Slovensky raj

Szlovákia egyik legszebb vidéke méltán elismert és védett, valódi paradicsom a látogatók számára. Az ország 9 nemzeti parkjának egyike, ahol a táj nagyon szélsőséges és változatos képet mutat. Rétek, szakadékok, fennsíkok, barlangok, vízesések közé visznek el a turistautak, melyek a park egész területén, még a szakadékok mentén is nagyon jól kiépítettek és biztonságosak, ugyanakkor meghagyják a természetjárás kalandos érzését is, ezért rengeteg túrázó látogat el ide egész évben. Az ösvények közelében viszonylag sűrűn találhatók a települések, ahova a történelmi látnivalók miatt érdemes betérni.

Összesen 300 kilométernyi túraösvény visz át a kanyonokon, lustán zubogó folyók és sebes patakok, gurgulázó vízesések mellett. A haladást létrák, láncok, biztosítókötelek könnyítik meg a kirándulók számára, ami különleges fűszert ad a Szlovák Paradicsomban tett túráknak. Azonban az útvonalak olyan tájakon futnak keresztül, melyek nem jelentenek különösebb kihívást, aggodalomra tehát nincs ok akkor sem, ha valaki nem tapasztalt hegymászó. Bárki nekivághat a látványos szakadékokhoz vezető útvonalaknak és eljuthat a Hernád-kanyonhoz, a Suchá Belá-szurdokhoz, a Klástorská-szakadékhoz vagy a Sólyom-völgybe, ahol megnézheti a nemzeti park legmagasabb, 75 m-ről alázuhanó vízesését, a Fátyol- (Závojovy-) vízesést.

A Szlovák Paradicsom legnagyobb részét erdő borítja, ahol rengeteg állat él. Leghíresebb lakói a barnamedve, a szürke farkas és a hiúz. Ők azonban a túrázók számára megközelíthetetlen területeken tartózkodnak, ezért annak a valószínűsége, hogy utunk során szembetaláljuk magunkat velük, gyakorlatilag egyenlő a nullával. A kirándulásnak viszont kellemes kísérői lesznek a pillangók, a madarak, a nyulak és ha szerencsénk van, a folyók mellett még vidrát is láthatunk. Nagyban köszönhető ennek a gazdag állat- és növényvilágnak, hogy a Szlovák Paradicsom volt az első terület az országban, amit védetté nyilvánítottak 1964-ben, 24 évvel később pedig nemzeti parkot hoztak létre itt.

Slovensky rajA barlangok adják a Szlovák Paradicsom egyik legfőbb vonzerejét. Sok turista kifejezetten azért érkezik ide, hogy gyönyörködjön a föld alatti világ csodájában, amire itt bőségesen van lehetőség, hiszen nagyjából 300 barlang rejtőzik a területen. Ilyen magas koncentrációban az országban sehol másutt nem találunk barlangokat, melyek közül az egyik leghíresebb és legkülönlegesebb a Dobsinai-jégbarlang. Vastag jégtakarója, különleges jégformációi mellett azzal is beírta magát a legek közé, hogy ez volt a világ első barlangja, ahova bevezették az elektromos áramot és villannyal tudták megvilágítani. A barlangi túra napjainkban már a legkorszerűbb felszerelésekkel zajlik, nagyjából 1 km-es szakaszt járhatnak be a látogatók, akik percek alatt meg fogják érteni, miért került be a Dobsinai-jégbarlang az UNESCO Világörökségek közé. A modern ember ősei fedezték fel elsőként a barlangot sok ezer évvel ezelőtt, számos őskori eszközt találtak a járatokban a kőkorból.

A legtöbb túrának Cingov falu a kiindulópontja. Innen lehet eljutni a Tamásfalvi-kilátóhoz, ezt az útvonalat tartják az egyik legszebbnek a Szlovák Paradicsom Nemzeti Parkon belül. A túra, ami különösen látványos tavasszal és ősszel, nem igényel különösebb felkészültséget, kényelmes sétával teljesíthető. Gyönyörű kilátás nyílik a Hernád-kanyonra, a meredek sziklák és a Magas-Tátra csúcsainak látványa felejthetetlenné teszi a kirándulást.
A Szlovák Paradicsom minden évszakban magával ragadó és mindig más arcát mutatja. A tél beköszöntével a természetjárást a síelés váltja fel a hegyes vidéken, ahol több kedvelt síterep és síparadicsom is található. Az egyik legkedveltebb síközpont Mlynky, ahol öt lejtő közül lehet válogatni, melyeknek eltérő a meredekségük és a hosszuk is. Mindegyik a Kruhová északi lejtőjén található, ahol a hó tavasz végéig megmarad. A Kruhová tetejére sífelvonóval lehet feljutni.

Slovensky rajA nemzeti park turisták által legkedveltebb útvonala a régió két idegenforgalmi központja, Cingov és Podlesok között fut. A 15 km-es útvonal jelzett és rendkívül szép turistaösvény, ami a Hernád mentén a kanyonon át visz. Át kell kelni egy nagyon keskeny szoroson is, melyet mindkét oldalról 150 m magas sziklafalak fognak közre. Gyaloghidak, kötelek, létrák segítik a túrázókat, hogy sikeresen teljesítsék a nagyjából 4 órás túrát a szlovák sziklák, erdők, folyók ölelésében.
A Szlovák Paradicsom déli határán folyik a Gölnic-folyó, át a Vernáron és az Ostra skalán, mély völgyet vájva, ami lenyűgöző minden évszakban, különösen szép pontja az Őz-sziklára nyíló panoráma. Kellemes és könnyebb fokozatú túrát lehet megtenni Sztracena falutól a Palcmanská Masa víztározóig.

A Szlovák Nemzeti Paradicsom vidékének és egyben az országnak az egyik legszebb történelmi városa Lőcse. A középkori település óvárosát – benne 50 gótikus, reneszánsz és korai barokk épülettel – 13. századi városfalak fogják körbe. Itt áll Szlovákia egyik legjelentősebb egyházi épülete, a Szent Jakab templom, melynek nemcsak az épülete jelentős műemlék, de a benne található, gyönyörűen faragott főoltár is. 1508-1517. között egy helybeli fafaragó mester készítette a 18,8 m magas alkotást, ami a legmagasabb gótikus oltár a világon. Pál mester a középkori Szlovákia talán legkiemelkedőbb művésze volt, akinek tiszteletére Lőcse egyik gótikus stílusú, 15. században épült házában rendeztek be kiállítást. A lőcsei kolostor és kancellária különös értéket képviselnek Szlovákia gótikus műemlékei között.

Csatlakozz a csoportunkhoz!

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Hello. Nagyon hasznos cikk, felhasználnám a szakdolgozatomhoz, megkérdezhetem ki a cikk írója (esetleg forrása) és kiadásának időpontja? 🙂 Fontos lenne

Hozzászólás a(z) Alexandra bejegyzéshez Mégsem szólok hozzá

Please enter your comment!
Please enter your name here