Cuenca

A Madrid és Valencia közt fekvő Cuenca az egyik legszebb példája a középkori spanyol városoknak. A tartomány központja, egykori erődített település, melynek történelmi városmagja az UNESCO Világörökségeinek része. Cuenca látképe már messziről káprázatos. Régi faerkélyes házai a meredek szikla szélén egyensúlyoznak, mintha bármelyik pillanatban, akár egy lenge szellő hatására ledőlhetnének a szakadékba.
Ez a páratlan látkép a 18. században alakult ki, amikor a város kinőtte magát és tovább terjeszkedett. A kifelé történő építkezés helyett azonban inkább felfelé húzták fel az új házakat, így született meg az a panoráma, ami mára Cuenca városát az egész világon ismertté tette.

A települést egykor a rómaiak uralták, tőlük a vízigótok hódították el, majd mór irányítás alá került. VIII. Alfonz spanyol király 1177-ben szabadította fel, ettől kezdve, mint határváros, különleges előjogokat kapott, majd az egyházi lovagrend, a Santiago-rend székhelye lett. Cuenca óvárosa a hegytetőn ül, szakadékkal körbevéve, az új városrészek a folyó túloldalán épültek ki. Világörökségi státuszát a kitűnő állapotban megőrzött középkori városközpontjának köszönhetően érdemelte ki.

Nuestra Senora de Gracia katedrálisCuenca legszebb látnivalója a főtéren álló Nuestra Senora de Gracia katedrális, melyet 1182-1270 között építettek. Ez az egyik legkorábbi példája a spanyol gótikus építészetnek. Az évszázadok során azonban új vonásokkal is gazdagodott, hatalmas boltíveit a 16. században építették hozzá, főoltárát a 18. században alakították át, 1902-ben pedig homlokfalát építették újjá. A katedrális nemcsak kívülről nyújt lenyűgöző látványt, de gazdagon díszített belső terét is érdemes felfedezni.

A Casas Colgadas, vagyis a Függő Házak Cuenca legnevezetesebb látnivalói, a helyiek viccesen felhőkarcolóknak is nevezik őket. A múltban a város keleti határát, a Huévar-folyó felett kizárólag ilyen három-négyemeletes házak szegélyezték, mára azonban csak néhány maradt belőlük. Az 1300-as években egyszerű lakóházként szolgáltak, legismertebb közülük a három egymás melletti, faerkélyes épület, melyek szinte egybeolvadnak a meredek sziklafallal.

A múlt mindenütt jelen van a városban, de meglepő módon a modern művészetek is fontos szerephez jutnak. Legalább három olyan múzeum is található az 50 ezres városban, ami kortárs művészetekre fókuszál. Az 1950-es évektől a spanyol absztrakt művészetek bölcsője lett a város, egyre több alkotó költözött ide és alakította ki saját galériáját.

Ciudad Encantada, az Elvarázsolt VárosA történelmi és a művészeti látnivalók mellett Cuenca egy nagyon érdekes természeti nevezetességgel is büszkélkedhet. A város közelében található a Ciudad Encantada, az Elvarázsolt Város, mely egy mély szurdokban fekszik, 1500 m-rel a tengerszint felett. Itt olyan különleges geológiai képződményeket látunk, melyeket a sziklákból az erózió és a Júcar-folyó formált nagyjából 90 millió évvel ezelőtt. A karsztképződmények rendkívül változatosak, némelyik emberalakot formál, állatokra vagy tárgyakra hasonlít, nevüket is ezek alapján kapták. A védettség alá tartozó sziklák környéke is lenyűgöző. A tölgyek és borókabokrok között juhnyájak legelnek, a levegőt pedig a menta és a rozmaring illata fűszerezi.

Cuenca egészen a közelmúltig kívül esett az utazók látókörén. Madridból a szintén hegytetőn épült település, Toledo egy óra alatt elérhető, ám Cuencaig két órát kellett autózni. Ezért sokan inkább kihagyták, a közelebbi úticélt választották. De vélhetően a turizmusnak új lendületet ad az a gyorsforgalmi út, amivel a spanyol fővárosból már 45 perc alatt elérhetjük ezt a középkori kisvárost. Mivel Cuenca legtöbb látogatója eddig hazai turista volt, megőrizte autentikus spanyol jellegét, nyugodt, életigenlő életritmusát.

Csatlakozz a csoportunkhoz!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here