorakoznak az apró házacskák. A látvány igazán közelről megdöbbentő, amikor szembesülünk azzal, hogy ezek bizony nem a megszokott, bájos középkori kis házak, hanem sötét, sziklafalba vájt lyukak, amiket több ezer éven át emberek töltöttek meg élettel.
Ezeknek az apró sejtekhez hasonló otthonoknak többségében ablak sincs. Az egyetlen hely, ahol a fény és a levegő bejuthatott a bejárati ajtó volt. Az egyszobás barlangokban 8-10 fős családok éltek, lakótársaik pedig udvar híján a háziállatok, csirkék, disznók, szamarak voltak. A vízellátást úgy oldották meg, hogy minden barlangban elhelyeztek egy nagy tartályt, amibe az esővizet gyűjtötték. Az ételek pedig fatüzelésű kályhán készültek ezekben az amúgy sem szellőző barlangokban. Tisztálkodási lehetőség vagy wc pedig egyáltalán nem volt. Szinte lehetetlen elképzelni, milyen körülmények uralkodhattak itt.
Az ókor és a középkor nem a komfortról és a civilizált körülményekről volt híres, de az a tény igazán szíven üti az embert, hogy Sassi di Matera egészen az 1950-es évek végéig lakott volt. Amikor a várostól néhány kilóméterre már autóval közlekedtek és moziba jártak, a barlanglakások családjai víz, villany, fürdőszoba és ablak nélkül a világra élték mindennapi életüket pontosan úgy, mint őseik generációkon keresztül, évezredeken át.
A fordulatot egy olasz író, Carlo Levi Krisztus megállt Ebolinál című könyve hozta el. Az író két évet töltött Sassi di Materaban, ott szerzett mély élményeit ebben a könyvben írta ki magából. A világ ebből az 1945-ben megjelent könyvből értesült arról, hogy egy civilizált országban, Európa közepén emberek, családok ókori, elképesztő állapotok közt élnek. Carlo Levi részletesen bemutatta a helyiek körülményeit. Leplezetlenül írt a városban uralkodó, emberhez méltatlan viszonyokról, arról, hogy a malária tizedeli az ott élőket, orvos és orvosság pedig sehol. Míg a gyerekek másutt édességet vagy pénzt kéregettek, itt kininért, a malária ellenszeréért könyörögtek az arra tévedt utazóknak. A könyv végül akkora vihart kavart, ami már az olasz kormányt is cselekvésre kényszerítette. Úgy döntöttek, Sassi di Matera lakóit átköltöztetik a barlangváros mellett kiépült településre, az új városba, civilizált körülmények közé.
A sors érdekes játéka, hogy míg néhány évtizeddel ezelőtt Sassi di Matera Olaszország szégyenfoltja volt, hirtelen akkora figyelmet kapott, hogy mára már az egyik legfőbb turistalátványossággá nőtte ki magát. A helyiek valószínűleg ezt álmukban sem hitték volna, a kíváncsi látogatókat viszont a világ minden tájáról vonzza ez a hatvan évvel ezelőtt még élő barlangváros. 1993-ban az UNESCO Sassi di Materat a Világörökségek sorába emelte.
A barlanglakások többsége ma is eredeti állapotában, lakatlanul látogatható, ugyanakkor az idegenforgalom megjelenése itt is megtette hatását. Néhány barlangban szállodát és éttermet alakítottak ki, egyeseket az 1950-es években itt élők bútoraival rendeztek be, hogy még jobban szemléltessék azt, ami szinte felfoghatatlan.
A barlanglakások mellett Sassi di Materában gyönyörű barlangi templomokat is láthatunk, a falakon 8-13. század közt készült freskómaradványokkal. A templomokat a menekülni kényszerülő bazilita szerzetesek vájták-ásták a sziklákba.
Felmerül a kérdés, hogy mi késztette az embereket arra, hogy ilyen szörnyű körülmények közt éljenek. Talán olcsóbb volt az élet, mintha átköltöztek volna valamelyik szomszédos településre? Pedig ők maguk nap mint nap saját bőrükön tapasztalták nyomorúságos sorsukat. Ahogy az egyik ott élő Carlo Levinek mondta, Krisztus megállt Ebolinál, vagyis Sassi di Matera határát még ő sem lépte át.
