Solta-szigetA 19 km hosszú, 5 km széles sziget Dalmácia szívében fekszik. Splithez való közelsége miatt a város külterületének is tekintik. A csupán 1500 lakosú sziget ideális az egynapos kirándulásokhoz, de ha az egész nyaralást ide tervezzük, akkor sem fogunk unatkozni, hiszen a festői öblök és a régi falvak földjén mindig van mit felfedezni.

Az olajfákkal és buja növényzettel borított Solta tipikus mediterrán látképét a kis kikötők, a kőházakkal tartkított települések teszik még szebbé. A vidék lankás, tökéletes a túrázáshoz akár gyalog, akár kerékpárral indulunk útnak.
Solta-sziget, bár közel fekszik Horvátország egyik leghíresebb üdülővárosához, mégis csak kevés turista tesz kitérőt, hogy ellátogasson ide. Az érdemtelenül alábecsült sziget viszonylagos érintetlenségével, háborítatlanságával a pihenéshez tökéletes hátteret nyújt.

Solta szigetének első lakói a görögök voltak az i.e. 4. században. Őket a rómaiak követték, majd a 13-15. században a helyieknek rengeteg támadással kellett szembenézniük, hiszen a velencei hódítás ide is elért. A történelemnek erről a szakaszáról a szigeten fennmaradt számos emlék mesél.
Ma Solta-szigeten öt település található, melyek mindegyike közvetlenül a part mentén épült ki, így a Splitből érkező utazóknak nem kell sokat keresgélniük szállás vagy éttermek után. A sziget nyugati felén, egy öbölben fekszi Maslinica városa, melynek legfőbb nevezetessége az 1703-ban épült Marchi vár. Split egyik vezető családja építtette, majd a kalóztámadásoktól tartva megerősítették a reneszánsz várat, melyben ma hotel és étterem található. A szigetnek ezt a részét és a várost fenyőerdő védi az erős szelektől és hullámoktól , előtte a tengerben 7 kisebb sziget fekszik. Egyiken található a 6. századi Stipanska bencés apátság. A városban kiépített strandot nem találunk, de az öböl északi oldalán a Ceska plaza kavicsos partjával kitűnő a napozáshoz, fürdéshez. Maslinica egy eldugott kis halászfalu, melynek bája a gyönyörű természeti környezetben és a szinte végtelen csendben rejlik.

Necujam a sziget legrégebbi üdülőhelye, melynek fejlődése az új szállodák és apartmanok építésével kapott igazi lendületet. A település akkor épült ki, amikor a kalóztámadások veszélyének elmúltával a szigetlakók a belső vidékekről már lemerészkedtek a tengerparti területekre. Az i.e. 4 században Diocletianus császár számára mesterséges halastavat építettek a Piskera-öbölben, hogy biztosítsák a spliti palota mindig friss hallal való ellátását. Ennek a halastónak ma már csupán a mozaikjai láthatók. Necujam ma egy modern város, fejlett turizmussal, korszerű szolgáltatásokkal, a sziget legnagyobb strandjával.

Grohote a legréggebbi település Soltan, a sziget középső részén, egy termékeny mező közelében, így a környéken mindig friss gyümölcsökhöz és zöldségekhez juthatunk hozzá. A helyiek többsége a turizmus mellett ma is a mezőgazdaságból, főként lime termesztésből, valamint halászatból él. A város közlekedési csomópontnak is nevezhető, mivel a sziget legfontosabb útjai itt keresztezik egymást. Grohete ebből nagy előnyt kovácsol magának, hiszen a szigetre érkező valamennyi turista legalább áthalad a falun.

Solta

Rogac Solta kikötője a sziget északi partjainál. A Splitből érkező kompok itt teszik partra a turistákat, ezért sok spliti is átugrik néha egy kirándulás vagy akár egy néhány órás kikapcsolódás erejéig. Rogac a nevét a szentjánoskenyér fákról kapta, melyek a szigeten mindenütt megtalálhatók. A városka történelme során sohasem rendelkezett nagy népességgel, mivel mindig ki volt téve az Omisból érkező kalózok támadásának, továbbá a termőföldek hiánya is arra késztette a lakókat, hogy inkább a sziget belsejében telepedjenek le. A középkorban Split tehetős családjai kezdték el felhúzni villáikat Rogac városában. Kikötője miatt a sziget kereskedelmi életében töltött be fontos szerepet, innen szállítottak a helyben termő zöldségeket a szárazföldre. Rogac ma sok lehetőséggel és igényes szolgáltatásokkal várja a turistákat.

Stomorska városát sűrű fenyőerdők és gyönyörű strandok veszik körbe. Nevét a közeli Stomoria szentélyről kapta, melyet a fenyők védőszentjének tiszteletére építettek. Ennek a település környékén nagy volt a jelentősége, hiszen a fenyőkből készítették a híres hajókat, melyek az elmúlt századokban Stomorka lakóinak megélhetését jelentették, ezekkel szállították a bort, az olívaolajat és a mészköveket is. A település tengerészeti, mezőgazdasági és turisztikai hagyományokkal is rendelkezik. Éttermeiben a friss fogásokból készült különlegességeket szolgálják fel. Stomorska az éjszakai pezsgést kedvelők számára a legjobb választás.

Solta-sziget strandjai kavicsosak, a legnagyobb és viszonylag kiépített Necujam mellett található, ám ez sokszor szeles. A Maslinica előtt fekvő öbölben is több kisebb strand van, melyeket az előttük elterülő, apró szigetek jótékonyan védenek a szelektől.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here