Serra de Tramuntana-hegység

Bár Spanyolország köztudottan az egyik legnépszerűbb úti cél, természeti látnivalóit csak kevesen ismerik. A nyári hónapokban érkező turistahad leginkább a nagy üdülővárosokat szállja meg és a fehér homokos partokon, a helyben végigjárható óvárosokon túl nem sűrít bele mást a nyaralás napjaiba. Pedig Spanyolország hihetetlenül változatos tájai mindig tudnak meglepetést okozni. A világon ez a harmadik ország, ahol a legtöbb, UNESCO által kijelölt bioszféra rezervátum található. Tavak, hegyek, vulkánok, mocsarak, sivatagok, folyók, erdők, homokdűnék földje, ami csak arra vár, hogy felfedezzék.

A Spanyolország és Afrika között elterülő Mallorca szigetén húzódik a Serra de Tramuntana-hegység. Nemcsak Mallorca, de a szigetcsoport többi tagjának létrejöttében is fontos szerepet játszott, jelentőségét az UNESCO azzal ismerte el, hogy beemelték a Világörökségi helyszínek sorába. Legmagasabb pontja a Puig Major 1445 m-en, mely nemcsak a hegység, de a Baleár-szigetcsoport egészének legmagasabb csúcsa is egyben. Érdekessége, hogy a Serra de Tramuntana éghajlata sokban különbözik a sziget többi részének klímájától, ahol évente átlagosan kevesebb, mint 400 mm csapadék hull, míg a hegységben több mint 1500 mm – a szigeten kizárólag itt szokott havazni. A hegy tehát jelentősen hozzájárul a Mallorca ivóvízellátásához is. Festői szépsége miatt sokan látogatnak el ide és gyönyörködnek a Baleár-szigetekre nyíló páratlan panorámában.

1988-ban Andalúzia mellett egy 1364 hektáros területet nyilvánítottak védetté, mivel itt élt az Ibériai-félsziget legnagyobb rózsaszín flamingó kolóniája. Ma a Fuente de Piedra Lagúna Európa legnagyobb flamingó telepének ad otthont. A terület nagyon szép és sokszínű élővilággal rendelkezik. Több mint 30 madárfaj érkezik minden évben a lagúnához, hogy itt szaporodjon. Számtalan olyan állat is él itt, mely máshol már nem található meg. Mindennek a koronája a több száz, több ezer rózsaszín flamingó, melyeknek látványa az évek során már rengeteg látogatót vonzott ide. Az önkénteseknek köszönhetően sok kis flamingó látja meg a napvilágot a lagúnában. Bár a rózsaszín madarak egész évben láthatók, elsősorban február és augusztus között, tojásaik július közepén kelnek ki. A Fuente de Piedra Lagúna nem édes-, hanem sósvízű. Ennek eredményeként a párolgás miatt egy vékony sóréteg lebeg a víz tetején, amitől a lagúna éppen úgy néz ki, mint egy hatalmas tükör.

Baleár-szigetcsoportMenorca a „nagy testvér”, Mallorca árnyékából nem tud kitörni, pedig ez is egy gyönyörű sziget, izgalmas tájakkal, érintetlen természettel, a tengerparti falvakban kiváló kikapcsolódási lehetőségekkel. Menorca a második legnagyobb és geológiailag a legidősebb szigete a Baleár-csoportnak, hossza 40, szélessége csupán 17 km. Északi érintetlen része a Tramuntana, délen vöröses talaj, fehér strandok és hegyes sziklák jellemzik. Belsejét legelők, mezők borítják, melyeket apró falvak választanak el egymástól, ahol az idő jópár évvel ezelőtt megállt. Ezek a települések távol vannak a tengerparti üdülőhelyek nyüzsgésétől. Menorcat gyakran emlegetik a Zöld szigetként is, mivel a nagyon magas páratartalomnak köszönhetően szinte az egész területét sűrű növényzet takarja.

Jalon-völgyBenidorm nyaranta mintha a világ összes turistáját egyszerre csábítaná, de tőle csupán fél órányira Spanyolországnak egy olyan részét találjuk, mely minden szempontból távol áll a tipikus nyaralás fogalmától, az alkoholmámoros tengerparti éjszakáktól, az egymást érő üzletek és luxus hotelek világától. Ez a Jalon-völgy, egy kis darabka a spanyol mennyországból, minden hátizsákos turista és megszállott túrázó álma. Az olajfaligetek, narancs- és mandulafák tavasszal rózsaszínre és fehérre festik, míg ősszel a szőlőültetvények vörös és arany takaróval vonják be a tájat, minden irányban páratlan kilátást nyújtva. A Jalon-völgy tele van túraösvényekkel, gyönyörű városokkal és falvakkal, ahol a kirándulókat mindig házias ételek és a hagyományos spanyol vendégszeretet fogadja.

Észak-Afrika partjai mellett a természet létrehozott egy paradicsomot Európa legszebb tájaival. Tenerife szigetét a legtöbb turista a kellemes éghajlat, a szép strandok és a meleg tenger miatt keresi fel, azonban ennél sokkal többet is kínál az idelátogatóknak. Az egyik legizgalmasabb lehetőség részt venni egy bálna- és delfinnéző kiránduláson, ami a család minden tagjának felejthetetlen élményt jelent. A legnagyobb eséllyel a sziget dél-nyugati részén láthatjuk a bálnákat, melyeknek a sziget környékén mintegy 21 különböző faja él. Tenerife elhelyezkedése ebből a szempontból is rendkívül szerencsés, hiszen éppen a bálnák vonulási útvonalában fekszik. Hogy a sziget természeti szépségeiben gyönyörködjünk, nem kell feltétlenül vízre szállnunk. A szárazföldön is különleges látványban lehet részünk a Teide Nemzeti Park területén, ahol több vulkanikus csúcsot, régi lávakitörések nyomati nézhetjük meg. 168 növény- és több érdekes madárfaj él a területen, melyet az UNESCO 2007-ben nyilvánított a Világörökségek részévé.

Csatlakozz a csoportunkhoz!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here